A tokaji Londonban

A Tokaj Reneszánsz tartott egy kóstolót Londonban. Eddig volna a hír, ha nem hat héttel ezelőtt lett volna. Mivel a dolog mostanra finoman szólva nem friss információ, a szervező, Stevie Kraft inkább a tanulságokat csapná oda a tárgylencse alá az üveglapra. Hogyan is kellene eladni a világ legfrankóbb természetes édesborait, meg az apraját?

Hír, ami március 2.-n nem jött le a borravalón (meg máshol sem nagyon, mert aki megírhatta volna az egyrészt először iszonyatmód másnapos volt, aztán beszippantották az események…)

Március elsején borkóstolót tartott a Tokaj Reneszánsz a londoni Le Bouchon Breton étteremben. Ott volt körülbelül 100 szakmabeli, elsősorban sommelier-k, volt Master of Wine, AIWS. Eljöttek borkereskedők. Volt két mesterkurzus, mindenki jól megkóstolt mindent. Később Stevie Kraft és Redingi Irgalmatlan Szent Klára mocskosul szétütötték magukat a Tokaj Reneszánsz egyes tagjai társaságában, a Terroirs nevű helyen, volt ‘70-es Cos d Estournel, meg hejehuja.

Azóta meg, ha Kraft, vagy Redingi Irgalmatlan Szent Klára (a későbbiekben Donald Edwards) bárhova megy kóstolni, a szakmabeliek emlegetik a kóstolót, vagy azért mert ott voltak, vagy azért, mert nem tudtak eljönni, de majd legközelebb…

TokajRenBreton3_470

Először egy kis háttértörténet. Stevie Kraft másfél éve Lononban húzza az igát, borozni ment ki, jelenleg a Le Bouchon Breton étterem (vezető, muhaha) sommelier-je. Rögvest az elején feltűnt neki, hogy a tokaji nincs sehol. Az persze világos volt, hogy a magyar borok úgy am blokk csak odahaza világhírűek na de, hogy az egyetlen borunk ami némi goodwillel rendelkezik, az is csak búvópatak legyen, az már egy kicsit sok.

Még a nyáron támadt egy ötlete Donald Edwards-szal egy kerti sütögetésen, három üveg aszú bepumákolása után, hogy kellene egy Tokaj kóstoló. Kraft osztott-szorzott, aztán tovább ittak és beszélgettek, később megegyeztek abban, hogy mi lenne, ha a Bretonban lenne mindez. Amikor aztán Kraft hazament Magyarországra, legott megkereste a Tokaj Reneszánszt, tárgyalt Rakaczki Ritával, hogy ugyan nem érdekelné-é őket egy londoni kóstoló. A tokaji borászok meg igent mondtak.

A kóstolót megszervezték, és annak rendje-módja szerint lenyomták, igaz, kicsit várni kellett az étterem kinyitására, mert Redingi Irgalmatlan Szent Klára elaludt, meg különben is eléggé másnapos volt ráadásul a kerületében éppen nem járt a metró. De ez legyen a legnagyobb baj. Eleinte csak szállingóztak az emberek, aztán meg jöttek csapatostul a mesterkurzusokra már nem is maradt hely. Aztán ötkor úgy kellett kirugdosni mindenkit, mert amúgy az éttermem elsődleges funkciója mégis csak az volna, hogy emberek bejönnek, leülnek, rendelnek esznek-isznak-fizetnek. Ebben pedig eléggé hátráltatja a helyet, ha az tele van egyre vidámabb és barátságosabb sommelier-kel, meg borászokkal. “Sikeres kóstolót tartott Londonban a Tokaj Reneszánsz” – ez lehetne a szalagcím.

Katt a képekre a galériához!

Na akkor a tanulságok, tokaji szempontból, meg a Gy.I.K.

A borvilág központja jelen állás szerint London és Hongkong. A britek jó 6-700 éve kötésig gázolnak a borkereskedelemben, és bár a középkorban volt arra saját bor is, azért alapvetően mindig a másét itták. Robert Parker feltűnéséig a boros megmondóemberek kizárólag angolok voltak, és ma is ez az ország a nemzetközi boros okoskodás fellegvára. Illetve konkrétan London. Mondhatjuk az, hogy London a referencia-piac, amelyre mindenki odafigyel. Ha London megvan, akkor más piacon sem lesz gond.

A tokaji, aminőségi tokaji nem az a bor, amelyet az ember – még ha magyar is – csak úgy levesz a polcról a szupermarketben. A tokaji a tökéletes gasztrobor, leginkább étterembe való, aztán, ha már ott megtetszett mindenkinek, majd keresik otthoni fogyasztásra is! De először az éttermekbe, azon belül is a csúcséttermekbe kell bejuttatni. Aztán majd leszivárog. Ne felejtsük már el, hogy a világ legnagyobb munkaráfordításával készülő boráról beszélünk, ha a tokaji aszút emlegetjük. Egy ilyen bor mellé minimum csúcsételek kellenek, nem valami szerencsétlen pszeudomediterréán egyenkonyha, amerre a világunk gasztronómiája tart jelen állás szerint.

