Mikor a déli végekre gondolunk (Pannon Borrégió), ritkán jut eszünkbe, hogy Villány és Szekszárd mellett ott van Pécs-Mecsekalja és a Tolnai Borvidék is, ez utóbbi területileg a legnagyobb a négy közül. Bölcske Tolnán belül egy stabil bástyának tűnik, nemrég a helyi borversenyen jártam bírálni.
Házigazdánk és kalauzunk Baranya István volt, aki időt és pénzt nem sajnálva tolja a borvidék ügyét előre ? meg kell vallani, van is miért. (Nem mellesleg saját bora is van, a pincéjében hordómintákat vételeztünk, egy rizlingszilváni alapú házasítása különösen izgalmas volt, csak így tovább!). Albert Gazda már szólt pár jó szót és elszórt pár magas pontszámot.
A versenyen remek bizottságba kerültem ? ráadásul, mint elnök. Óvörös volt a téma, ami gyakorlatilag főleg a 2009-eseket jelentette (néhány 2008, illetve egy 2007-es bor volt a sorban, mint utólag kiderült). A versenyről annyit, hogy az elém került tételek jó színvonalúak voltak, kevés hibával. Érdekes módon a cabernet és a merlot volt túlsúlyban, a kékfrankos, kadarka, zweigelt mögöttük kullogott. Bár 2009-ben nem kellett feltétlenül éretlenségtől tartani, de napfénnyel kevésbé ellátott években azért a zöldesség, nyerseség biztosan felüti a fejét a cabernet-nél. Ezzel most ritkán találkoztunk, szóval ez csak öncélú makogás. Összbenyomásom az volt, hogy kifejezetten jó a terroir és sokan hajlandóak áldozni a technológia oltárán is, meglepően tiszta aromákkal is lehetett találkozni, valamint jól kezelt, minőségi hordóra-hordóhasználatra utaló jelek is mutatkoztak (ezt utóbb a tények is igazolták). A karakter főleg a melegebb irányba húzott, amit megfelelő balansz és ellensúly esetén csak üdvözölni tudtam.
Tomolik Jánosnál villanás-szerűen kóstolunk friss fehéreket és szinte rágcsálni valóakat is, rozékat és két vöröset, amelyek még mind tartályminták, de egytől-egyik hibátlanok. Útravalóul egy palack üde, ropogós rozéval és kifejezetten szép sillerrel búcsúztatott minket a gazda, ezeket elszopogattam már és bár részletes leírások nem készültek mellé, a Paksi Halászlé és Siller Fesztiválon vadászni fogok rájuk, mivel egyrészt tiszta, jó ivású borok, másrészt a siller határozott, de nem metsző savai miatt (is) kiváló lehet bármilyen magyaros fogáshoz, kvázi jolly joker.
A Molnár Pince három meglepetést is tartogatott: az egyik a letisztult kínálat (csak cabernet sauvignon és sauvignon blanc), a másik a felújított pince, a harmadik pedig a brutálisan jó címke. Ezt utólag kaptam meg a cikkhez a palackok mellé, nem számítottam ennyire profi munkára, bevallom (a kapszulára is érdemes odafigyelni, az ornamentika is el van találva). Itt persze három cabernet került a tarisznyámba, sorban a 2007, 2008 és 2009-es évjárat borai.
A 2009-es hersegő fűszeres-konyakos, meleg karakterű illattal kelleti magát, már kész bor benyomását kelti. Szép rubin színében azért még ott vannak a kékes árnyalatok is. Az aromákat belebegi egy kellemes földesség, ami meg inkább hűvös. A kort ribiszkés és cseresznyés, jóval pirosabb a gyümölcs, mint kék vagy fekete. A szépen csiszolt savak még pár évet biztosan jósolnak neki. Közepes testű, közepes hosszúságú, bő savú bor, szegfűszeges és édespaprikás lecsengéssel. (Másnapra fehér ribiszke, enyhe alkoholos kesernye tűnt fel, dohány és vanília, élénk-fanyar savak, de megzuhanásnak nyoma sincs.)
A 2008-as volt számomra a legizgalmasabb: főtt húsra, zöldségre, vegetára gondol elsőre az ember. Animalitás és fűszerek: inkább syrah-jelleg, mint cabernet, de nem éretlen. A hordó jegyei határozottabbak, mint 2009-ben (és a 2007-esben még ennál is erősebb, érezhetően jót tesz a hordópark ?öregedése?). Szájba véve zöldfűszeres tónusok határozott savakkal és érett tanninnal. Lecsengése a közepesnél hosszabb, végig a konyhai és édesfűszerek váltakoznak, keretezve némi hordós csokival, izgalmas villanásokkal, ami a figyelmet végig fenntartja. (Másnapra csipkedzsembe fordult a fűszeresség, kissé tisztultak az animális jegyek és rhone-i bio-szag jelleget öltöttek.)
A 2007-es már csúcson van: erdei gyümölcsök, konyakmeggy, határozott vanília a hordóból; meleg és hedonista karakter. Kicsit a 2000-es évek eleji nagy villányiakra emlékeztet. Szájban is krémes textúra, közepesnél nagyobb test, lakkos-törkölyös melegség az alkoholtól, sok fűszer és érett gyümölcs, bőséges tannin, de szerencsére a sava is bő. Az összkép kissé az alkohol és hordó felé billen, de ilyen a stílusa, szándékosan. Ebben is megvan a szép földesség, végig, nem nehéz inni. (Másnap szájban a fekete bogyós gyümölcsösség felé indult el: szilva és cassis, intenzív hordós vanília.)
A konklúzió? Érdemes odafigyelni a Tolnai borvidékre, és ha a környéken jár az ember, Bölcskén bizonyosan pincejárásra is érdemes vállalkozni. (A fotókat Nyulasi Gábriel kollégának, Az ihatóbb Magyarországért elnökének köszönöm, akivel együtt utaztunk és bíráltunk.)
—
Közkívánatra, a címkék. Képek innen.
