A hétvégén Budapesten jártak a világ legjobb borai. Legalábbis azok, amelyek a szakma, a sajtó, meg a legendárium szerint a legjobbak. A Borélmény 2009 tényleg élmény volt, minden tekintetben. A meghívott szakértők is egyetértettek abban, hogy ilyen borsorral ritkán találkozni. Az eseményről több részben számolunk be.
Amikor olyan borsorral találkozik az ember, mint amilyen a Borélményé, ráadásul elismert nemzetközi szakértők gardírozásában, akkor lemondja a hétvégi programjait, puccba vágja magát, tollat és papírt ragad, és megy. Így volt Kántorbandi is, és nem bánta meg.
Az első nap ugyan csúszott, a program kissé átíródott (nem kissé), de már az első előadásnál kiderült, hogy magas a színvonal. Több szempontból meg lehet közelíteni a pezsgős blokkot. Mondhatjuk úgy, hogy vagy negyedmillió forint volt jégbe hűtve, meg úgy is mondhatjuk, hogy képviselte magát a champagne felsőház.
A sor a következő volt: Pommery 1998, Pol Roger 1999, Dom Pérignon 2000, Gosset 1999, Krug, Gosset Blanc de Blanc, Celebris Gosset Rosé Extra Brut 2003. Ez önmagában is elég szép, de sokkal szebb, ha a Champagne Gosset egyik vezető tisztviselője, a németes nevű, de vérbeli francia Wilfred Schuman vezet végig ezen a soron.
Mi is a champagne? ? kezdte mösziö Schuman, majd, mivel nem kapott választ, elmondta: a champagne egy bor, és ezt az emberek sokszor elfelejtik. Borként álljunk tehát hozzá, így kezeljük, és ne Michael Schumacherre gondoljunk, ahogy győzelmi révületben szétlocsol egy ötliteres palackkal. Igazság szerint a soron végigfutva az ünnepi révület és a szétlocsolás egyszer sem jutott eszünkbe, úgyhogy ennyivel beljebb voltunk. Nyilván az ára meghatározza azt, hogy alkalmi ital lesz belőle, de Wilfred szerint ez valójában csupán egy érzelemmel teli bor, és így kellene kezelni, mintsem ünnepi kelléknek. Persze, mit mondjon egy céges ember, kérdezhetjük ? van azonban némi igazság ebben.
A champagne drága dolog. De miért? A helyi felvásárlási árak már igen magasak, a házak idén kilónként 5,50 euróért vették a szőlőt ? na, ezt tegyük a 35 forintos magyar árak mellé. Egy palackban csak a szőlő kb. 8 eurót tesz ki, és akkor még semmi nem történt. Ehhez jön a feldolgozás, a technológia, adott esetben a hordós érlelés, a palack, meg a többi: marketing és név. A gazdvilvál miatt 20%-os visszaesést tapasztaltak eladásokban, vissza is fogták a termelést, megcsapta őket is a válság szele. Azért ez a visszaesés relatív ám. Az olyan márkák, mint a Pol Roger és a Dom Pérignon még mindig több millió palackot adnak el évente. Aztán meg, ott van ugye az is, hogy a champagne nem egy későbbre eltevős, kicsit még érlelős ital. Az ember megveszi, megissza. Tíz évnél sokkal tovább eltartani nem nagyon érdemes, meg nincs is nagyon értelme. Mindenesetre, mösziö Schumann szerint ennek hatása az lesz, hogy jövőre 10 euró alatt is lehet majd champagne-t venni, ami egy ?disgrace?. (Mi viszont örülünk neki.)
Wilfred Schuman szerint 2009 nem volt kimondottan jó év, fantasztikusan indult, de mostanra alább adtak a házak a pozitív várakozásokkal. Mondjuk, rossz évjáratot nem ismernek Champagne-ban, 2001 óta technológiával ezt ki tudják küszöbölni. Egyébként, arra a kérdésre, hogy miért volt rossz év 2001, WS ennyit mondott: ?Hogy miért? Mert borzalmas volt.?
Különben a Champagne nevet állítólag a rómaiaknak köszönhetjük, mivelhogy a győztes Marcus Vipsanius Agrippa az Actiumi csatát követően (Marcus Antonius és Kleó ellen) a mai Reimsig (akkor Duroctororum, a Remi gall törzs fővárosa), épített katonia utat. A város lett a terület központja, ahogyan az ma is, a területet pedig az olasz Campaniából hozott szőlőkkel telepítették be, mivel itt találtak az eredeti talajhoz hasonló kiváló meszes talajt. Terroir-buzik voltak már a rómaiak is ezek szerint.
A hatodik században már írásban is Campania Remensis néven emlegetik, ami annyit tesz: a Reims körüli terület. Általában a campania kifejezés többletet jelent a sima campussal, szemben, az előbbit a termékeny, jó földekkel rendelkező területek nevében használták.
Highlightok: az élményen belül három kiemelt volt számunkra. Az 1999-es Pol Roger (a világelső eladásokban, a szintén a Möet & Chandon csoporthoz tartozó Dom Pérignonnal együtt 50%át teszik ki a piacnak), friss, hersegős savakkal indít, az íz és illat tökéletes harmóniában, linzeres, sütis, gyümölcsös, hallatlanul elegáns, és friss. Nem véletlenül volt ez a Grand Millesime. A 2000-es Dom Pérignon olajos magvas illatokkal kezd, aztán brióst érezni ezerrel, kevesebb a citrus, a szín is mélyebb, itt is pengére hangolva a harmónia, szép finissel. És persze ott volt a Gosset, a ?KGB? triumvirátus egyik tagja. Ugye, klasszikusan a Krug, Bollinger, Gosset házak használnak fahrodós érlelést. Az 1999-es Gosset más. Erősebb fás és oxidált jegyek az orrban, és dőlnek az érett fehérhúsú gyümölcsök (60% chardonnay 40% pinot noir), a reszelt alma, meg a fűszerek, pl. fahéj. A lecsengés is gyümölcsös, a savak ezt támasztják meg.
Izgalmas volt tehát a Champagne előadás, persze, a tételek miatt is, de nem utolsósorban az előadó, Wilfred Schuman lazaságának köszönhetően, aki a kezdés körüli bonyodalomban maga is pakolta a kartonokat, majd, mivel a tolmács nem volt éppen a toppon, a harmadik bornál már maga mondta a közönségnek magyarul, hogy ?borkősav?, ami valljuk be szép teljesítmény egy német nevű franciától.
Folyt. köv.
