Ittas és holdvilág: Chiantik ködben

Itáliában bolyongott Stevie Kraft, még az ősszel, de csak mostanra szedte össze magát és gondolatait. Chianti különböző vidékein végzett áldozatos kutatómunkát, hogy válaszoljon az olvasókat régóta foglalkoztató kérdésekre, Sangiovese-ügyben… Chianti Rufinában a hideg tónusú Chiantikat sikerült jó alaposan bevizsgálni, aztán volt még egy menet Chianti Colli Aretiniben is, kandallóban ropogó tűzzel, meg elfelejtett szőlőfajtákkal. Megkésve bár, de törve nem, Stevie Kraft toszkán beszámolója – első rész.

Taknyos-nyúlós novemberi időben kapaszkodott fel a vidám banda Chianti Rufinába. Mindenféle ködök ültek a völgyekben, a hegyek teteje meg belelógott a felhőkbe. Víz volt a levegőben, na.

Mint egy korábbi cikkben leírtuk, az utazás célja az volt, hogy a toszkán tartomány által évente összedobott Selezzione di Vini di Toscana borválogatással ismerkedjen meg a szaksajtó. A válogatás igen egyszerű: bárki küldhet bort, amelyet ingyen zsűriznek, és ha a bor megüti a 84 pontot bekerülhet a telefonkönyvnyi szelekciós kiadványba, amit aztán boldog-boldogtalannak küldenek. Az első állomás a hosszú úton pediglen Chianti Rufina volt. Ködök, és – ekkor még nem dalolászó – tisztességben megőszült borzsurnaliszták Európa sokféle szegletéből.

Hegyi bor

A Chianti borvidéket 1716-ban jelölték ki, akkor még csak három falu határa volt: Radda, Gaiole és Castellina, illetve egy kicsivel később Greve jelentette. Ezt a területet manapság Chianti Classicónak nevezik, ez volt a Chianti „magja”. A borvidék ma már nagyjából 100 kilométer hosszú észak-déli irányban. Összesen hat alrégió tartozik ide, a már említett Chianti Rufina, Firenzétől Észak-nyugatra, Chianti Colli Senezi Siena körül, De készítenek Chianti Firenze, Pisa és Arezzo hegyei közt is.

A környéken nagyrészt az ilyen-olyan néven nevezett Sangiovese dominál, igaz Ricasoli báró 1872-ben elkezdett Malvasiát keverni a borba. Ennek az ilyen-olyan arányban a Sangioveséhez adott fehérszőlőnek köszönhetjük azokat a kukoricacsuhéba tekert hasas palackokat, amelyeket Olaszországból hazatérőben szokás gyorsan megvenni a vámmentesben, szigorúan ajándékozási célból. Ezeket jobb érzésű ember nem bontja ki, hanem azonnal továbbajándékozza, felebarátainak, vagy még a felének se. Mostanra a legtöbb alrégióban magára valamit is adó borász 100% Sangioveséből, vagy egy két helyi fajtából: Colorinóból, Canaiolóból készíti a Chiantit, a Malvaziát hanyagolják.

Nos ennek a csodás bortájnak a tetejére vitt az út, Rufinába. Meredek hegyoldalakon vannak a szőlők, 5-600 méteres magasságban: el a legmagasabb Chianti-régió – és mint ilyen, egy kicsit hidegebb is, mint a többiek. Ami nem baj, sőt. Az meg külön jó, hogy az Appenninekben van egy kis folyosó errefelé, ami frankón megnyitja a borvidéket a tenger felől érkező szeleknek. Minden adott tehát egy olyan borhoz, amely elegáns savakkal bír, megőrződik benne a gyümölcsösség, nem ég szét a napon, és évtizedekig eltartható. A talaj márgás, szilikátos, kovás.

Általánosságban a dolog úgy működik, hogy a borászatok készítenek 1-2 féle, a helyi DOCG szabályainak megfelelő bort, meg a Bolgheri hagyományokat követve, mindenkinek van egy szupertoszkán bora, IGT minősítéssel, általában Merlot, Cabernet Sauvignon, vagy Syrah szőlőből. Aztán jön a Vin Santo, a szárított szőlőből készített, koncentrált, oxidatív ízű desszertbor, végezetül a grappa, vagyis a helyi törkölypálesz.

