Kapocsi és a franciás balansz. Minap megszólalt a kertünkben a kapocsi. Ha valaki nem tudná:
?Az Oroszlán megtalálta egy lajstromban a 27-es nevét, és ebből az alkalomból élete fényordítását hallatta.
– Segítség! – kiáltotta ijedten Vanek úr.
– Gorcsev ! Te Gorcsev vagy !!!
– Na és? Nem ezt mondtam? …
Az Oroszlán mosolygott.
– Én a kabóca vagyok – szólt jelentős hangsúllyal.
– Örvendek, Vanek. Mondja, Kapocsi úr, hol itt a hálóterem, és hogy gyújthat rá az ember?
Az Oroszlán nem ölte meg. Sőt! Szolgálatkész mosollyal elővette az öngyújtóját és tüzet
adott, azután karon fogta Vanekot.
– Magam vezetem a hálóterembe. Parancsoljon. Önnel udvariasan kell bánni! Hiszen még nem tette le az esküt. Ugyebár?
– Ez ráér, ha most nincs idejük… Igazán nem égett a körmömre.
– Én viszont alig várom… Parancsoljon… – mutatott az ajtóra. – Csak ön után.
Egy öreg légionista a közelben elfedte az arcát a félelmetes látvány elől.
– Ön nagyon kedves altiszt – csevegett Vanek – Tudja, a regényírók annyi hülyeséget terjesztenek a légióról, hogy igazán elmondhatom: kellemesen csalódtam?.
(Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó).
A kapocsi olyan nyarakon gyújt katatón, elektronikus dalocskájára, midőn qrwa meleg nyár készül. Olyast hallottam egy bácsi méhétől, vagyisizé egy méhész bácsitól, aki harminc éve kinn buzerálja a méhét az erdőben, hogy hát idén télleg marha meleg nyár lesz, ezt már látni, ő látja, és a méhek is megsúgták neki, hogy bzzzzzzzzzzzzony, bzzzzzzzzzzzdmeg, Béla, idén durwa meleg nyár lesz. Mi több, másodvirágzik az akác itten június végén, mint e sorok írója, ami szintén azt sejteti, hogy remek nyarunk lesz.
Mármost ilyen nyárestékre ajánlunk egy nagyon kedves, jó bort.
Bocs, de olyan franciás, ezt a teljesen hülye és üres kifejezést nagyon pozitíve úgy értem, hogy minden épp? eléggé intenzív benne, de nem túl harsányan, az ízkép minden eleme (fincsi sav-édesség, a szexi és gyümölcsös zamatok, kis citrus, kis sauvblanc, közepesen hosszú fehér ribizlis-barackos lecsengés, 60 % chardonnay, 20 % sauvignon blanc, 20 % viognier), meghökkentően hibátlan balanszban állnak össze a telt, de nem nehézkes, laza textúrájú kortyban, finomság, balansz, balansz, balansz, ezt keresem, ritkán lelem, pohárba se, életbe se, mégis se nem. Vidámság. Vidám fehér tyúk pottyant el egy tojást az egyszerű, jó kis címkén, és csavarzáras, imádom a csavarzár, nem küzdesz a hugódúzóval, mint Laokohn, sutty, letekered, oszt jó napot, mellesleg jobban védi a borod, mint a parafa. 1990 Ft. 3,5 csillag.
(P.S.: Ezt a vázát a Bugyadöndében szoktam vásárolni, csevegésileg kérdem régi kedves ismerősömtől a borboltban, épp? merre jár, mert hol hegyet mász, hol evez, hol elcangázik valamerre a messziségbe. Hát Bátor-táborban. Mi is az. Én az onkisoknál voltam, ahogy a gyerekek magukat is nevezik. A rák miatt kezelteknél. Van, akinek a torkán fut végig vágás, van, akinek a tarkóján felfelé függőlegesen, van akinek a kanül kilóg a hasából. Nem akarom megtudni, miken mentek keresztül. Sugárzó tekintetük van, derűsek, erősek, mintha mi sem történt volna. Hogy kerül ide az ember? Kérdem. Van egy felvételi-féle, elmentem, mert olyan örömet szerez nekem mindig a hegymászás, gondoltam, ne csak nekem legyen jó, itt is vannak hasonló játékos gyakorlat-félék, van, aki evez, van, aki lovagláshoz ért, én ehhez, ez önkéntes-munka. És milyenek itt a túlélési arányok-esélyek, hányan gyógyulnak meg? Van egy íratlan szabály, hogy nem kérdezünk. Van, hogy egy gyerek ott van kétszer-háromszor, de negyedszerre nem jön. Na jó, mondok. Ilyen csávók vannak a borbótba?).
