Kedvelt úti cél, turistalehúzókkal dúsított, de gyöngyszemeket rejtő belváros, strandolás és művészetimádat, zsebtolvajok, nyitottság, csodás és borzalmas épületek egy helyen, spanyol is meg nem is: ez Barcelona. A katalán főváros valódi arcát kutattuk, legfőképpen gasztronómiailag. Előre megmondjuk: megvan.
A Cava otthona
Barcelona biztosan szép tavasszal is, nyáron nem biztos, hogy nyakunkba vennénk, az ősz ideális időpontnak tűnt. A város strandja nem vonzott minket, fürdeni szebb helyeken is lehet. Azért elismeréssel kell adózni a város előtt, amely így meg tudott újulni, a semmiből lett nekik egy ölég derekas metróhálózat, meg aztán az iparosodott kikötők jó részét eltakarították, és lett helyette plázs, nem is akármilyen. Kulcsszó: olimpia. (Felvetődhet: nekünk kell?)
Nem kívánunk nagyon történelemben vájkálni, nem is tisztünk, van arra megfelelő hely a neten bőven. Csak annyit: a városnak valahogy mindig megvolt a vonzereje, annak ellenére, hogy a szerencse nem kedvezett neki mindig. A világméretű tengeri kereskedelem térnyerésével hátrányba került az addig fontos mediterrán kikötő, később az egész spanyolhont sújtó generális, Franco szorította markában a katalánokat. A művészek, építészek, gondolkodók valahogy mégis ráleltek, építették, szépítették, otthonukká tették. Picasso, Gaudí, Miro, Dali, mi kell még? Aztán önállósodás, rengeteg bevándorló, folyamatos influx of influences, ahogy az angol mondja és a nyitottság, amely mindig is a katalán város egyik legfőbb ismérve volt. A másságra, a szokványostól eltérőre, az újra.
Sonkabolt a gótikus negyedben: minden van
Kár, hogy a Catalunya térről a Ramblán sétálva sikerült az itthon is ismert ál-spanyol, ál-olasz, ál-vendéglőket meghonosítani, de hát kérem, a német és amerikai turista az Barcelonában is épp olyan, mint Budapesten. Ha nem lenne a Café Opera (pont az Operával szemben, ki gondolná?), és az El Quim a Boqueira piacon, azt gondolhatnánk, hogy menthetetlen a helyzet. De ezekről majd később.
Barcelonába érkezve a tanult borissza a spanyol pezsgő, a Cava földjére lép. Az itthon kevésbé ismert italt 1870 körül kezdte el nagyban készíteni a Codorníu borászat vezetője, José Raventos, az első palackokat 1850 körül készítették, francia mintára. Az okosság az volt, hogy a katalán borászok használtak először kóracél tankot borkészítéshez, a Cava pedig nagyban hozzájárult a spanyol borok 20. századi előretöréséhez.
Gyorsétel helyett: csorizo (kolbász), pan con tomate, csurro (fánk)
A katalán borrégió alapvetően három rétegződésű: vannak a Catalunya DO borok, melyek külön területi meghatározás nélkül származhatnak a régión belül bárhonnan. Ezt követik hierarchiában a megnevezett területről származó DO borok (Denominación de Origen) a következő területekről: Alella, Conca de Barber?, Costers del Segre, Empord?, Montsant, Pla de Bages, Tarragona, Terra Alta, és a legtermékenyebb borvidék, és a Cava hazája, Pened?s. A minősítés legmagasabb fokán az egyetlen katalán DOC (Denominaciones de Origen Calificadas, katalánul DOQ – Denominació d’Origen Qualificada) terület, Priorat áll.