Mediciekkel mentek vissza

Első állomás a Bossi család ősi fészke, a Marchesi Gondi volt. A tulajdonos tisztes olasz arisztokrata úriember, a római kor óta egyben lévő birtokokon mind ilyenek ülnek. Van szőlő, olíva, meg egy kis ez-az, agroturismo.

A család, a Bossik, Ghibellinek voltak, és mint ilyeneket Dantéval együtt ebrudalták ki őket Firenzéből, hogy aztán a Mediciek oldalán térhessenek vissza. Tisztességes zsoldosok voltak, a családi címer két keresztbe tett buzogány. Medici Katalin kíséretében fényes karriert futottak be Franciaországban is, de aztán hazatelepültek. A birtokot 1582-ben alapították, azt követően, hogy a bankházuk megfeküdt az amerikai gyarmatokról Európába áramló aranytól. Kellett valami jövedelem, adta magát a mezőgazdaság, még ha akkoriban nem is dotálták a dolgot Brüsszelből. Azóta is boldogan borászkodnak, meg olajat ütnek, tisztességes, máig működő nagybirtok ez, na.

Frankó reneszánsz kastély, alatta a pince valamikor az 1700-as években nyerte el a végleges formáját. Az olajtároló hombárok legalábbis akkoriból származnak. A borérlelő részben hosszú sorokban bottik, 550 literes szlavón tölgyfahordók, szintén nem fiatalok. Toszkánában a botti az alapeszköz a bor érleléséhez, minél régebbi, annál jobb, a toszkán borokban eredetileg ugyanis nem volt tölgyes vaníliás-fűszeres íz, az csak a szupertoszkán borokkal terjedt el, a hetvenes évektől.

Borstílusukra talán a jó értelemben vett, minőségi konzervatív jelző illenék, itt valóban van mint megőrizni. A borok itt-ott egy kicsit földesek-porosak, ezt talán tudjuk be az igen öreg hordóknak.

Első tétel a nagypapiról elnevezett, 2006-os San Giuliano, Chianti Rufina DOCG. A bor 90 százalék Sangiovese, és 10 százalék Colorino szőlőből készült. Tizenöt hónapot töltött bottiban. Közepes rubinszínű, illatra parfümös és cseresznyés, friss. Savai közepesnél magasabbak, a tannin úgyszintén. Az alkohol közepes, a test amolyan elegánsan szikár. Cserkó, viola, és további vörösbogyósok viszik a prímet.

A 2005-ös Pian Dei Sorbi szintén a DOCG szabályai szerint készült, viszont Riserva, úgyhogy két évet töltött a nagyhordóban. Mély rubinszínű, illatra földes cseresznye mutatkozik. A sav és a tannin közepesnél nagyobb, viszont szép kerek, arányos. A boron látszik az extra érlelés: lekerekített, nem annyira éles már a sav és a tannin, viszont a friss gyümölcsök továbbra is jól tartják magukat.

A Villa Bossi a csúcsbor, 2003-ban ért be, amely nagyon durva meleg év volt másutt, de a magasság megóvta Bossiékat a lekváros boroktól. Kicsit barrikolják a bort, aztán irány a botti 2 évre, ilyet nem minden évben készítenek, csak a kiemelkedő évjáratokban. Olyan szinten érlelhető, hogy még meg sem született gyerekek érettségi 18. születésnapi bulijára érdemes belőle beszerezni. Színe mély rubin, a szélen kissé gránátba hajlik. Illatra kis animalitás, tölgy és tiszta vörösbogyós gyümölcs, meg meggy, cseresznye. A sav és a tannin közepes, jól lecsiszolva, de azért ott vannak, közepes alkohol, és közepes nagyságú test, a végén a meggy és a cserkó marad iszonyatos hosszan a szájban.

A fiúk a klubból

Az olasz borvidékeken egytől egyig van Consorzio, ez gyakorlatilag a hegyközség, és a borvidéki marketingszervezet egyben. Ők a minőségi ellenőrök – természetesen van központi intézmény is, de helyi szinten mindenképpen a Consorzio az első lépcsőfok. Emellett a Consorzio szervezi a kiállításokra a standot, foglalkozik az újságírókkal, és úgy egyáltalán, népszerűsíti a borvidéket.

