// archívum

Bock

Ehhez a címkéhez 21 írás kapcsolódik.

Várakozások

Két emblematikus syrah, két eltérő karakter és terroir. Ezek már nem saját utolsó palackjaim voltak – azoknak már korábban a nyakára hágtam – hanem gyűjtőtől, gyűjtői áron utólag vásárolt darabok. High hopes, ahogy a Pink Floyd mondaná.

Borfeszt záróakkordok

Bezárta kapuit a 20. Budavári Borfesztivál, ill. végleg bezárta, mert bezárni többször is be kellett, így például szombat este fél kilenc magasságában is, úgy ezer ember előtt, akik nem fértek már be. Nagy volt az érdeklődés, mi kint voltunk többször, emitt az utolsó eresztés.

Ilyen volt a Vinexpo 2011

Kemény, professzionális és nagyon sok az ázsiai – így lehetne a legjobban jellemezni a Vinexpót. Bordeauxban kétévente rendezik meg a világ legnagyobb boros eseményét. Hogy mekkora, arra ott a videó. StevieKraft a magyar standtól néhány uruguayi jóbarátjához igyekezett, és erőltetett menetben 15 perc alatt oda is ért. Ez nagyjából a teljes kiállítótér kétharmada.

Nagypálya?

Ha az ember eléri a krisztusi kort, elgondolkodik azon, amit az öregebbek mondanak erről az időszakról: megváltozol, benő a fejed lágya, más prioritások lesznek, ez már a nagypálya stb. Ez meg egy boros blog, szóval kár hosszan lamentálni rajta. Aki idősebb nálam, az már tudja, aki meg nem, azt meg nem érdekli (még). Az viszont [...]

Aggastyánok viadala

Két igen agg palackot sikerült felfedeznem az ünnepek alatt, összeeresztettem hát őket. Cabernet sauvignonok, felfogások és kontinensek kiegyenlítetlen harca volt ez. A 97-es Gallót az első körben kiütéssel lealázta a 98-as Bock. Nem volt egyenlő a küzdelem. Már, ha objektíven nézzük. A világ azonban korántsem objektív, jóapám borpolca pedig még a legnagyobb jóindulattal sem. Ott [...]

Kis cabernet körkép I.

Két körben faggatunk „öreg” cabernet-ket Barta Wineworld Rolandnál. A sor több ritkaságot, elfeledett, régi sztárt tartalmazott, mindenképpen izgalmasnak volt mondható. Elsőként a franc-oknak futottunk neki, szám szerint tizenöt volt a sorban, 1995-től 2007-ig.

Kvikk Cvakk

Zwack Open bemutatóra voltunk hivatalosak. A villámlátogatás-jelleg miatt csak néhány benyomást, amolyan kedvcsináló jelleggel vetettem papírra (jobb kézben pohár, balban köpő, valahogy még jegyzetelni is kéne – Shiva istennő biztosan egy fokkal jobban boldogulna ilyen helyzetekben).

Bock Villányi Rosé Cuvée 2009

Közepesen intenzív, elénk rózsaszín, vagyis lilás árnyalatú pink, és hopp! csavarzár a palackon! Üdvözlendő, régóta ilyen kellene.

Magyarok vakon, megkeverve

Magyar merlot vakkóstoló volt, fittyet hányva az előítéletekre és az árakra. Nagy tanulság volt, hogy 10 ezer forint fölött értelmetlen ár/érték arányról beszélni, jók ezek a borok, de egyelőre nem érnek annyit.

Kitakart szemű arisztokraták

Mi történik egy vakkóstolón, ahol külön pontoz a közönség, és külön a szervező? Mi tetszik jobban egy átlagfogyasztónak? Fater vakkostóló sorozatának első részében kiderül, mi a piacosabb, és a hazai pinot noir mezőny hogy alakul. Játék és tanninok, tanulságok és meglepetések.

Legutóbbi hozzászólások

  • kisrizling: sajnos amíg nincs átgondolt exportstratégia és jól kommunikálható régiós brandek addig mind a termelés...
  • europai: Erre mondanám, hogy “na végre!”. A bort nem kóstoltam, de végre egy rendes kiszerelés, ízléses...
  • italosztaly: én pár hete “poénból” vittem 11-es rozéjukat egy pokerparty kísérőjeként. nagyon kellemes...

borravaló tv