Mi a helyzet a magyar pezsgő fronton? Megnéztük és sajnos nem túl biztató az összkép, ráadásul most a magasabb árkategóriájú, tradicionális pezsgőkről beszélünk.
Borigo jubileum
10 éves fennállását ünnepelte nemrég a Borigo magazin. A Bálna Budapestben megtartott jubileumi kóstolóra ennek a tíz évnek a negyven legjobb pincészetét hívták meg, hogy egy sétáló kóstoló keretében bemutassák a boraikat.
Bizonyít a hárslevelű
Van már néhány szőlőfajtának egész hónapja, most pedig egy kisebb egységre ugrottunk, éjszakát kapott a hárslevelű. Nagyon helyesen, mert megérdemli, hogy kidugja a fejét a furmint mögül, és önállóan is megmutassa magát. A Hárslevelűk Éjszakája rendhagyó esemény, érdemes lenne kiterjeszteni.
Dűlős hársok a Gizellától
Az idei borfesztiválon Fater nem futott lukra: nem a szerencsére bízta a kóstolást, hanem engedte, hogy dolgozzanak a rutin és az évek. Elsőként Gizelláékat kapta mikrofonvégre.
A Nyulászó-párbaj
Úgy esett, hogy a hozzám került számtalan palack között kettőben egy tanulságosnak ígérkező párhuzamot fedeztem fel: egy bor Balassa Istvántól, egy pedig ifjabb Szepsytől, nagyrészt furmint alapon, de bizonyosan a Nyúlászó-dűlőből.