A Chianti Rufina borvidéki Consorzio – milyen meglepő, Rufinában van. A kisváros amúgy egyáltalán nem turistásodott el, bár meglehet, csak azért nem lehetett turistahordákat látni, mert novemberben látogattuk meg. A Consorzio konkrétan a királyi villában rendezte be a főhadiszállást. Ez a Villa di Poggio Reale egy gyönyörű, reneszánsz villa, jó meredek kaptatóval, nyílegyenes úttal, az út szélén meg ciprusfa-sor. Lélegzetelállító. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy hogy a veszedelembe küzdötték fel oda a szőlőt, a dombtetőre, a legalább 30 fokos emelkedőn. A lovak biztos, hogy rohadtul utálták a szüretet. Egy ausztrál borász biztos, hogy sokkal praktikusabban oldotta volna meg, de mindent a szépért, Itáliában vagyunk! Mostanra kis bormúzeumot rendeztek be, már nem borászkodnak, viszont itt vannak a Consorzio összejövetelei, bemutatói. Egy ilyenbe csöppentünk mi is.

A megjelenés példás: nyolc borász, borászatonként egy-két borral – azért nem rossz, ha törvény szabja meg, milyen szőlővel dolgozhat az ember. A bemutatón Belliniék akadtak be a legjobban Stevie Kraftnak.

A Bellini birtok bora 2004-ből DOCG Chianti Rufina, nem 100% Sangiovese, van benne Canaiolo, és Colli – helyi fajták. A bor 2,5 évet dekkolt a bottiban mielőtt lepalackozták volna, nagyon sötét rubinszíne van. Az illatban cseresznye és ribizli keveredik egy kis dohányos édességgel. Sava közepesnél magasabb, de a tannin középértékre csiszolódott, nagyon kiegyensúlyozott, egyáltalán nem durvulós bor. A cseresznye mellett szegfűszeg és fahéj mutatkozik, nagyon kellemes, hosszan tartó bor.

Belliniék gazdaságát Il Pozzónak hívják, készítenek egy külön sorozatot ezen a néven. A 2005-ös évjáratot kóstoltuk. 35-40 hektós nagy tölgyfa hordókat használnak, ez gyakorlatilag egy háromnegyed bottinak felel meg. A mély rubinszínű bor a kisebb, vélhetően új tölgyhordónak köszönhetően sokkal keményebb, animálisabb illatokkal bír, meg persze ott van a Sangiovese cseresznyés-vörösbogyós gyümölcsössége is. A sav agresszívabb, a tannin is egy kicsit élesebbre van hagyva, igen férfias bor ez, animalitással, és egy kicsi meggyel. Még 2-3 évre szüksége volna, palackban, hogy lenyugodjon, aztán lehet vele villogni.

Miután a Consorzio tagjaival elköltöttünk egy szerény toszkán ebédet (ugye érezhető az ellentmondás? – Pappa al pomodoro – ez kenyérrel sűrített bazsalikomos hideg paradicsomleves, meg jó adag Salame, illetőleg némi olívaolaj, és sajtok – jóféle tömény parasztételek, magukban hordozzák a kajakóma ígéretét), a Manucci Droandi birtok felé fordult a csapat, Chianti Colli Aretinibe.

Biofarm, kísérleti szőlészet

Chianto Colli Aretini egy kissé lejjebb esik, a tengerszint feletti magasságot tekintve. Arezzo vidékén járunk egyébiránt. A dombok szelídebbek, az idő általában melegebb, és a talaj is inkább alluviális, jóval kevesebb benne az ásványi anyag, mint odafönt Rufinában.

Droandiék farmja Mercatale mellett van, valahol a hegyekben, inkább volt az rally, mint békés buszozás, míg végre odataláltunk. Már jócskán esteledett, a völgyben újabb ködök, eső, a házban meg alaposan bedurrantottak a kandallóba. A birtok pártíz hektár, a szokásos szőlő-olivaolaj kombináció. Roberto Giulio Droandi azonban kísérleti szőlőtermesztéssel is foglalkozik, közös projekt ez a környékbeli agrártanszékekkel. Olyan történelmi szőlőfajtákat szedett össze, amelyek a környék borainak alapját adták több száz éve, de a Sangiovese miatt a háttérbe szorultak. Mint például a Foglia Tonda, amely toszkán dialektusban azt jelenti, hogy “kereklevelű” (nem tévesztendő össze a Kereklevelűvel, amely a Chardonnay régebbi neve egyes magyar borvidékeken).

