Nem kis pillanat a jóérzésű borissza életében. Színre csak annyira barna, hogy akár egy ötöst letagadhatna, a cseppek viszont fél perc tétovázás után indulnak lefele a pohár falán.
Elsőre elegáns palackérett illat (teafű, édesfűszerek, ázott avaros aromavilág). Nyílik szépen (3-4 órát dekantáltam is előtte) – ahogy szálazom úgy tűnik fel, hogy minden van benne: gyümölcs (cseresznye, szilva, szederlekvár), fűszer (kardamom, gyömbér, paprikák) és némi gombás, földes jegy, amit olyan szívesen fedezek fel nagy olaszokban (főleg sangiovese, de úgy látszik ez nem számít igazán) és a limestonet nem félredobva egy mineralitás is.
Az illat szinte kilebeg a pohár fölé, mégsem tolakodó, vagy intenzív, inkább megfejteni csábító, tömör, mint egy jó rejtvény? és értő asztaltársaságom felhívja a figyelmet a nagyon kifinomult hordóhasználatra is: éppen csak megfüstölt sonka képében jelenik meg, végig a háttérben maradva. Ízben szikár a kép komoly savakkal és érett, de nagy mennyiségű tanninnal, ami még a végén felül az ember ajkára (de a savai még legalább 10 évre predesztinálják, milyen izgalmakat lehet kihámozni majd?).
Szájpadlást szépen festi minden tónus, lecsengése percekig rágható de nem puha-kedves-gyümis, inkább férfias. A test sem tehervonat, pont méretes, de a balansz még nem tökéletes: a hordós tanninnak van helye és ideje szelídülni, csak legyen türelmünk! Vastag öt csillag, nyilván, harapja beljebb aki akarja, hogy 93 vagy 96 pont.
