Van Mulhouse és Strassburg között ez a durván 150 kilométernyi út, amellyel a borissza csak úgy simán nem tud mit kezdeni. Németnek túl francia, franciának meg túl német, de tényleg. Elcsépelt közhely, hogy pofira németek, szívükben ellenben franciák az Alsace-iak, ha valami megmutatja, hogy mennyire nagy a katyvasz arrafele, hát a bor az.
Geológiai kupi
Van az észak-déli irányú Vogézek, és van a Rajna, amely párhuzamosan folyik a hegyekkel. A folyó meg a hegyek közti kis terület meg maga Alsace. Földtörténetileg a dolog finoman szólva a kupleráj tökéletes iskolapéldája. Van itt agyag, márga, mészkő, vulkanikus kőzet, pala, minden ami szem-szájnak ingere. Tökéletesen egybegyűrve, ki nem bogozza azt már senki geológus.
A hegyek egyfajta pajzsként védik a keletre néző ültetvényeket a nyugatról, Lotharingiából támadó esőfelhők ellen. A terület az egyik legszárazabb ? mármint esőice Franicaországban. A hosszú őszök pedig tökéletesek a későn érő, nagy cukorgyűjtő, olykor a nemesrothadásnak es áldozatul eső fajtáknak. Bortermelés szempontjából tehát Nyugat-Európa egyik legfrankóbb szegletéről van szó. De akkor mire föl ez a nagy hiszti körülötte?
Határ oda-határ vissza
Az évszázadokon keresztülívelő gyümölcsöző német-francia határmenti kapcsolatok ? gondoljunk csak a lipcsei csatára, Sedanra, vagy Verdunre ? gondoskodtak arról, hogy a helyiek életéből ne hiányozzék az izgalom. Nyugaton a helyzet, ugye, változatlan.
Attól függően, hogy Franciaország és Németország között éppen a Rajna, vagy a Vogézek volt a határ, volt Alsace híres német-avagy francia borvidék. A meccset sohasem sikerült eldönteni. Talán ha a legutóbbi 150 év történetét előszedjük: az úgy volt, hogy a poroszok, amikor 1870-ben lenyomták III. Napóleont, és Versailles tükörtermében kiáltották ki a Német Császárságot – minő megaláztatás, mon ami! ? akkor egy merész mozdulattal Alsace-t is a császársághoz csatolták.
A franciák persze revansért kiáltottak, amelyet a Versailles-i békében meg is kaptak, és Alsace 1918-ban visszatért a köztársaság kebelére. Aztán, amikor Hitler 1940-ben egy laza mozdulattal megkerülte a Maginot-vonalat, naná, hogy a Reich határait megint kitolták a Vogézekhez. A II. világháború végeztével, hiába az egy főre jutó magas Kraut-fogyasztás, Alsace visszatért a franciákhoz, jött az EU, és most már senki sem vitatkozik arról, hogy kinek a borvidéke is Alsace.
Enológiai katyvasz
És akkor még ott vannak a szőlőfajták, és a minősítések, mind tökéletes egyvelegét adják a német és a francia bortörvénynek. A fajtákat itt fel KELL írni a palackra. Amely fajták csak és kizárólag alkotják a vonatkozó bort. A Grand Cru szisztémát csak 1974-ben vitték be, jelenleg 50 kiemelt terület van. Három apellációs szint van: a sima Alsace Apellation Controllé, a Grand Cru, illetve a helyi pezsgő, a Crémant d?Alsace. De a leglényegesebb, hogy a címkén ott díszeleg, hogy tudomisén, riesling. Mint egy német bornál. Van még a Vendage Tardiv, amely a Spätlesének, felel meg, és a Selection de Grain Nobles, amely a botrytizált szemekből készül, ez a Beerenauslesének felel meg.
Korábban legalább annyi támpont volt, hogy az Alsace-i termelők legalább mind kierjesztik a cukrot a borukból, így ami rajnai palackban jön, és csontszáraz, az nagy valószínűséggel francia, a kis maradékcukros meg német? volt eddig. Merthogy mostanra az Alsace-i termelők elkezdtek nagyvonalúan bánni a cukorral, a németek meg kiváló csontszárazakat készítenek.
És akkor egy kis ampelográfia: Alsace fő fajtái: a riesling, a gewürztraminer (csak itt úgy mondják, hogy gevühszthaminé), a pinot gris (figyelem! 2006-ig Tokay d?Alcase), a sylvaner, a muscat, a pinot blanc, és a pinot noir, mint egyetlen vörösfajta (figyelem! Spätburgunder, csak hogy bekavarjunk) ezen kívül még van klévener, illetve a crémant termeléshez egy kis chardonnay.
A kóstolón lényegében két borászat feszült egymásnak, a Domaines Schlumberger, ők Alsace legnagyobb pincészete, 1 millió palackkal, amelynek a fele grand cru területről származik. A 2000-es évek eleje óta organikusan művelik a szőlőjüket. Velük szemben áll az 1981 óta biodinamikus művelést folytató kisgazda, Pierre Frick, cukor- sav és bármilyen korrekciót mellőzve, kérlelhetetlenül természetes borokkal. Meg a harmadik, a meglepetés.
A borok
Frick: Gewürztraminer 2005
Halvány aranyszín bor, szemre nagy extrakttal. Korához képest az illat nagyon friss! Orrban édes trópusi gyümölcsökkel mutatkozik, egyesek Nivea-krémet véltek felfedezni az illatban. Az íz főleg fehér virágos, közepesnél magasabb sav. Az illathoz képest szájban szikárabb, hosszú kesernyés utóízzel.