Az persze jó kérdés, hogy érdemes-e vesződni ezekkel a fajtákkal. A társaság egy sokat látott idősb borújságíró tagja szerint semmi értelme, lökjék oda neki a Sangioveséből készült borokat, oszt jónapot. A megkóstolt bor mindenesetre elég izgalmas volt ahhoz, hogy megértsük, minek nyűglődnek Droandiék a fajtával. Merthogy ezek a fajták főleg azért vesztek a feledés homályába, mert tulajdonképpen mindenre érzékenyek, hidegre-melegre, esőre-szárazságra, kutyára-macskára. Tehát marad a gürcölés, aztán lehet, hogy az egész termésből nem lesz semmi.

A 2006-os Foglia Tonda – mivel időközben a Sangiovese lett a fő fajta – csak IGT besorolást kaphatott. A színe közepesen intenzív rubin, illatra sok édes ribizli és cseresznye van benne. Ízében szintén az édes, nagyon érett cseresznye és ribizli viszi a prímet, közepesnél erősebb savval és tanninnal. Alapvetően melegebb, és gyümölcsösebb, mint a Sangiovese. Ha ilyen bort ad, Stevie Kratf szerint megéri vesződni az érzékenyebb szőlővel is.

A 2006-os Colli Aretini Chianti DOCG-t másod és harmadtöltésű barrikhordókban érlelik. A borászat ugyanis annyira kicsi, hogy a bottik nem férnének be az ajtón (egy közepesnél nagyobb toszkán parasztház pincéjéről/alagsoráról van szó) a barrikokból is 2-3 van egymáson, csak így tudják tárolni a borokat, jó szűk a hely. Arra azonban vigyáznak, hogy a boraik lehetőség szerint ne kapjanak erős tölgyfaízt. A bor intenzív rubinszínű, illatra tiszta cseresznye, nagyon friss. A tanninokat szépen lecsiszolták a savak közepesek, cseresznye, mindenféle erdei bogyók, és egy kis füstösség érezhető az ízben. Nagyon meleg árnyalatú bor, nagyon egyben van.

Chianti Classicóban is vannak területeik, innen származik a „Cepetto” névre hallgató Chianti Classico Riserva DOCG-jük, a szokásos fekete kakassal a palack nyakán. A bor 18 hónapot volt kis fahordóban. A 2004-es színe mély rubin, halvány gránát széllel. Illatra erős meggy, kis füstösséggel. A tanninok érettek és szépen kerekítettek. A sav közepes, sok cseresznye és meggy. A füstösség a szájban csak éppen hogy érezhető. Nagyon szép, hosszan tartó bor.

A következő részben Montalcino, Montepulciano és Maremma borai kerülnek elő.

Korábban:

Szüret után: a toszkán küldetés

Sangiovese power!

Dr.Nemtudomka kalandjai a venetói borokkal

Az olasz válogatott idegenben

Hozzászólások

  1. mondta

    7. kántorbandi 2009-01-08 09:11:46

    a tokaji télleg ott van, ahova shyr khan tette. viszont sajnos kevesebben ismerik, mint gondolnánk. de legalább ismerik. vf: ha egymás mellé tennénk a teljes olasz és magyar palettát, én is hálás lennék egy cseréért…

    6. vf 2009-01-07 19:42:07

    a terroiros kóstolón ittam vin santo-t, illetve kóstoltam. aztán az olasz néninek inkább hoztunk egy demeter aszút. hálásnak tűnt.

    5. Shyr Kahn 2009-01-07 16:30:30

    Köszönöm a bókot, de van még mit tanulnom és ebben a guggoló nagyon nagy segítségemre van. Példának okáért találtam egy Villa Branca címet:
    http://www.villabranca.it/info_gb.htm
    /> térképpel:
    http://www.villabranca.it/cartina_chianti.htm
    /> Nem messze északra vagyon Castello di Verazzano-tól. Utóbbi azért szúrta ki a szememet a térképen, mert már kóstáltam tőlük két gyöngyszemet (boraik kaphatók az In Vino Veritas és Montalcino borszaküzletekben). Az egyik egy 2005-ös Chianti Classico, a másik ennek a Riserva változata volt. Lenyűgözőek, bár az ár/érték arányt mindenképpen a Classico nyeri. Ez – emlékeim szerint – fineszben még a Renzo Masi Chianti Rufina-t is agyagba döngöli.

