Báta szebb napokat látott, eldugott kis település a Sárközben. Zsákfalu, mely elé a nagybetűs élet forgalomirányítója zsákutcatáblát helyezett ki. Ennek ellenére vannak páran, akik régi fényében szeretnék látni a települést ? hisz egykor gazdag halászfalu volt, virágzó borkultúrával, melyről tanúskodnak a régi pincék ?, és az adottságokat kihasználva megmutatják, mire képes. Bősz Adrián ilyen.
Adriánról már többször írtunk, azóta is munkálkodik serényen, az első Báta Cuvée után már debütált több dűlős borral is. A bátai terroir adottságait fáradhatatlanul fürkésző fiatal borásztól most négy palack került az asztalunkra, (miután főtámogatói szerepet vállalt az Omega Zsírsav Bevetési Csoport tavaly decemberi kolbásztöltős szereplésén.)
Kedvenc borászaim közé azok tartoznak, akiknek a) víziójuk van, b) alázattal nyúlnak a szőlőhöz, borhoz és c) karakteres boraikon átüt a személyiségük, filozófiájuk. (Ha kihagytam valamit, majd pótolom kommentben, de azt hiszem tömören ez a helyzet.) Adrián egyértelműen közéjük tartozik, borait végtelekig polírozza, minden kortynál úgy érzem, hogy órákat dolgozott rajta. A borokban visszaköszönnek a szekszárdi borvidék e déli szegletének tüzessége, a lösztől kapott gyümölcsök és fűszerek és a heves földmozgások (melynek nyomait könnyedén felfedezni a Bátát körülölelő összegyűrt dombok koronájában) által a löszben rekedt kőzetek ásványossága.
Bősz Adrián Cenege Dűlő Kadarka 2011
Pohárba töltve tankönyvi kadarkás halvány szín, illatra egészen virágos jegyek jönnek először egy csipetnyi mézzel. Frissesség és ropogósság érződik a boron, egészen újboros karaktert adva neki. Közben nagyon behízelgő is, édesfűszerek és pirosbogyós gyümölcsök keverednek. Könnyed test, enyhe tanninnal, gyengéd savakkal, 12,5 %-os alkohollal. Szájban zamatbomba. A bor nem sok, én viszont sokat akartam belőle, úgy csúszott.
Bősz Adrián Szekszárdi Kékfrankos 2009
Első kortya pont a fenti mondatokat idézte meg bennem azonnal. Olyan bőszadriános, gondoltam. Médium intenzív illat, az alapvetően gyümölcsös (érett, lédús meggy, friss, ropogós feketecseresznye) szépen belesimulnak a fűszerek (kis vanília, fahéj, szegfűszeg). Szájban szilvalekvár egészíti ki a fenti sort, a szerkezete nagyon rendben van. Sav és test közepes szinten, a tannin bársonyos, az alkohol 13%. A korty végén még egyszer visszajön a meggy és a cseresznye, közepesnél hosszabb lecsengésében ezt érezni.
Bősz Adrián Merlot 2009
Illatában melegséget áraszt, a merlot-ra jellemző édességgel karöltve. Hordófűszerek (alapvetően vanília és némi fahéj) és gyümölcsök (cseresznye, áfonya) és csoki keverednek. Közepesnél több tannin és sav, a test is mondható nagynak, a lecsengés közepesnél hosszabb, kis kesernyével a végén. Egy jól elkészített merlot, bár nekem kissé kilógott az Adriánra jellemző sorból. Talán a kissé túlzó alkohol és/vagy hordós jegyek miatt.
Bősz Adrián Bikavér 2009
Minden fajtát érezni, de egyik se domináljon – ez volt a terv. Kadarka 2009-ből, a fenti kékfrankos és merlot, ill. egy 2009-es cabernet sauvignon került bele. Intenzív fűszeres és gyümölcsös illattal nyit, hordófűszerek, lekvár, pirosbogyós és feketebogyós gyümölcsök tánca ez. Árnyalatnyi vaníliát és étcsokoládét érezni egy kis pörkölés illatával, mindez zamatban is ott van. A savak szépen állnak, a tannin érezhetően jelen van, de simulékony, bársonyos. A test nem súlyos. A korty vége felé fekete tea és meggy jön, aztán némi ánizsosság, majd egy egészen kávés kesernye a végén. Az alkoholt is érezni torokban, de nem zavaróan. Nem ront ajtóstól a házba, de nem is pehelysúlyú versenyző ez a bor, viszont szép, komplex élményt ad.