• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Újdonságok a Gourmet-n

2014-05-30 ● Kodela Mia

Exkluzív eseménye a magyar gasztronómiának a Gourmet Fesztivál, a borokat is beleértve. Remek hazai éttermekkel, borászatokkal, cukrászdákkal és egyéb, gasztronómiához kapcsolódó kiállítókkal találkozhatunk május 30. és június 1. között a Millenárison.

Tavaly a gulyás, idén a sokak által kedvelt rakott krumpli került a középpontba, persze nem igazán a hagyományos értelemben. Ezen kívül most a nemzetközi konyhák és a kurrens és trendi street food is helyet kapott. Jó dolog az, hogy kitörhetünk egy kicsit a fesztiválokon megszokott töki pompos-rétes-sajttál háromszögből, és különleges, ötletesen elkészített, remek alapanyagokból készült ételeket fogyaszthatunk.

Gourmet-2014-1

Én most a bor és pezsgő szemszögéből közelítettem meg a dolgot, aki az ételekre és rakott krumpli variációkra kíváncsi, számos gasztroblogon és ezzel foglalkozó oldalon tájékozódhat.

Arra voltam kíváncsi, hogy vajon milyen újdonsággal találkozhat az, aki amúgy borszerető vagy borértő és nem ismeretlenek számára az itt megtalálható pincészetek és kiállítók. De mégis, szeretne valami újat, valamit, amit még nem kóstolt ezerszer. Úgyhogy minden kiállítónál feltettem a kérdést: mi az újdonság? Íme tehát egy gyors ajánló, nyitás előtt.

Rögtön megérkezésünkkor a Hajósi Pinceszövetséghez invitáltak minket, ahol egy Oszvald Cserszegi Fűszeressel kezdtük az egész estét. Egyébként is tele vannak friss fehér és rozé borokkal, többek között a Hodován Sauvignon Blanc 2013, Beck Rosé 2013, Beck Szürkebarát 2013, Klajó ?Csabigyöngye? 2013 vagy Sziegl 2013 Cuvée található újdonságként kint. Érdemes volt itt kezdeni, jó ivású, kellemes borok, bemelegítésnek egyszerűen tökéletes, és amúgy is érdemes felfedezni a sajnos nem túl ismert hajósi borokat.

A Bortársaság egyrészt hozta a szokásos szortimentet, másrészt kihozott pár új sauvignon blanc-t, Káli Kövek 2013, Etyeki Kúria 2013 és egy Új-Zélandi nagyágyút is, a Matuát. Aki annyira rajong az Új-Zélandi sauvignon blanc-okért mint én, annak kötelező kör, aki meg még nem, az kezdje ezzel az ismerkedést. Ezen kívül készültek még hat már ismert bor magnum palackjával, ami látványos, és amúgy kényelmes megoldás lehet nagyobb társaságoknak. Ezek:

Pannonhalmi Apátság, Prior 2012

Sauska, Rosé 2013

Balassa, Andezit Betsek Furmint 2012

Ikon, Tulipán 2009

Sauska, Cuvée 7 2011

St. Andrea, Merengő 2009

A WineAge standjánál is leginkább a szokásos, ám remek, magas pontszámú borok kerültek elő, pár új fehérbor, az Errazurit Chardonnay-Sauvignon Blanc Cuvée 2013, az Errazuriz Estate Sauvignon Blanc 2013 és az O.F. Urban Uco Torrontes 2013 volt kint. Persze olyan prémium borok mellett, mint amik a standon találhatók, kapacitásunktól függően érdemes ezekre is koncentrálni.

Gourmet-2014-3

A Heimann pincészetnél több újdonsággal találkozhatunk. Először mindenképp kezdjük a pezsgővel, a Rosé de noir 2011-el, ami pinot noir alapú, és hagyományos eljárással készült. Végre megkóstolhattam a 2013-as Viognier-t, nagyon szeretem magát a fajtát, és az előző évjárat nagy kedvencem volt. Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, a nemrég impozáns keretek között bemutatott Barbár 2011 is kóstolható.

A Törleynél számos új tétel akad, mind pezsgő, mind pedig borok tekintetében, ezt meg is találhatjuk a standnál a listán feltüntetve. Itt a Francois nyerspezsgőt kóstoltam, kicsit eltérve az eredeti célkitűzésemtől, de ez a pezsgő ismeretében talán megbocsátható nekem. Amúgy tényleg mindenki kedvére válogathat a friss tételek közül, a vállalkozó kedvűek még egy neonszínű pezsgőkoktélt is kipróbálhatnak.

A Terra Hungarica standnál azt is elmondták, hogy minden nap hoznak ki valami mást, szóval bőven akad meglepetés. Amit én néztem: Szászi Chardonnay 2013-as gyöngyöző, Szecskő Tamás 2013-as Pinot Noir-ja, ami kötelező mindenkinek, új még a Csobánci Bormanufaktúra Aspirato Szürkebarát-Muskotály 2013, Karner Tavasszal a föld 2012 és Meinklang 2013 rozé habzóbor.

A Borkorzót a Sarki Fűszeressel egy standon találtam meg, a korábbi években megszokott osztriga-pezsgő pároson módosítva idén Bouchot kagylóból készítettek kétféle fogást, egy klasszikus fehérborosat és egy paradicsomosat. A fehérbor, amivel készítik (!) és kínálják, egy Guy Saget Pouilly Fumé 2007, míg a paradicsomos mellé Dominique Piron Beaujolais Nouveau 2013 dukál. A borkorzó amúgy is máshol nem kóstolható borokat kínál, úgyhogy felfedezésre mindenképpen érdemes, a díjnyertes Wolfberger Crémant D?Alsace Riseling például kihagyhatatlan.

A nem olyan régen a Madách téren nyitott Double Bubble Champagne Bár is kint van, végre el lehet merülni a jó pezsgők élvezetében. Amit máshol nem találhatunk, például a Pierre Boever & Fils-Domes de France, Mandois Blanc de Blanc 2008, Mandois Cuvée Victor 2005, Bourdaire-Gallois Brut, és egy csomó Taittinger. Szép tömeg gyűlt össze, amíg beszélgettem az egyik tulajdonossal, úgyhogy nem tűnik reménytelen vállalkozásnak, hogy visszahozzák a pezsgőzést a hétköznapokba.

Gourmet-2014-2

Nem sokkal zárás előtt a Janus standja akadt utamba. Itt megkóstoltam a Syrah rozéjukat 2013-ból, nagyon érdekes, köményes, keleti fűszeres vonallal, a 2007-es Pinot Noir-t, egy 2009-es Cabernet Franc-t és végül az Örömbor 2008-at, ami egy Cabernet Franc-Merlot házasítás. Remek és stílusos befejezés volt.

Hát, ezeket sikerült összeszednem, összekóstolnom a Gourmet Fesztiválon. Mondhatjuk, hogy el lesz kényeztetve, aki kilátogat, igencsak kitettek magukért a pincészetek és borkereskedések, hogy méltó kísérői legyenek a gasztronómiának. Az elmúlt évek tapasztalata is az, hogy érdemes kimenni és kóstolni, egyszerűen nem lehet megbánni.

Címkék: Borkorzó, Bortársaság, Double Bubble, Gourmet Fesztivál, Gourmet Fesztivál 2014, Hajós, Heimann, rakott krumpli, Sarki Fűszeres, Terra Hungarica, Törley, WineAge

← Gróf Buttler Egri Merlot Nagy-Eged 2007 Szívünk csücske Szekszárd →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!