• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Történelmi tokajik tesztje

2011-05-26 ● Kántor Endre

Nagyméretű plasztikázásba kezdett a Tokaj Kerház: szeretnék eltűntetni az avittas, dohos konotációkat és frissnek, fiatalosnak, minőséginek mutatkozni. A ráncfelvarrás részeként rendeztek egy muzeális aszúkóstolót, amit lehetetlen volt kihagyni: a legfiatalbb bor 1988-as, a legidősebb 1940-es volt.

Az ember sok mindent elvisel, ha olyan mézesmadzagot húznak el előtte, hogy megkóstolhat hat muzeális aszút. Igaz, a magyar bortörvény ebben igen engedékeny, a valódi muzeális borok, főleg az aszú kategóriában azért nem tíz évesnél kezdődnek.

A Tokaj Kereskedőház kapott hideget jócskán az elmúlt években, ugyan némi meleget is a közelmúltban, de dolgozni kell még rendesen azon, hogy az a negatív csengés elmúljon, amit hosszú évek kitartó munkájával sikerült kivívni. Ez a folyamat elindult, mondjon akárki akármit, és csakis a boroknak köszönhető, az első fecskéknek mondhatni. Találni ugyanis szép, korrekt tételeket mostanában a felhozatalban.

De vissza arra, amiért valójában itt vagyunk: a történelmi borokra. A Kerház pincéjében van miből válogatni, és míg egyesek szkeptikusak a borok valódi kora felől, ill. az újratöltési eljárásról (15 évente kidugóznak, az egy évjáratúak bemennek egy nagy tartályba, szűrés következik, majd új palack és új dugó. Van, aki szerint ez így nem igazi, közben a borok kapnak némi levegőt is.), a most kóstol borok nekem tanulságosak voltak. Persze nem csak nekem, ahogy a videónkon is kiderül:

A Ferihegynek (Tudom, tudom, hogy már hivatalosan nem az, de ha a google maps sem tudja még, én hogy álljak át ilyen gyorsan. Ráadásul a Feri a Ferenc becézése, úgyhogy ebben az esetben még maradhat is a név?) és a Heinemannak presztízskérdés az egész, nyilván nem azért vannak a különben rendes kínálattal rendelkező shopban a történelmi borok, mert zsákszámra viszik őket. De viszik. Eddig (március vége óta) 6 palackot sikerült eladni, ami egyáltalán nem rossz, sőt.

Nekem a walkthrough shop bejött, bár egyáltalán nem láttam karakán különbséget bármely más nemzetközi reptér sterilitásától. Viszont jó magyar borok vannak, bőven választék, az árak korrektek. Nem is kell ennél több. (Csak tokaji borokból 4600 palack ment el eddig nyitás óta.)

Miután mindent láttunk, és mindenki elmondta, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk és mennyire örülnek, és milyen fontos mindez, és ez az egyetlen reptér, ahol benne maradtak a büdzsé keretében és még egy szót a vezérigazgatótól, aki szerint állati fontos, és mennyire örül és fordulópontnak érzi, vééééééééégre elénk került a lényeg.

1988 6 puttonyos

Összesen 265 ezer hektót palackoztak, egy elég jónak mondott évjáratból. Színében már borostyánosság, illatában gyógynövényes, aszalt gyümölcsös, diós és oxidáltság. Szájban aszalt fügés és datolyás, némi dohány és sok citrusosság a korty végéig.

1975 6 puttonyos Szarvas dűlő

Színe barna, illatában erőteljesen diós, ásványos, grillázsos, teás. Erőteljesen a savak, ez nagyon viszi a kortyot, ennek citrusosságára épül a kávé és dohány ill. a végig érezhető üstben főzött (füstös) szilvalekvár.

1972 5 puttonyos Gyopáros dűlő

Andezites tufa talajú dűlő, ezt érezni is. Fontos, hogy az évjárat itt az aszúbogyókét jelenti, akkoriban engedélyezett volt 2-3 éves alapborral felönteni az aszúkat. Nagyon ásványos füstös illat bukik elő először, ezt animalitás váltja fel, sonka páclé, majd vegetális fűszerpaprikás jegyek. Aztán rengeteg friss gomba és földesség. Kicsit diszkrétebb savak, ízben dió és kávé, majd egyre gyümölcsösebb, gesztenyeméz, végül füge.

1968 6 puttonyos Kincsem dűlő

Hűvösebb karakter, sokkal kevésbé földes-gombás, mint az előző, van viszont rengeteg gyógynövény, ásványosság és feketecsoki, amit füstösség kísér. A savak itt is domborítanak, teltebb, kerekebb, testesebb bor az előzőeknél. Szájban érezhető csersavak, méz, vanília és teás jegyek sorakoznak fel az aszalt gyümölcsök mellé, nagyon hosszú és intenzív bor szép citrusos, narancshéjas tónusokkal.

1956 5 puttyonos

Tokaj-hegyalja kijelölt vonulási terület volt, ez a szüretet is érintette, csupán 73 ezer hektó készült belőle. Nagyon ásványos, puskaporos illattal nyit, gyógynövényes, szilvalekváros jegyekkel, az illat és később az íz is sokkal karcsúbb, laposabb az előzőleg kóstoltaknál.

1940 Aszúeszencia

Színben itt van megint váltás, megjelenik a borostyánon túl a vörös. Szerintem mellé lehetne tenni egy régi pinot-t, és valahol találkoznának. (Ez egyébként az animális-földes jegyek miatt is igaz lenne.) Mézes-gombás illat, rengeteg propolisszal. Zöldfűszerek és hecsedli lekvár. Gyógynövények. Szájban nagyon sokáig tart, mézes-krémes capuccino, érett csereznye és konyak. 97 200 Ft egy deci?

Tanulságok: a legtöbbet a videóban elmondtuk. Én személy szerint örülök, amikor ilyesmire alkalom nyílik, és tanulok belőle. Nyilván elő lehet venni minden kis részletet és megvitatni, érdemes is. Lehet, hogy volt egysíkúság. Lehet, hogy a régi berögződés alapján készültek. De, ami a legfontosabb: a borok éltek, és nekem alapvetően tetszettek. Ittam már 1925-ös édes bort, ezek a Tokajik minimum egy szinten voltak vele.

Címkék: 1940, 1956, 1972, 1975, 1988, aszú, Gyopáros, Kincsem, muzeális, Szarvas, Tokaj, tokaj kereskedőház, tokaji, történelem

← Patricius Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007 Etruszk csillagok →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!