Vörösben már Kína vezet

Kína lett a világ elsőszámú vörösborfogyasztója, tavaly 1,8 milliárd palackot – azaz 155 millió 12 palackos kartonnal – ittak meg. Ezzel a távol-keleti ország megelőzte a franciákat és az olaszokat is. Összetettben az USA vezet.

Vörösborok tekintetében Franciaország a második helyen áll globálisan, 150 millió kartonnal, Olaszország 140 millió kartonnal a harmadik helyre szorult, a Vinexpo  adatai szerint. 2007-2013 között a borfogyasztás 2,8 százalékkal nőtt Kínában, a franciáknál és az olaszoknál viszont komoly mértékű, 18%-os, ill. 5.8%-os csökkenés volt tapasztalható.

Kína vörösben vezet

Ha jobban beletúrunk a statisztikákba, kiderül, hogy a világ hagyományosan nagy bortermelő országaiban azért nehéz lesz a borisszákat lenyomni, legalábbis per capita alapon: az egy főre vetített évi 1,5 literrel ugyanis Kína messze elmarad a franciáktól és olaszoktól, sőt, a borfogyasztó nemzetektől általában.

Kínában azért nagy a keletje a vörösboroknak, mert a vörös szín a vagyon és hatalom színe, ráadásul a vörösbor egyfajta státusz szimbólumként is szolgál, ami tökéletes választássá teszi, pl. üzleti találkozókra. A kínaiak hagyományosan az egészséggel is társítják a vörösborokat.

A Kínában fogyasztott vörösök 80 százalékát az országban készítik, de az import borok piaca dinamikusan nő: az elmúlt hat évben 7%-al.

Ha minden bortípus (beleértve a habzóborokat és pezsgőket is) fogyasztását nézzük, ezen a téren még mindig az USA vezet, ahol 2017-re már 385 millió kartonra számítanak az elemzők.

Minden vélemény számít!