Van Budán egy kiskocsma 2.) Ismét felütöm a fejem itt a világot jelentő izéken, kedves naplóm, jó darab ideje nem tettem tiszteletemet, részben, bevallom, kissé megcsömörlöttem a borral való foglalatoskodással, részben gályáztam. Ám a Borravaló szebbik része most, e napon vizsgázik a WSET-en felső fokon, ezentúl tehát nem középiskolás fokon fogják tanulva tanítani a mi kedves közönségünket. Ezért nekem kellett kiállni a gátra, ami korántsem mindenkinek okoz örömet.
Ezt tanúsítja az a kedves levél, melyet Bárdos László nyájas olvasónk küldött nekünk. Bárdos úr egy, a Borravalón 2007. június 21-én megjelent szösszenetünkre reagál (Van Budán egy kiskocsma?), melyben egy hajdan jó hírű budai éttermet cikiztünk, mert úgy véltük: a középszerű konyha mellé olyan giccses és groteszk folklórműsort adtak fel, hogy az már szinte szép volt.
Bárdos úr jó magyar szokás szerint személyes sértésnek veszi a kritikát és gondosan adagolt, néhol kifejezetten szellemes mondatokkal igyekszik személyes sértésekkel illetni Dr Nemtudomkát, végső fokon aljas, tisztességtelen köcsögként definiálva a jó tollú szerzőt, azaz engem. Nem először tapasztalunk ilyet: nem tetszik a kritika, sértegessük a kritikust, inszinuáljuk, vonjuk kétségbe szakmai tisztességét, a kibertérben és ebben az országban úgyis mindent lehet. Mi igazából nem értünk egyet azzal az eljárással, hogy ha valaki kritikával illet, azt sértegessük személyében, de a kritikánk érdemi részét illető valótlan tényállítások miatt úgy véljük: érdemes reagálni Bárdos úr néhány mondatára.
Aszongyahogy:
„Temetni jöttem…nem dícsérni
(Nemtudomka modorában)
Dr Nemtudomka ezúttal is remekelt, ékes bizonyságát adva, hogy Ő ha valamit elvállal, azt tisztességgel el is végzi, akár tisztességtelenül is. Ő profi munkát leisztol, ha Ő valakit kikezd, annak bizony annyi.
Egy ilyen megbízhatóan aljas embert meg is kell ám becsülni. Jól jöhet az ilyen mindíg a háznál, valahányszor valakit félre kéne tenni az útból. Felhasználták már az ilyent eleink, és teszik kortársaink is, politikai és üzleti megfontolásból egyaránt, eufemisztikusan ‘negatív reklám/kampány’ kifejezéssel fedezve az alantas eljárást.
Ha tehát valaki nem a nagyjából azonos színvonalú folklórműsorokat általában, hanem a városban működő 6-7 ellenérdekelt étteremből, a jól behatárolt, sőt szemérmetlenül néven nevezett ‘egyiket’ akarná lejáratni, csak meg kell bíznia derék barátunkat, és a dolog úgyszólván el is van rendezve.”
Na most ez egy borzasztó nagy marhaság, már bocsánat. Tudom, Bárdos úr nem fogja elhinni, de azért elmondom: minden szó úgy igaz, ahogy leírtam, természetesen. Nem más éttermek aljas bértollnokaként zugettem ottan, elfuserált Duchemin-ként, hanem azért mentünk oda, mert réges-régen odajárt a mi nagyon tiszteletreméltó nagyapánk, a MÁV kórház főorvosa, de az rég volt, akkor még nem így beszéltek a vendéggel, aki kritizálni merészelt. Úgy éreztem: sokat vártunk, keveset kaptunk, amit így foglaltam össze: „A halászlé korrekt, a kacsa az édeskés, másodlagos frissességű cvekkerlin a kevéssé igényes kádárista cuisine iskolapéldájának tűnt, semmi koncepció, a korrekt kisvendéglők világát hozta az asztalra, ahol nincs vászonszalvéta.”