    Az IFDT-nél megtaláltam a Villa Branca-t, de sajnos Vin Santo nincs náluk (nem mintha az ellenkezőjét állította volna). Ellenben itt találtam:www.lenoteca.hu/magyar/olaszbor.htm Renzo Masi-tól. Így azt hiszem a közeljövőben ezt meg is kóstolom (persze arra nem számítok, hogy a jobb tokaji aszúkkal felveszi a versenyt, hiszen – elfogult vagyok, vagy sem – desszertborokban a világ trónján ülünk Sauternes-el együtt).

    4. dr nemtudomka 2009-01-06 19:20:38

    ez királyság, dear sztív.
    másrészt mikor a shyr kán kommentjeit olvasom, kisebbségi érzések támadnak le. Szelíd tigris, őrült borműveltséggel.
    az ifdt által is forgalmazott Villa Brancában mink (a Halál a Májra Polgári Kör) kétszer is kóstoltunk Vin Santót (helyben): a botritisz enigmatikus erotikáját nékülöző, de nagyon jó, kerek, oxidatív geműzék. Különben a Villa Branca a legszebb térben fekvő villa, ahol Toszkánában jártam és a főmarkecoló csávónak tudatos policyja, hogy a vendéget leitassa. A végén jön a vin santó, a legvégén a grappa, mindenki egyre szélesebben mosolyog, de vigyázz, mert az eladatlan szart is rádsózzák akciós áron.
    A címért különdíj.

    3. Shyr Kahn 2009-01-05 17:51:28

    Vin Santo-hoz még nem volt szerencsém, ezért is érdekelt a véleményed. Persze ettől függetlenül még fenem rá a fogam. Az előző hsz-emből nem derül ki, de a két említett bor Chianti Rufina. Bevallom őszintén sajnos a Cinelli Colomba nem sokat mond. Sajnos csak Cinelli Colombini-t találtam (ami egy farmház) a neten a guggoló segítségével. Miről is van szó? Nem kell válaszolni, ha a későbbiekben kitérsz majd rá (a hsz-edből úgy tűnik, hogy ki fogsz rá térni).
    Kíváncsian várom a további toszkán cikkeket…

    P.s.: Az említett borászatok kóstolt tételei fellelhetők itthon? Kíváncsi lennék egyik-másikra (mondjuk a Il Pozzo sorozatra, ami a link alapján nem lehet Rufina, hiszen Siena-tól délre található a tenger felé Campagnatico, de megtaláltam a helyes oldalt: http://www.bellinicantine.it/ ).

    2. Stevie Kraft 2009-01-05 17:12:16

    Minden pincében kóstoltam VinSantót, adták mellé a mandulás sütiket. Nem rossz, de mint bor, én maradnék a száraz szamorodninál, ha már az oxidatív műfajban dolgozunk. Amúgy tényleg jópofa, majd lesz arról is egy bekezdés a következő czikkben… A kastélyt NIpozzanóékét nem sikerült megnézni, de a Banfi kastély mellett elmentünk busszal. Na de a következő részben is lesz ám finomság, csak annyit mondok, Cinelli Colomba…

    1. Shyr Kahn 2009-01-05 14:57:32

    Nagyon irigyellek, amiért ilyen helyeken ilyen szép borokat kóstolhattál és ugyanakkor gratula a szép és aprólékos cikkhez. Jó volt olvasni (főleg, hogy már baromira vártam is). A Rufina régió boraihoz sajna nem nagyon volt még szerencsém, de megosztom két borral kapcsolatban a tapasztalatom. Az egyik Basciano (Renzo Masi) Chianti Riserva-ja a nem túl rossz 2004-es évből. Ez a nem túl vastag bor valami egészen elképesztő illatkomplexitással és finesszel rendelkezik. 88 pontot adtam rá, de csak azért mert testben és utóízben nem győzött meg. A másik az agyonsztárolt Nippozzano Riserva a Frescobaldi családtól. Ebben kicsit csalódtam, mert ugye a 2004-es verzió 90-91 pontot kapott a WS-től és ehhez képest nálam a 87-t súrolta (nyilván alulról). Lehet szellőztetni kellett volna még, mert nagyon visszafogottnak tűnt és a mediterrán jelleget sem igen lehetett felfedezni benne. Apropó… a Nippozzano kastély közelében jártál? Vin Santo-t sikerült kóstolni?

Minden vélemény számít!