Összesítésben elmondható, hogy a görögök, majd a rómaiak, aztán a 11.-12. században Karthausi szerzetesek (mindig ezek a szerzetesek…) kultiválták a szőlőket, készítették a borokat. Az ismertebb világfajták (merlot, cabsav) mellett sokkal érdemesebb a helyi fajtákra koncentrálni, a fehér Parellada, Macabeo és Xarel-lo ill. a kékszőlők, a Garnacha, Carinena, Monastrell és Tempranillo. A kékek közül az első kettő ugye a franciáknál is megvan, Grenache és Carignan néven, a másik kettő pedig spanyolhonban sokfelé megvan. Ami a katalán vörösöket mássá teszi, az a talaj, Prioratban főként érdekes a tápanyagszegény sötétbarna pala (Llicorella), Pened?sben pedig a mészkőves és alluviális talajok. Az előzőnél irgalmatlan gyümölcsök és a természetes hozamkorlátozás miatt atom koncentráció, az utóbbinál szikár ropogós savak és izgalmas frissesség. Hazai pályán van itt a Torres pincészet, amely Pened?si birtokairól egyszerű, jól ekészített, tiszta fehérek és rosék, majd annál testesebb vörösök közül sok Magyarországon is kapható, pl. Vino Sol, De Casta, Coronas, Gran Coronas, és stb.
Ebben a tudatban teszi tehát katalán földre lábát a borutazó, no meg abban, hogy kipróbálja a helyi spanyol konyhát, amely nagyban átvett az andalúz tapa szokásokból, és ezt részben helyi étkekkel, részben a Spanyolország minden tájáról beszerzett finomságokkal ötvözte. Nem volt könnyű dolgunk, Barcelona, szemérmes hölgyként eltakarta arcát, és legtöbbször hamisan mosolygó utcalány nővérét küldte maga helyett. Rengeteg átlagos és átlag alatti minőségű étterem, bisztró és bár hirdeti álságosan, nagybetűkkel, hogy TAPAS ? de jaj annak, aki ide belép. Drága lesz és átlagos, na nem rossz, odáig azért nem merészkednek, de nem jobb, mint a Liszt tér vagy Ráday utca valamely éttermében. A tudatos gasztroturista azonban kitartó, ez pedig meghálálja magát.
Café Opera: teltház, jó hangulat
A Ramblán található Café Opera olyan hely, ahová nyugodt lélekkel betérhet a megfáradt városnéző, egy jól sikerült múzeum vagy tárlat alapos áttekintését követően. Az Opera olyan hely, mintha csak pesten lenne, az Andrássy úton, szecessziós hangulata, színei nem keltenének feltűnést. Maga a kávéház, bisztroétterem forgalmas hely, az egész lénye távol áll a turistáknak fenntartott ál-katalán, ál-baszk, ál-andalúz helyekétől. Ezt rögtön érezni. A pincérek itt sem, és sehol máshol nem beszélnek érthető angolt, viszont segítőkészek, és rögtön értik, ha az ember egy csontszáraz Cavát szeretne, a kiválasztott Freixenet helyett pedig készséggel ajánlanak ugyanabban az árfekvésben Codorníut. Hozzá falatkákat rendelünk, polipdarabokat pálcikán olívával, a mindenhol alapkellék paradicsomos fokhagymás bagettet, némi rántott kalamárit, meg gombás húsgombócot. Elvagyunk vele, és nézzük a forgatagot, ahogy a pincérek rohangálnak ki az ajtón, hogy egy pillantást vessenek valami helyi hírességről, aki az operaházban bálozott épp.
Családi vállalkozás a világ tán legjobb bodé étterme
A nagy sétálóutca, a Rambla rejt még egy gyöngyszemet. Ki gondolná, hogy a La Boqueira piacra belépve, a halas, gombás, zöldséges pultok között található az El Quim, amely szerény véleményünk szerint csak azért nem kapott még Michelin csillagot, mert nem rendelkezik az „étterem” kategória által megkívánt feltételek némelyikével, név szerint nincs kiszolgálás, toalett, és hasonló dolgok. Az El Quim ugyanis egy bódé. Igen kérem, de nem akármilyen, valszeg a világ legjobb bódéétterme.
A szemben lévő kofától, frissen
Az eltökélt gasztroutazónak itt minden erejére (és hű társa kitartására is) szüksége van. Az El Quim ugyanis nem egy titok, sőt. Rengetegen akarnak itt enni, a helyiek ? nem helyiek aránya is 50-50% uszkve. U-alakban lehet helyet foglalni a pultnál, de fel kell készülni egy óra várakozásra is akár, valakinek a háta mögött. Meg kell várni, míg befejezi, aztán gyorsan helyet foglalni. Viszont megéri, mert az, amit az ember utána kap, remekmű, minden tekintetben. Az egy órát azzal lehet értelmesen eltölteni, hogy kiválogatjuk, mit szeretnénk enni, esetleg egy sört (Estrella) ki lehet kérni, hogy nagyon ne unatkozzunk. Ahogy a videónkon is látszik, a kis helyen két szakács, a főúr és egy mosogató dolgoztak a legnagyobb összhangban.
