• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Új időszámítás a Villa Tolnaynál

2019-02-28 ● Kodela Mia

A Villa Tolnay borok rajongói 2018 decemberében már új logóval, megújult címkevilággal találkozhattak a palackokon, a változások azonban ennyivel nem értek véget. Idén elkészül a hazai léptékkel mérve is egyedülálló új pince, illetve két, nem mindennapi borkóstolóval is várják majd a hozzájuk érkező vendégeket. 

Rizling vagy riesling?

2015-10-20 ● Kodela Mia

A Nagy Olaszrizling Kóstoló egyik mesterkurzusa volt az olasz – és rajnai rizlingeket összehasonlító vagy inkább egymás mellett bemutató előadás, amin Mészáros Gabriella vakon kóstoltatott tíz tételt, hat rajnait és négy olaszrizlinget.

Illatos-e Badacsony?

2015-04-10 ● Kodela Mia

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület az idén negyedik alkalommal rendezett a New York Palotában sétáló kóstolót, a szakmának és a nagyközönségnek egyaránt. A szervezők ez évben – az olaszrizling, a szürkebarát és a kéknyelű után? az illatos fajtákat szerették volna kiemelni.

Carpe diem, olaszrizling

2013-03-07 ● Kántor Endre

Nemrég másodszor is abban a szerencsében volt részem, hogy végignyalhattam a főként balatoni, de messzebbről is érkezett, legfrissebb olaszrizlingeket. Immáron másodszor, mert a csopakiak rendezésében tavaly is részt vettem az eseményen.

VSOP: kis borászatok összefogása a Balaton-felvidéken

2012-11-23 ● Kántor Endre

VSOP Balalaton-felvidék név alatt fűzi szorosabbra a kapcsolatait a Villa Tolnay, a Sabar borház, az Orbán pincészet és a Pálffy Pince. Az összefogás alapja a közös szakmai megközelítés és filozófia, amelynek középpontjában a terroir fontosságának hangsúlyozása áll.

  • 1
  • 2
  • Következő oldal »

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
A nyúlhús szerepe a gasztronómiában
Loading
00:00 / 35:43
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • A nyúlhús szerepe a gasztronómiában

    A nyúlhús szerepe a gasztronómiában

    Nov 6, 2026 • 35:43

    Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a „Csak Nyúl” fesztivált, ahol már sokadszorra mérték össze tudásukat a nyúlhúsból főző csapatok.

  • A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

    Oct 29, 2026 • 35:53

    Évtizedes tapasztalatok, receptgyűjtés- és alkotás után született meg Adorjányi Máriusz és Hartyányi Norbert fotós Nyárspolgár – Világkonyha a parázs felett című könyve.

  • Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

    Oct 27, 2026 • 37:43

    Nem szerette a gin tonicot, majd bement Barcelonában egy gin bárba, és minden megváltozott. Azóta a Premium Gin Hungary alapítója és hitvallása szerint nem csupán italokat, de kultúrát importál: Erdei Zsolt.

  • Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

    Oct 16, 2026 • 32:46

    Buli közben jött az ötlet: mi lenne, ha tudatosabban lehetne fogyasztni, sőt, még egymásra is lehetne figyelni? Így indult a TipsyWisee, egy app, amely a felelős szórakozást támogatja, és az Igyál okosan! kezdményezés.

  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

YouTube

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
A nyúlhús szerepe a gasztronómiában 35:43

A nyúlhús szerepe a gasztronómiában

A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson 35:53

A füst igéje: parázson, szabadtűzön, nyárson

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona 37:44

Gin, Erdei Zsolt, Barcelona

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást 32:47

Igyál okosan! Társadalmi kezdeményezés és alkalmazás segíti a felelős szórakozást

Az Odüsszeia ételei és italai 44:02

Az Odüsszeia ételei és italai

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság 38:17

A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

FACEBOOK

Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
2.2KGasztrokocsma
Pörgés a konyhában. 👌+
Borravaló - gasztrokultúra
Borravaló - gasztrokultúra
14 óra ago

Pörgés a konyhában. 👌

400
Share
Share on FacebookShare on XShare on LinkedInShare on WhatsApp

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!