Bölcskei hétvége

Mikor a déli végekre gondolunk (Pannon Borrégió), ritkán jut eszünkbe, hogy Villány és Szekszárd mellett ott van Pécs-Mecsekalja és a Tolnai Borvidék is, ez utóbbi területileg a legnagyobb a négy közül. Bölcske Tolnán belül egy stabil bástyának tűnik, nemrég a helyi borversenyen jártam bírálni.

Házigazdánk és kalauzunk Baranya István volt, aki időt és pénzt nem sajnálva tolja a borvidék ügyét előre – meg kell vallani, van is miért. (Nem mellesleg saját bora is van, a pincéjében hordómintákat vételeztünk, egy rizlingszilváni alapú házasítása különösen izgalmas volt, csak így tovább!). Albert Gazda már szólt pár jó szót és elszórt pár magas pontszámot.

A versenyen remek bizottságba kerültem – ráadásul, mint elnök. Óvörös volt a téma, ami gyakorlatilag főleg a 2009-eseket jelentette (néhány 2008, illetve egy 2007-es bor volt a sorban, mint utólag kiderült). A versenyről annyit, hogy az elém került tételek jó színvonalúak voltak, kevés hibával. Érdekes módon a cabernet és a merlot volt túlsúlyban, a kékfrankos, kadarka, zweigelt mögöttük kullogott. Bár 2009-ben nem kellett feltétlenül éretlenségtől tartani, de napfénnyel kevésbé ellátott években azért a zöldesség, nyerseség biztosan felüti a fejét a cabernet-nél. Ezzel most ritkán találkoztunk, szóval ez csak öncélú makogás. Összbenyomásom az volt, hogy kifejezetten jó a terroir és sokan hajlandóak áldozni a technológia oltárán is, meglepően tiszta aromákkal is lehetett találkozni, valamint jól kezelt, minőségi hordóra-hordóhasználatra utaló jelek is mutatkoztak (ezt utóbb a tények is igazolták). A karakter főleg a melegebb irányba húzott, amit megfelelő balansz és ellensúly esetén csak üdvözölni tudtam.

Tomolik Jánosnál villanás-szerűen kóstolunk friss fehéreket és szinte rágcsálni valóakat is, rozékat és két vöröset, amelyek még mind tartályminták, de egytől-egyik hibátlanok. Útravalóul egy palack üde, ropogós rozéval és kifejezetten szép sillerrel búcsúztatott minket a gazda, ezeket elszopogattam már és bár részletes leírások nem készültek mellé, a Paksi Halászlé és Siller Fesztiválon vadászni fogok rájuk, mivel egyrészt tiszta, jó ivású borok, másrészt a siller határozott, de nem metsző savai miatt (is) kiváló lehet bármilyen magyaros fogáshoz, kvázi jolly joker.

A Molnár Pince három meglepetést is tartogatott: az egyik a letisztult kínálat (csak cabernet sauvignon és sauvignon blanc), a másik a felújított pince, a harmadik pedig a brutálisan jó címke. Ezt utólag kaptam meg a cikkhez a palackok mellé, nem számítottam ennyire profi munkára, bevallom (a kapszulára is érdemes odafigyelni, az ornamentika is el van találva). Itt persze három cabernet került a tarisznyámba, sorban a 2007, 2008 és 2009-es évjárat borai.

A 2009-es hersegő fűszeres-konyakos, meleg karakterű illattal kelleti magát, már kész bor benyomását kelti. Szép rubin színében azért még ott vannak a kékes árnyalatok is. Az aromákat belebegi egy kellemes földesség, ami meg inkább hűvös. A kort ribiszkés és cseresznyés, jóval pirosabb a gyümölcs, mint kék vagy fekete. A szépen csiszolt savak még pár évet biztosan jósolnak neki. Közepes testű, közepes hosszúságú, bő savú bor, szegfűszeges és édespaprikás lecsengéssel. (Másnapra fehér ribiszke, enyhe alkoholos kesernye tűnt fel, dohány és vanília, élénk-fanyar savak, de megzuhanásnak nyoma sincs.)

A 2008-as volt számomra a legizgalmasabb: főtt húsra, zöldségre, vegetára gondol elsőre az ember. Animalitás és fűszerek: inkább syrah-jelleg, mint cabernet, de nem éretlen. A hordó jegyei határozottabbak, mint 2009-ben (és a 2007-esben még ennál is erősebb, érezhetően jót tesz a hordópark „öregedése”). Szájba véve zöldfűszeres tónusok határozott savakkal és érett tanninnal. Lecsengése a közepesnél hosszabb, végig a konyhai és édesfűszerek váltakoznak, keretezve némi hordós csokival, izgalmas villanásokkal, ami a figyelmet végig fenntartja. (Másnapra csipkedzsembe fordult a fűszeresség, kissé tisztultak az animális jegyek és rhone-i bio-szag jelleget öltöttek.)

A 2007-es már csúcson van: erdei gyümölcsök, konyakmeggy, határozott vanília a hordóból; meleg és hedonista karakter. Kicsit a 2000-es évek eleji nagy villányiakra emlékeztet. Szájban is krémes textúra, közepesnél nagyobb test, lakkos-törkölyös melegség az alkoholtól, sok fűszer és érett gyümölcs, bőséges tannin, de szerencsére a sava is bő. Az összkép kissé az alkohol és hordó felé billen, de ilyen a stílusa, szándékosan. Ebben is megvan a szép földesség, végig, nem nehéz inni. (Másnap szájban a fekete bogyós gyümölcsösség felé indult el: szilva és cassis, intenzív hordós vanília.)