Sült fokhagymás, olívaolajban hirtelen kisütött, a szemben lévő halas pultról vásárolt friss királyrák, fehérboros borsos mártással leöntve. Sült hagymás, fehérborsos kis tintahalak. Enyhén fűszerezett, hirtelen sült, ropogós laskagomba, friss paradicsommal. És az elmaradhatatlan paradicsomos kenyér, a pan con tomate. Mindez a lehető legfrissebb alapanyagból az orrunk előtt elkészítve, nem olcsón, úgy 50 euró körül, sörrel együtt, viszont remekül. Aki itt szeretne enni, csak a piac nyitva tartása alatt teheti.
Nem csalogató, mégis be kell menni
Még egyszer felfedte fátylát a hölgy, ez pedig a régi halász negyed, kikőtőváros, Barceloneta főterén történt. A tér sarkán nagyon szerényen húzza meg magát egy kis, elsőre lepukkantnak is tűnő étkezde, amely a furcsa Bons Vins Bar Electricitat nevet viseli. Az ötvenes évekből maradhatott itt, és nem más tartotta meg, mint az, hogy a helyiek visszajárnak ide borért, enni egy falatot, vagy inni egy pohárral.
Először is, vermut
Turista elvétve akad, mi is barátunk, a Bormarketing Kht.-s Nemes Richárd javallatára kerestük fel, és nagyon jól tettük. Belépvén rögtön köszönt Koki, a főűr, a helyi Robert de Niro. Nagy színész, akinek minden este főszerepe van ugyanabban a darabban, már vagy 25-30 éve. Ez az ő birodalma, a nyelv nem akadály, hiszen nem is szükséges. Koki mindent megért, mindent megértet és mindenről rendelkezik.
Rendelésről szó sincs, Koki rögtön hoz egy palack helyi vermutot, és egy priorati (!) folyó bort, a ház borát. A vermut fűszeres, édeskés, kesernyés, kellemes kólaszínű ? az erősen sózott szardellához kötelező ital. Jön még egy garnélás tojáskrém, rusztikus, egyszerű és isteni, csakúgy, mint az ecetes paprikás füstölt tonhal-derék, vagy a főtt sonka, amiről nem sajnálták az olívát, borsot és paprikát. És hát persze, a pan con tomate.
Egyszerű, rusztikus, finom
Koki érti a dolgát: csak akkor hoz újabb tapát, amikor az előző biztosan elfogyott. Közben fogy a palack bor is, amit ódon üvegben tesznek az asztalra, és a fal mentén sorakozó hordókból töltik. Nem egy Priorat DOC csúcsbor, de olyan, amilyennek lennie kell: savban, tanninban közepes, alkoholban magas, de nem túlzott, atom gyümölcsös és gyógynövényes jegyek, nagyon diszkrét fa. A végére jönnek az elmaradhatatlan kávé és digesztív likőrök.
Pan con tomate és fűszeres főtt sonka
Jelezzük, hogy fizetnénk, Koki odahúz egy széket, leül, és azt mondja: segítsünk, mit fogyasztottunk pontosan? Na, ilyet még a tapasztalt gasztroturista sem látott sok helyen, ha egyáltalán. Elmondogatjuk, a bort, vermutot pontosan nem tudjuk, Koki számol, majd elénk bök egy 31 eurós számlát. Közben bemutatja mamáját, aki főz, élettársát, aki a pultnál segít, megölel-csókol minket, és azt mondja, visszavár. Nem is hagyjuk ki, ha megint erre jövünk.
A sárgát, vagy a színtelent?
Barcelona valódi arcát tehát meg lehet lelni, csak kellőképpen udvarolni kell neki. Kitartani, nem megszédülni a kirakatos kínálattól, és sokat gyalogolni. Így azonban örökre bele lehet szeretni a városba, amely tökéletesen tükrözi a katalánok irányadó filozófiáját: a seny és a rauxa, vagyis a józan kimértség, pragmatizmus és a kitörő, túlfűtött szenvedély csodás egyvelege.
