Nem olcsó borok ezek, de nem tévednek. Bennük van a nap, a föld és a nép. Ezek a buja dámák igazi telivérek, életrevaló és tapasztalt asszonyok. Ugyan intenzívek elsőre, de a pohárban tovább nyílnak, lehet őket percekig csócsálni. Spanyolország egy pohárban.
Szerencsés konstelláció állt fel nemrég a Villa Tolnaynál, ahol sok minden más mellett alkalmam nyílt megismerkedni Herbert Moserrel, kétszeres svájci sommelier bajnokkal. Ő hozta el az általa képviselt Abadia Retuerta három borát, melyekből azonnal kiderült, hogy lehet úgy is buja spanyol borokat készíteni, hogy azok felismerhetőek, egyediek, vonzóak legyenek, tudjanak is és mutassanak is.
A Bodegas Abadia Retuerta nem kis műintézmény, nem holmi kézműves spanyol pince, és nem családi vállalkozás. Vagy 220 hektáron gazdálkodnak, ennek ellenére korántsem ipari borászatról van szó, ahogyan ez a három bor is bizonyította. 75%-ban tempranillóval foglalkoznak, specialitásuk egy 100% petit verde bor, melyből csak 990 palack készül. (Ebbőlsajnos most nem volt.) Herbert Moser maga választotta ki a sorrendet, és adott némi támpontot kóstolás közben. Mindhárom bor 47 euróba kóstál.
Cabernet Sauvignon 2005
Intenzív illat, parfümös virágok, feketebogyós gyümölcsök (szeder), bors és némi vegetális felhang. Szájba véve brutális ízbomba, sav és tannin van bőven, de a csersav nagyon bársonyos és kerek. A savak hozzátesznek a feketebogyósokhoz egy kis citrusos, mandarinos ízt. Lecsengésben aszalt gyümölcsök és lekvárosság.
Tempranillo 2006
Fekete szín lila éllel. Nagyon gazdag illat és ízanyag itt is. Kicsit sok volt az alkohol, ez némileg rátelepedett az illatára, a test tartotta magát hozzá. Érett gyümölcsös, lekváros illat és íz, szilva, meggy, cseresznye. Nagy sav és tannin, nagy test. Lecsengésben is rengeteg édes meggy, kandírozott gyümölcs.
Syrah 2006
Nagyon mekeg, buja illat. Izgalmas animalitással kezd, húsos-sonkás illatvilággal. Ez rengeteg borsba csap át, amin keresztül jönnek elő az érett pirosbogyós gyümölcsök, puncsosság és málna szirup, majd mineralitás. Intenzív szájban is, de itt sokkal hűvösebb érzetet ad, nagyon koncentrált, extraktos anyag, a gyümölcsök után felüti a fejét egy sós ásványosság. Lecsengésében szép édeskés kesernye, gránátalmás ízvilág.
Köszönet Herbert Mosernek a bemutatóért, ezek után a Petit Verdét keresni fogom.