Londonban az embereknek van pénze. Sok pénze. Igen, tele van a város szerencsétlen polákokkal, de akkor is, vannak ott olyan emberek, akiknek a válság közepén is telik arra, hogy vígan kicsengessenek 1000 fontot egy üveg merlotért (Petrus). Az 300 000 forint, kezitcsókolom. Ha luxusbort termelünk, akkor talán ott kellene megpróbálni eladni, ahol erre van kereslet. A városban több mint 5 000 étterem van, és a google bőven 1 000 fölötti találatot dob fel arra, hogy “London+Michelin+restaurant”. (Egészen pontosan 815 ezret… a szerk.) Ebben a városban a séfek legalább akkora hírességekké váltak az utóbbi időben, mint a rocksztárok. Na ezért kell a tokajit Londonban eladni. A baj csak az, hogy a szél nem kicsit fú szembe a természetes édesbornak mostanság, és mindemellett senki nem ül seggre attól, hogy Tokaj.

TokajRenBreton4_470

Elmúlt az idő, amikor pusztán az, hogy valaki értelmes borral jött az egzotikus KELET-Európából, még valamiféle elnéző mosolyokat, megértő rácsodálkozást váltott ki a helyiekből. Húsz évvel a rendszerváltás után már semmi versenyelőny nem származik abból, hogy itt régen komancsok voltak. A Dél-Afrikai feka borászok még nyomorultabbak, mire verjük magunkat?

Az egyetlen versenyelőnyünk jelenleg annyi, hogy az embereknek legalább annyi benne van a fejében, hogy “Tokaj”. Nem feltétlenül tudják, hogy mi az, de valami homályosan pozitív dolog kapcsolódik hozzá. Viszont, csak azért, mert ki van írva, hogy tokaji, még senki nem fog odaszédülni egy standhoz a borkiállításon (itt most szakmai borexpóról beszélek, és nem az amúgy igen kellemes össznépi hejehujáról a budai várban).

A recept állatira egyszerű: azokat kell meggyőzni arról, hogy jók ezek a borok, akik a borlapokról döntenek, akik az étteremben aztán odalépnek az asztalhoz, és eladják a bort. A sommelier-ek, az éttermek menedzserei, a borkereskedők. Nagyon faja dolog egy rakás MW és borceleb között forgolódni, de ők nem mondják a szemedbe azt, hogy “fasza a borod, de ennyiért én hogy az istenbe adom el úgy, hogy én is jól járok?”. A breton kóstoló ettől volt más.

TokajRenBreton2_470

Ami nem volt: nem volt kommunikációs ügynökség, sem csilivili weboldal, csak egy facebook-thread, sok twittelés, meg egy idő után pánikszerű telefonálás. A haveri kör beizzítása, mivel a borszakma alapvetően itt is kis cirkusz, bár szignifikánsan nagyobb, mint odahaza. Arra kellett gyúrni, ami a sommelier-ket érdekli: magyarul, hogy ugyan mire valók ezek a borok a fura neveikkel. Hogy lehet étellel illeszteni őket? Mit ajánljon a sommelier a vendég tál kajája  mellé. Mert a bor nincs meg étel nélkül.

Ebben volt partner az étterem séfje, Vickram Purewal Singh, és a sajtmester Jean-Claude Ali Cherif. Vickram és Donald nagyon szigorú tudományos eszmecseréket folytattak zsírokról, molekulákról, kötött és laza izmokról. Jean-Claude meg végigkóstolt 15-20 sajtot ugyanazzal az egy szál furminttal, hogy megtalálja a tökéletes illesztést. Azt sikerült a szakma arcába nyomni, amire kíváncsiak voltak.

Ezek az emberek az év elején heti 5-6 borkóstolóra mennek el. Borvidékek, termelő-szövetségek, esetenként országok locsolják a bort az év elején London-szerte, ekkor készleteznek újra ugyanis a nagy karácsonyi hajcihő után az éttermek. Egy idő után az egyik kóstoló olyan, mint a másik, ha az ember hall egy bornevet, akkor komolyan el kell gondolkoznia azon, hogy hol is? A Tokaj Reneszánsz viszont olyat tudott mutatni nekik, ami beépül, ami elgondolkodtatta őket.

A résztvevő borászatok (mindenki maximum 3 bort hozhatott): Alana Tokaj, Béres, Bodvin – Orosz Gábor, Dégenfeld, Dereszla, Disznókő, Dobogó, Patrícius, Pendits, Samuel Tinon, Tokaj Classic, Tokaj Nobilis.

Katt a képekre a galériához!

Röviden ennyi történt március elsején Londonban, a Bouchon Bretonban. Ebből kell még sok, ott lenni, barátkozni, megmutatkozni, és nem hagyni annyiban. Aztán egy idő után csak elindulnak fölfelé a megrendelések, eladások, de ez csak hosszú évek munkájával érhető el.

Tokaji borok, londoni ételek-a Tokaj Reneszánsz kóstoló étel- és sajtpárosításai:

Orosz Gábor Hárslevelű – Szt. Jakab Kagyló Tatár

Alana, Béres, késői szüret furmint – Marha erőleves zselé

Pendits Muskotály – Cékla és Tours-i kecskesajt mousse

Degenfeld, 5 puttonyos Aszú, 2000 – Ázsiai fűszerezésű sertés hasaszalonna sült

Sajtok:

Dobogo Dry Furmint – Ossau Iraty

Dobogo Mylitta – Munster, vagy Cados

Patricius 5 puttonyos Aszu – Fourme d’Ambert

Degenfeld 5 putt aszu 2000 – Epoisses

Aki még nem látott ilyet, de lenne kedve hozzá, meg aztán egy nagyot bulizni, látogasson el a budapesti Tokaj Nyitányra, 23-án, pénteken, 16h-tól. Lesz itt is mesterkurzus, lesznek gasztrobloggerek, de lesz zene is, hej! 16 borászat 50 bora, négy órán keresztül. Mi ez, ha nem ajándék? Program és részletek itt.

Minden vélemény számít!