Schlumberger: Kitterlé Grand Cru Gewürztraminer, 2003
(a terület alapja vulkáni homokkő)
Aranyszínű, intenzív, gyümölcsös illattal nyit, van benne minden: licsi, zöld citrom, grapefruit, ananász. Az íze félédes, megengedőek voltak a cukkerral (bocsánat, errefele sucre!). A sav emiatt csak közepesnek tűnik, de van rendesen. Az ízeket is beborítja a cukor, orrban izgalmasabb volt. Nincs meg az egyensúly de fél óra alatt sokat nyitott, akkor már izgalmasabb volt a szájban es. A közel 11 000 forintos ár mindenképp túlzás érte, még ha grand cru is.
Frick: Blanc Cuvée Précieuse 2003, (pinot blanc)
Halvány arany szín. Illata nagyon vegetális: körtekompót, menta, zöld citrom. Az íze élénk savval nyit, nagyobb testet mutat, sok gyümölccsel, főleg körtével. Nem teljesen száraz, de itt nem zavaró a cukor. Izgalmas bor.
Schlumberger: Kessler Granc Cru Pinot Gris, 2001
(a Kessler homokos agyag talajú Grand Cru)
„Na esz maar asz een filaagom” ? mondta a Svejci Bicska, amikor érzékeny orrcimpáihoz eljutott az első molekulányi információ arról, hogy a borban jelentősebb tétel cukor van. A bor mély aranyszínű, illata vegetális, elsősorban zöldségekkel. A cukor valahol 60-70 g/l, egyértelműen édes bor, viszont jó kis sav is maradt hozzá, noha már 7 éves borról beszélünk? Az íze mézes, kajszis. A Svejci Bicska szerint ilyen egy könnyű friss fiatalos bor. Kraft szerint Svejci Bicska egy kicsit elállított cukorérzékelővel született? Az a helyzet, hogy a svejci puritánok tulajdonképpen minden bulit tiltani rendelnek, legyen szó ledér borászlányokról avagy olajoshordó körüli rappelésről. Csak a maradék cukor az egyetlen öröme a szerencsétlen hegyi embereknek, meg a méz, így végül is érthető a vonzalom.
Schlumberger: Saering Grand Cru Riesling 2004
(a Saering talaja meszes márga és homokkő)
Nu ezért jöttünk, a Rieslingek, istenem, a Rieslingek! A szín intenzív szalmasárga. Az illat határozottan petrolos Kiáll az ember a benzinkútra, nagyot szippan akkor, s azután elhallgat ? olyan. Emellett van benne citrus, jó sok. Az íz ásványos, citrusos, roppanó magas savval, de nem túl komplex. A test rieslingesen szikár. Jó ivású, hosszan tartó bor.
Frick: Riesling Grand Cru, Steinert 2003
(a Steinert mészköves talajú)
Színe sötét citrom. Illata nem annyira intenzív, ásványos, citrusos. Az íze komoly: ásványossággal nyit, némiképp meszes. Aztán a gyümölcsök édessége. És hozzá a magas sav ? talán ez a nyomravezető, hogy rizlinggel van dolgunk. Nem egy tipikus riesling, de érdekes, jó bor.
Schlumberger, Kitterlé Grand Cru, Rielsing, 1999
Kicsit zöldeskés beütésű halvány arany (a motorolaj színe megvan? Na olyan) Illata citrussal nyit, aztán jön az olajba mártogatott vasúti talpfa. Petrolosság viszont nincs. Az ízben annál inkább. Citrus, és ásványosság társaságában köszön jó estét az uraknak-hölgyeknek. Közepes rizlinges test. Ellenben az alkohol kilóg egy kicsinyt. Nem kirobbanó rizling, de szép elegáns bor.
Frick: Noir Rot Murlé Terrasses, 2002
A mezőny egyetlen vörös versenyzője. Szűretlen, hússzínű Pinot Noir. Az illata animális, földes, kis szederrel. Talán szeder. Ízben alacsony tannin, közepes sav kombináció. Herbális jegyeket mutat, meg egy kis gyümölcsöt. Nagyon izgalmas, kicsit rusztikus Pinot, gyümölcsök és könnyedség nélkül.
„Most koostolni fogok!” ? kiáltott fel boldogan a Svejci Bicska, amikor kiderült, hogy jönnek a desszertborok. Ilyen a természete neki, ne vessék meg ezért! (Stevie Kraft azért foghegyről odavetette neki: Du bist ein talent, mon ami…)
Frick: Sylvaner Moelleux Bergweingarten 2001
Koncentrált aranyszín bor. Az illata akácvirág, és egyéb fehér virágok egyvelege. Az íz szintén akácos. A sav kicsinyt alacsony, ezért a bor nincs tökéletesen kibalanszírozva, kissé talán lomha, hiányzik a frissesség. Viszont nagyon édes.
Frick: Pinot Gris Vendage Tardive 2001
Két kicsiny palack járt körbe és illatra mintha két tökmás bor lett volna. A biodinamikus termelő ugyanis bevállal egyfajta bizonytalansági tényezőt. Az egyik palack tehát gyümölcsös volt, a másik viszont a káposztás zvekedlire hajazott, de nem kellemetlen módon. A szín mindkét esetben halvány arany. Az illat intenzív birsalmasajt/zvekedli. Az íz mind a kettőnél mézes birses, magas savval, és cukorral, egyáltalán nem geil. Kiegyensúlyozott, szép bor.
Claude Dietrich, Tokay Pinot Gris, Vendage Tardive 1989
Egy majdnem húszéves bor volt a zárókő. A színe halvány arany. Vegetális az illat, halvány, szétesőfélben lévő, kicsit a száradó camambert héjára hajaz. Az íze haldokló, de szépen esik széjjel. Magas sav, és kis füstösség közepette. Többekkel meg is egyeztünk, hogy a nekorfília sem elítélendő, feltéve, hogy ízlésesen csinálja az ember.
