Attila Wine & Litauszki

Szomolya az egri borvidéken található falucska, amely vulkáni, riolittufás talaján és kaptárkövein kívül ma már két borászról is híres: Kaló Imre mellé felzárkózik Vámos Attila és az Attila Wine.

Kaló Imre az úttörő, akiről borissza körökben sok legenda terjeng. Borait a “hagyományos” eljárásokat felrúgva készíti, hosszú héjon erjesztéssel-tartással, természetes, szerintem “még hagyományosabb” módon, borkóstolói pedig tíz-tizenkét órásak és tetemes mennyiség megivása után a zarándok élménytől és italtól megrészegülve távozik. Borait nem lehet megvásárolni, csak a pincénél. (A hagyományosról annyit, hogy talán a “ma elfogadottabb” a helyes kifejezés, mert az elmúlt 23, vagy inkább 10 év senkiben ne keltsen olyan hamis illúziót, hogy a jelenlegi technológia az egyetlen üdvözítő út.)

Vámos Attila ebbe a vidékbe szeretett bele, hosszú kitérő után. Szülei Orosházán vendéglátósok (Attila már egy évesen kocsmába járt), talán pont az alkohol körül érzékelt miliő miatt fordult el az “italtól” és csak 23 évesen találkozott vele újra: akkor viszont egy kis szériás francia champagne-al nyitott és az est során elfogyasztott három palack szerencsére bor körüli pályára állította.

Tóth Istvánnal közös vállalkozás a borászat, 2002-ben ő vezette át Attilát egy 2000-es Kaló cabernet sauvignon-al a pozitív erők oldalára. A korábban Feketecseresznye, majd Kaptárkő Pince elnevezésű formációk 2006-ban lettek Attila Wine néven véglegesítve.

Megérkezem a 21-be, még nem jártam itt. A bejárattól a kivilágított Budavári Boldogasszony (Mátyás)-templomra látni, nekem szívet melengető, itt volt az esküvőm. Az ajtó előtt Attila Wine karton: jó helyen járok.

Belépve kellemes, kissé sötét beltér, bézs-barna hangulatú díszítések, megfelelően sejtelmes az egész és nem tűnik közönséges turistacsalogatónak – bár minden ki van írva angolul is és az árak sem pályaudvariak.

A személyzet gyors volt és precíz, szinte láthatatlan, egyedül talán a háttér-jazz nem hiányzott, de hamar elvonták a figyelmemet a borok.

Syrah 2009

A welcome drink, amit elsőre nem véletlenül gépeltem welcome drunk-nak. A szűk hatvan fős (totális teltház) közönségnek tizennyolc üveggel hozott Attila, a pincérek üres poharat látva azonnali utántöltésbe kezdtek, szóval az alaphang megvolt. Siller színű anyag, határozott kiválásokkal, amit ebben a kontextusban csak üdvözölni tudok. Az illatban kéksajt, édesfűszer, ázott kövesség (valahogy a bazalt ugrott be, de lehet, hogy csak én vagyok kivasalva: vulkán-vulkán). A korty vastag és hosszú, semmi rozé jellege nincs, bár úgy prejudikálok, hogy egyik Attila-bor sem lesz “tipikus”, ne is álljunk úgy neki. A finisben is érdekes fűszeresség mutatkozik, hosszan megmarad a szájban. Annyira megfogott, hogy megpróbálok beszerezni saját használatra is pár palackot (nem lesz egyszerű, a 2004-es telepítésű syrah-színléből (!) mindössze 280 üveggel készült).

Kísérte: krémspenót, buggyantott fürjtojással és szarvasgombával. A spenót kifogástalan, a szarvasgomba a gyengém, így ha hallottam is olyan kommentet az asztalnál, hogy kicsit vissza volt vizesedve, nekem fenomenálisnak tűnt.

Pinot Noir 2008

Az illat ibolyás és kapros, nagyon intenzíven, sok hordós fűszerességgel aláfestve. Nekem nagyon fekszik ez a típusú pinot, bár lehet, hogy a fa egyeseknek túl sok lehet. Szájban is elegáns, hosszú lecsengésű, virágokkal, közepes testtel, tanninmentesen. Meg is jegyeztem, hogy talán régebbi dűlős St.Andrea pinókban éreztem ezt a fajta fűszervilágot. Alkohol 12%, sav 4,8g, extrakt 26,5g, 200 literes zempléni tölgyben volt, 1264 palack készült 2010 szeptemberében.

Kísérte: kacsakocsonya. Finoman animális, kiegészítve az elegáns pinot noir-t. Picit meg volt fagyva, bennem így is sok emléket ébresztett. Közben a pincérek szorgosan újra és újratöltik ezt a számomra kedves bort.

Chardonnay 2009

Fűszervaj, fehérbors és kapor. Vastag, van sava bőségesen, mégsem lomha. Még egy kis tannin is befigyel. Kicsit krémes, kicsit körtés, rendben van (bár nem vagyok a fajta nagy barátja, majd át lehet oltani).

(Olyan zaj van a harmadik bornál, mintha csak egy kóstoló végén lennénk. Mindenki felfokozott állapotban van, a borok nem csak engem nyűgöztek le.)

Kísérte: lazac koktél citrusokkal. Hűvös, friss, fűszeres, kívánom rá a bort. Elhangzik az asztalnál, hogy akár füstölt harcsával is meg lehetne próbálni, most maradjunk a lazacnál. Az árpagyöngy mellett a bor felértékelődik, szerintem ez volt a cél.

Cabernet franc 2008

Fűszer és kövek jönnek elsőre, nem a gyümölcsösség. Meleg karakterű bor, jó savakkal, érett, hosszú anyag. A lecsengésében sok, puha tannin, szokatlan állapotú gyümölcsösséggel. Azt hiszem itt kezdett maga alá gyűrni a bor és a vacsora hangulata, a beszélgetések hosszabbak, a jegyzetek rövidebbek lettek.

Kísérte: rózsaszín szarvashátszín, meleg szarvas rillette és lencse. Csúcspont, nem ragoznám, a hús hibátlan, nagy csendek és mosolygások vannak ételszakértői részről is.

Leányka 2008

Birses ornamentikára építő kései bor. Krémes textúra, szépen támasztó savak.

Kísérte: véres hurka ananásszal és sós karamellel. Amilyen brutálisan hangzik, annyira vártam és annyira működik. És mindenki annyira meg volt lepve ettől, hogy bólogatás lett a vége. Második csúcspont.

Turán 2008

A syrah-hoz hasonló karakterű, de annál fűszeresebb, finoman parfümös illatokkal operáló éjfekete, vastag, rózsaolajos, puha bor. Egri savak, érintésnyi fa és tannint alig érzek.

(Tudod, milyen az, amikor egy fiatal borász még nincs a business-től és a kliséktől megfertőzve?)

Kísérte: kamillás tea granité (jégkása). Tengerparti fagylaltozások emléke.

Cabernet sauvignon 2007 – késői szüret

Csipkebogyós díszítettség, nem bután cukros, vagy – horribile dictu – cukrozott bor, szimplán kései. Különlegesség és nem az első édes próbálkozás a környékről (valahogy a Gróf Buttler kései merlot ugrott be, talán nem alaptalanul).

Kísérte: csöröge fánk csipkebogyó lekvárral és vanília fagylalttal. Nagyon eltalált ízharmónia a borral a lekvár, szép párhuzamot vonnak az est végére.

Élménnyel, borral és étellel eltelve üdvözöltük a konyháról előbújó kreatív séfet, Litauszki Zsoltot és a séf Rácz Krisztiánt.

Szomolya Kaló Imre révén került fel Magyarország bortérképére, Vámos Attila pedig részben Kaló Imre révén. Én pedig szívből örülök, hogy a Kalóhoz hasonló gondolatisággal készített borok elérhetőek lesznek a kereskedelmi forgalomban is, mert megadták az “aha”-élményt, az egyediséget, eltérőt, izgalmasat, amit lehet furcsának vagy extravagánsnak is nevezni, ilyet bizonyosan nem kóstolunk mindennap.

Az Attila Wine borokat javaslom kezdőknek és megfásult haladóknak egyaránt, útkeresőknek és az utat már megtaláltaknak, magában, étel mellé, barátokkal, vagy csak úgy, az öröm kedvéért.

Minden vélemény számít!