• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A bor jó befektetés

2009-09-04 ● Kántor Endre

Befektetésről beszélni a gazdvilvál közepén (elején, végén, alján?) mindenképpen fura dolog, tekintve, hogy szépen párolognak el a magánvagyonok, csődölnek be alapok, mennek tönkre vállalkozások. Mégis, az ember próbálja menteni a menthetőt, és ha akad valamije, arról gondoskodni próbál. A bor, mint befektetés nem rossz üzlet, erről tanúskodik a Liv-Ex londoni bortőzsde is.

Rég nem foglalkoztunk a Liv-Exszel, anno két éve a Napi Gazdaság Befektetés rovatában számoltunk be arról, hogy akkor a London International Vintners Exchange (Liv-Ex) 100-as indexe túlteljesítette a nemzetközi, irányadónak tekintett, benchmark alapokat.

Nos, ahogy a Manager Magazin most megjelent, szeptemberi számából (Déri Gábor kiváló cikke) kiderül, a Liv-Ex tovább folytatta szép teljesítményét, és a gazdvilválban sem esett olyan nagyot, mint a tőzsdemutatók többsége. A ?Palackba zárt vagyonok? című írásból kiderül, hogy a múlt év utolsó negyedében (amikor a válság kiteljesedett) a Liv-Ex 100-as index 19 százalékot esett, ebből csak az októberi zuhanás volt 15 százalék. Ez volt a boralapok eddigi legnagyobb zuhanása megalapításuk óta. A nagy árfolyamesés oka, hogy a Lehman Borthers csődje után a pánikba esett kereskedők és a jelentős készleteket felhalmozott éttermek gyorsan a pénzükhöz szerettek volna jutni, emiatt a befektetési céllal vásárolt palackok elárasztották a piacot, először az árak zuhanását, majd a piac csaknem teljes befagyását okozva.

A rossz hangulat azonban nem tartott sokáig: decemberben (amikor a világ még csak tanulta, hogyan kell kimondani azt, hogy subprime) már élénkülésről lehetett beszélni a borpiacon, a szakértők pedig már arról beszéltek, hogy a minőségi borvagyonokat érte el legkésőbb a krízis, és ezek kezdtek el legelőször talpra állni. Az élénkülésért pedig elsősorban a távol-keleti kereslet tehet, ha hihetünk a számoknak.

A Fine Wine Exchange Liv-Ex 100-as indexe a 100 legkeresettebb bor árfolyamát követi, itt lehet őket megnézni. Az index 2004 január és 2008 október között 114 százalékos emelkedést produkált.

Az angol kereskedők már néhány hónappal a válság kirobbanása után rekordbevételeket értek el a Távol-Keleten, egyrészt a rohamosan növekvő érdeklődés, másrészt a borok után fizetendő alacsony adók és a font gyengélkedése miatt. Volt olyan, aki újonnan megnyitott hongkongi üzletében 150 ezer fontos üzletet bonyolított decemberben.

Úgy tűnik, mind közül a bordeaux-i felsőház tagjai minősülnek a legjobb befektetésnek. Egy karton Chateau Lafite 1982-ben 4 ezer dollárt ért, ma ennek tízszerese, 40 ezer dollár az ára. Egy palack jó évjáratú Chateau d?Yquem akár 65 ezer dollárt is érhet. A Christie?s tavaly novemberi aukcióján 12 palack 1961-es Chateau Latour 171 ezer dollárért kelt el. A Merral and Condit májusi hongkongi árverésén közel 5 millió dollárt hoztak a leütések, 300 ezerrel többet az előző évinél. És itt nem csak a francia felsőház kelt el: egy 1888-as és egy 1945-ös tokaji is kalapács alá került, 1574, ill. 1150 dollárért. (Mondjuk, az árakon látszik, hogy pszichológiailag mekkora a különbség a tokaji és az Yquem között?)

Erre az évre a szakértők minimum két számjegyű növekedést prognosztizálnak ? ebből eddig 5 százalék valósult meg. Van tehát még bőven hova emelkedni.

Címkék: aukció, befektetés, christies, kereskedelem, lafite, latour, liv-ex, Porto, portói, tokaji, válság, yquem

← Új-zélandi sikersztori Játszótér borból →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!