A konklúzió? Érdemes odafigyelni a Tolnai borvidékre, és ha a környéken jár az ember, Bölcskén bizonyosan pincejárásra is érdemes vállalkozni. (A fotókat Nyulasi Gábriel kollégának, Az ihatóbb Magyarországért elnökének köszönöm, akivel együtt utaztunk és bíráltunk.)

Közkívánatra, a címkék. Képek innen.

Hozzászólások

  1. fiatalborivoo mondta

    Ez így nem igaz teljesen, a pincénél beszerezhetőek, rendelhetők is, a tulaj pedig hétköznapjait Pesten tölti, lehet Tőle is vásárolni “pinceáron”. Szerintem… Egyébként, igaz ami igaz, valóban a széles kör számára az elérhetőség az fontos, jelenleg kisebb környékbeli vinotékában találhatók meg a tételek és nagyobb tételben szoktak a pincétől elvinni egyes vásárlók.

  2. BZoltan mondta

    Vessetek meg, szerintem ez nem jó dizájn. Mentségemre legyen mondva, hogy legendásan rossz az ízlésem és nem is értek a dizájnhoz.

    De azért egy rövid indoklást tudok adni…

    Szerintem a boroscímke – akármennyire is ez divat mostanság – nem elsősorban a grafikus önmegvalósítás és a vizuális élménykeltés terepe. A címke tartalmazzon információt. Egy borról tudni akarom, a termőhelyét, évjáratát, fajtáját (fantázianevét), termelőjét.

    Számomra egy címke alapértelmezés szerint rossz, ha ez az információ nem elég hangsúlyosan jelenik meg a címkén.

    De mondom :) én nem értek hozzá és hírhedten vacak az ízlésem.

    Ezzel együtt érdeklődve követem ezen blog címke-esztétikai posztjait.
    A vizuálisan legjobb és legizgalmasabb címkékről viszont nekem nem tud nem eszembe jutni, hogy ezek bizony nagyon drágák. Csak a dizájn megtervezése nem ritkán forint százezrekbe kerül. Az egyedi technikai megoldások meg még jobban drágítják a kivitelezést.

    A kérdésem tehát az, hogy egy néhány ezer palackos tételszámmal megjelenő bortól tényleg elvárhatjuk-e, hogy csak a címke dobjon 300-400 forintot a nettó áron?

  3. Kántorbandi mondta

    Zoli, pont ez a lényeg, és kösz, hogy felhoztad! Arról nem is érdemes vitatkozni, hogy tetszik-e valami vagy nem, az egyéni ízlés kérdése. (Különben attól, hogy jó a design, még minden ott kell, hogy legyen rajta, ebben igazad van.) A drágasággal nem értek egyet: azért van így, mert 1) pár nagyon drága tervező van az országban, aki etalonnal számít és nagyon drágán dolgozik 2) nincsenek összekötve a szálak, azaz a tipográfusok, grafikusok, iparművészek a borászatokkal. Mindenki megtalálhatná a maga párját és olyan dealt eszközölnek, ami mindenkinek megfelel. Vannak jó példák is, pl. lásd a kép fölött linken is megtalálható borműhely palackot, az nem került százezrekbe. De pont egy barátom tervezte meg az Ábrahámék új címkéjét, és történetesen tudom, hogy nem volt egy vagyon. Viszont, ez az egész odáig eszkalálódott már, hogy tenni fogunk ebben az ügyben, már folynak az előkészületek.

  4. e_easy mondta

    @Fater: legyen szolofurt – en is rabeszelheto vagyok :)
    raadasul logolego alatt a jobb oldalon futo, “the wine face” es egyeb mas logokra hajazast ertettem :D

  5. hegyaljai mondta

    Mivel a borokat nem ismerem én is a cimkével kapcsolatos vitához tennék hozzá, de nem az izlés oldaláról megközelitve. Ha ismert a termőhely, a termelő, a fajta, akkor azt szokták kihangsúlyozni, remélve, hogy az eladja a bort. Ha mindez hiányzik, akkor segíthet egy figyelemfelhívó cimketerv. Persze ez nem ilyen fekete-fehér dolog éles határral, de valószínüleg sokan így kezdenek a cimketervről gondolkodni.

  6. Kántorbandi mondta

    Valóban. Nem tudnak az általuk felépített keretekből kigondolkodni, pedig arra volna szükség. És nem azért, hogy a címke adja el a bort, de nem ám. Azért, hogy összhangban legyen a csomagolás, a külalak a termelő filozófiájával és a borral. Ha nem volna fontos ez, akkor akár üvegtéglákban is árulhatnánk a bort, vonalkóddal ellátva. Szállítani biztos könnyebb lenne. De ez a beszélgetés már a Jó bornak is kell cégér http://borravalo.hu/2011/03/11/jo-bornak-is-kell-ceger-4/ sorozatunk témájába vág.

  7. fiatalborivoo mondta

    A termőhely ez esetben ismert, de azon a véleményen vagyok hogy egy vásárlónak nem mond sokat és nem segít az eladásban ha a címkén az van hangsúlyozva hogy Tolnai borvidék, Bölcske, Páskom dülő(nem biztos hogy az csak a példa kedvéért). Ha egy Somlói, Tokaji vagy Eger egyik dülőjéről van szó akkor más a helyzet. Tolnát nem ismerik, nemhogy a településeket és a dülőket. Azt gondolom ezért nem hangsúlyos mindez. Nyílván azon vagyunk hogy ez megváltozzon.

Minden vélemény számít!