De ami igazán sokkoló volt, az a gyanútlanul vacsorázgató vendégekre lecsapó folklórműsor, amit mi ilyennek láttunk: „Ez egy skanzen, ahol a már a maga korában is stilizált és hamis, nem autentikus folklórműsor szereplőinek még élő példányait lehet megfigyelni élőhelyükön, ahogy különféle rángó mozgásokat végeznek, combjukat csapkodják, fejükre málnaszőrrel töltött üveget helyeznek és artikulálatlan kiáltásokat hallatnak. Az itteni bennszülöttek ezzel a kulturális táplálékkal etetik a tájékozatlan künnszülötteket, akik azzal az ízképpel távoznak a budai (Márvány utcai) kerthelyiségből, amit az átlagos hagyományos kádárista konyha nyújt és azokkal a képekkel, melyeket a foklórműsor artistáitól kapnak, azaz, hogy ez Magyarország, ami csak részben igaz. Lehetne éppen igényesebb képet is adni, ennyi csupán szerény dolgozatunk szerény tanulsága”.
Tehát ismételjük: nem a szakácsháború Stirlitzeként, idegen hatalmaktól felbujtva kémkedtünk tavaly nyáron a Márvány utcai fák alatt, ez egyszerűen nevetséges, saját véleményünket adtuk elő természetesen, amire akkor is lehetett volna elegánsabban, vagy akár derűsebben reagálni, ha nem tetszik. De Bárdos úr kedves, csak a nagyon csacsi politikusok szokták a tükröt szidni, ha a képük ferde, mert ezzel és az inszinuációval elhárítható a gondolkodás felelőssége, annak a latra tétele, hogy van-e igazság abban, amit ez az aljas, köcsög bértollnok leírt. Hogy az európai konyha az esetleg valami mást jelent és hogy ez a folklórműsor egy groteszk giccs, hogy lehetne egy kicsit jobbat is adni annak a durva sok külföldi csoportnak, akit ott etetnek. Akkor is, ha netán azt gondolják, hogy ezeknek ez épp? elég, és jobbat adni többe kerülne, azaz kisebb lenne a haszon.
Azt a javaslatát, hogy határozottabban kellett volna zsidóznom szerény dolgozatomban, talán figyelmen kívül hagyom, inkább arra reagálnék, hogy „Na, de ne legyünk telhetetlenek, Dr Nemtudomka így is majdnem tökéletes munkát végzett. De csak majdnem, mert egyvalami azért hiányzott: a SZAKÉRTELEM! Drága barátunk ugyanis, fedőnevéhez híven (nomen est omen) képtelen különbséget tenni közönség és vendég, műélvezet és könnyed szórakozás között. Jóllehet általában a cél szentesíti az eszközt, de egy mégoly nekibuzdult bértollnoknak is jó esetben tisztában kéne lennie az operaházi széksorok és a vendéglői asztalok közötti műfaji különbséggel”. Nos, ez az. Ez a lényeg, ez csúsztatás, nem erről van szó ugyanis, nem arról, hogy ne legyen folklórműsor egy vendéglőben, hanem, ha már van, akkor hogy legyen jó, jobb, hitelesebb, ami nem becsüli le ennyire a külföldi vendéget, ennyi.
És legyen olyan a konyhája, mint? de inkább nem idézek pesti és/vagy vidéki étterem-neveket, mert akkor Ön végképp bizonyítva látja, hogy áhá, kibújt a szög a zsákból, mégiscsak a nouvelle cuisine Ságvári Endréjeként, harminckét neve közül a Dr Nemtudomkát magára öltve zugzabálta nálunk a cvekkerlit a kis köcsög, baksisért fikázva a mi pompás folklórműsorunkat. A csúsztatás az önámítás eszköze: a kritikus nem érti, hogy étterembe folklórműsor kell (bár mellesleg: ez is megérne egy misét), tehát nincs igaza, de, ismétlem a kritikusnak első helyen a konyha és a műsor színvonalával és világával van gondja, mely műsor kísértetiesen emlékezteti egy elmúlt korszak vendéglátásának ízlésére-értékrendjére, ezt volt bátor szóvá tenni, a kis köcsög.
Ugyanis Bárdos úr kedves sorait ezzel zárja: „Mindazonáltal tisztelt Nemtudomka barátunkat továbbra is szeretettel várja minden folklórműsoros étterem, ha másért nem, hát azért, hogy a ‘kádárista relikviák’ ‘miskakancsója’ mellett immár egy valódi magyar köcsöggel is büszkélkedhessenek”. Erre szokták azt mondani, hogy no comment, és hogy aki ilyet mond, az magát minősíti.
Dr Nemtudomka, Valódi Magyar Köcsög
Korábban:
