A hétvégén rendezték meg hatodik alkalommal a budapesti Whisky Show-t, amelyre ezúttal egy igazán előkelő vendég is érkezett Ali Reynolds személyében, aki a 2015-ös World Class GB bartender verseny győztese és egyben a világ 6 legjobb bartenderének egyike.
Jelenleg is London szívében él és dolgozik Ali Reynolds, a Johnnie Walker nemzetközi nagykövete, aki a hétvégén pedig Budapestre látogatott, hogy a hazai közönségnek is whisky kóstolót tartson és különleges whisky koktélokkal ismertesse meg az érdeklődőket.
Ali Reynolds 2015-ben nyerte el a World Class GB bartender címet, majd megmérettette magát a dél-afrikai World Class világdöntőn is, ahol a legjobb 6 versenyző közé került. Ali tudása és szenvedélye mindig is tükröződött különleges italaiban, ezzel is kitűnve versenytársai közül, hiszen folyamatosan követi a trendek- és ízvilágok változását és ez alapján készít újabb és újabb italkülönlegességeket. A díjnyertes bártender ezúttal is bizonyította, hogy mindig meg tudja lepni a közönséget, popcornnal és füstölt tengeri sóval is ízesítette koktéljait a bemutatóján.
Magyarországra érkezésének ráadásul különleges apropója volt, most debütált itthon ugyanis a Johnnie Walker limitált kiadású új terméke, a Johnnie Walker Blender?s Batch Red Rye Finish, amely különlegessége, hogy a gabona és maláta whiskyt bourbon hordóban érlelik, amitől vaníliás és friss gyümölcsös ízjegyekkel egészül ki. Ezt követően pedig olyan hordóban pihen tovább, melyben korábban rozs whiskyt érleltek, ennek köszönhetően pedig édesebb, selymesebb, könnyedebb whiskyt kapunk végeredményül.
És ízelítőül két koktél, amelyeket Ali javasol, ha egy igazán jó Johnnie Walker italt készítenénk otthon:
Első randi koktél:
? 40 ml Johnnie Walker Gold
? Popcorn
? 15 ml Cola redukció
? 2 csepp Unicum
? 5 ml cukor
A Johnnie Walker Gold whisky-be áztassunk egy órán át édes vagy vajas popcornt, majd adjuk hozzá a Cola redukciót, az Unicumot, valamint a cukrot. A füstös, édes-karamellás aromákat az Unicum herbás ízjegyei ellensúlyozták, édes de nem gejl koktél, izgalmas ízekkel.
The Player:
? 40 ml Johnnie Walker Blue Label
? 15 ml bergamot syrup
? 25 ml cider
? 2 csepp Unicum
? 4 cent pezsgő
Ez egy nagyon friss, kellemesen citrusos-fűszeres-almás koktél volt, amiben az összetevők remekül kiemelték a Blue Label aromáit.