Naná, hogy meg kellett találniuk. Pont nekik. Pont az istenverte gender tanszék üzletasszony brigádjának kellett kigöngyölnie a sunát a szalvétából. És most szürcsölik az ingyenpezsgőt (NAGYON kell nekünk ez a megrendelés), amit a poharukba töltök, miközben megpróbálom fékezni a belső röhögésből fakadó kézremegést.
Az úgy volt, hogy a tulajdonosunk néhány cityboy kollegája ünnepelt. Jól mehetett a biznisz aznap, ennek következtében a szerdai ebéd egy kicsit intenzívre sikerült. Ebben vastagon benne voltam én is, egy Chilei CabSav-Carmenere butik küvével (Calicante, Vina el Principal), meg némi didzsesztívvel a végén. A fejenkénti nagyjából két palack bor, meg a tömény (meg a portói, meg a fernet brancák….) meg a kokain, amiről, persze nem tudok, alaposan megtették a hatásukat.
Az urak amúgy végtelenül jó fejek – és inkább ezerszer ők, mint bármikor egy rózsaszínben játszó divatbringa… -, de most az egyszer valahogy elveszítettük a kontrolt az események fölött. A csuhajjolás, az még ok. A mértéktelen ivás is belefér. A többi vendéggel való barátkozás is belefér, ha nem agresszívek (nem voltak).
A klozet fekete márványpolcáról is letörli a comis a fehér csíkokat. Még az is OK, hogy pingvin módra körbetáncolták az éttermet. Az, hogy hangosan vitatkoztak arról, hogy a WC-ben található kézszárítóba bele tudják e lógatni a farkukat, hát istenem, az etoni nevelés ugye (csak az angol public school képes a humorérzéket egy ötéves szintjén állandósítani).
Aztán jött a zseniális ötlet, hogy kimenjenek az újságoshoz, és felszerelkezzenek pornólapokkal, kitépkedjenek belőle megfelelő testtájakat ábrázoló közeli felvételeket, majd ügyesen a szalvéták alá csempésszék őket. Az összes alá. Az összesen olyan 80 suna, vagyis nyolcvan potenciális kiborulási forrás a vacsora műszak alatt, alsó hangon 40 súlyosan elcseszhető asztal. Naná, hogy tennünk kellett valamit.
Amint az urak kidülöngéltek, nekiestünk az étteremnek. Gyűjtöttük a képeket, mindent megemeltünk, megnéztünk. De nagyjából tudtam, hogy egy maradni fog. Maradnia kell. Murphy. Egy rohadék kis időzített bomba. És igen, egy alattomos muff, melyet belegöngyöltek a szalvétába – nem csak alácsúsztatták, az egyik legnagyobb bankház rendezvény-igazgatónőjének tányérján landolt, amikor kibontotta a szalvétát.
És most itt állok az asztalnál, nem szabad röhögnöm, és nyitom a pezsgőt. Azt az önalázást, amit a teremfőnökünk lenyomott… Ha lehetne bent dohányozni, vagy van faszéngrillünk, szerintem még hamut is szór a fejére. Ilyenkor persze minden ingyen van. A Geoffroy Brut Zero is. Ezt töltöm most a pohárba, és igyekszem nem röhögni. Közben a Fácsén egy nyúlhús cég akar a barátom lenni. Abszurd az élet, nemigaz?
