• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Rengeteg magyar érem Párizsban

2007-03-12 ● borravalo.hu

2007. március 2-6. között tartották meg Párizsban a világ egyik kiemelkedő jelentősségű borversenyét, a Vinalies 2007-et. A versenyen háromezer minta versengett 38 országból. A zsűri összesen 875 érmet osztott ki, ebből 22 lett magyar, ami azért is igen jó eredmény, mert hazánkfiai összesen 39 tételt neveztek.

Sokak szerint az érem nem jelent semmit, csak dísz a palackon. Mások, ahogy a kínai vásárlók zöme is, külalakra választanak palackot, ilyenkor jól jön az üvegen a címke mellett az érem. Szerintünk meg ha magyar bor nyer nemzetközi versenyen, az azért fontos és jó, mert legalább azok odafigyelnek ránk egy picit, akik az erről szóló híreket olvassák. Az meg pláne jó nekünk, hogy francia versenyen zsákoltunk.

A szakértők szerint is nagyon jó aránnyal hoztak haza érmeket a magyar borászok, bár az összes kiosztott érem nagy száma miatt, és a Vinalies honlapjának fukarsága miatt nehéz megállapítani, hogy más országok hány tételt jelöltek, és milyen arányban értek el ezüst vagy arany helyezést. Lényeges az, hogy ezen a versenyes szigorúan válogatott zsűri (összesen 7 meghívott szakmai zsűritag, minden külön panelben – fehérbor, rosé, vörösbor, erősített bor, likőrbor, pezsgőbor és brandy – 2 francia és 3 külföldi tag kap helyet) minősít, nem pedig olyan kóstolók, akik fizetnek a résztvételért, cserébe pedig jegyzetet hagynak és pontoznak: az ilyen versenyek egyértelműen az érmeosztásról szólnak. Na de nézzük a nyertes hazai kínálatot: 

Aranyérmes magyar borok

Bock Pince – Villányi Capella Cuvée 2003

Béres Szőlőbirtok és Pincészet  – Tokaji 5 puttonyos Aszú 2003

Csányi Pincészet – Chateau Teleki Villányi Merlot 2003

Dobogó Pincészet – Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2000

Dobogó Pincészet – Mylitta álma 2005

Takler Pince – Szekszárdi Regnum Cuvée 2003

Tolcsva Bor – Tokaji 6 Puttonyos Aszú 1999

Vincze Béla – Vincze Egri Cuvée 2002

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Villányi Duennium Cuvée 2003

 

Ezüstérmes magyar borok

Árvay és Társa – Tokaji Hétfürtös Édes Élet Cuvée 2003

Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji száraz Furmint 2005

Csányi Pincészet – Chateau Teleki Villányi Cabernet Franc 2003

Monarchia Borászat – Rhapsody in Red Egri Cuvée 2003

Monarchia Borászat – Bazilika Egri Bikavér 2003

Nyakashegy – Budai Sauvignon Blanc 2006

Palota Borház – Benza Tokaji Furmint 2003

Palota Borház – Benza Tokaji Hárslevelű 2004

Sebestyén Pince – Szekszárdi Grádus Cuvée 2004

Szeremley Huba Borgazdasaga – Syrah 2004

Thummerer Vilmos – Egri Garabonciás Cuvée 2003

Thummerer Vilmos – Egri Evoé Cuvée 2003

Vincze Béla – Egri Cabernet Franc 2003

 

A Vinalies honlapja

Teljes lista

Címkék: aranyérem, ezüstérem, Vinalies

← Meghalt Gallo, oda Kalifornia Gondban a világ legnagyobb pincéje →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége
Loading
00:00 / 42:02
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!