Sokan vagyunk, egyre többen ? vontam le a következtetést, éles logikával, midőn a schönbrunni kastély Orangerie-jének egyik nagytermébe léptem. Vagy kétszázan pakolászták elő kütyüiket, és készültek a következő pár napra. A European Wine Bloggers? Conference valójában inkább világszintű találkozó, a mostanra már intézményesedett borbloggereknek, ízlésformálóknak és megmondóknak.
Az milyen érzés, amikor a Decanter magazin főszerkesztője személyesen jön el az emberért, hogy kivigye Bécsbe, a schönbrunni kastélyba, mert a magazin versenyén a borravalo.hu nyerte el a legjobb magyar borblog 2010 díjat? Megmondom: jó. Mielőtt innen továbbmennénk, azt is megmondom, hogy ez mindenkinek köszönhető, aki éveken át tolta az oldalra élményeit, gondolatait. Dr. Nemtudomkának, StevieKraftnak, Faternek és persze a fáradhatatlan KaberNetnek.
A bécsi eseményt a szervezők alaposan előkészítették, az egészről sütött a profizmus, csúszás időben egyszer sem volt, minden klappolt. Ezt nyilván nem lehet így megcsinálni Lisszabonban vagy Riojában, a déli temperamentum nem teszi lehetővé az időkorlátok tiszteletét, Bécsben azonban minden ment, mint a karikacsapás. Sőt: Willi Klinger és a bécsi bormarketing szervezet mintha egy kicsit túl is lőtt volna a célon, annyi pincészetet szerveztek be az eseményre, hogy a fülünkön folyt ki az osztrák bor, és álmunkban felébresztve is mondtuk volna, hogy a hagyományos bécsi bor Gemischter Satzból készül. (Az élet harc!)
Képgaléria
[nggallery id=15]
Az eseményre idén 180-an regisztráltak, a szervezőkkel és meghívott szpíkerekkel együtt vagy kétszázan voltunk. Külön felfigyeltem arra a vagy kéttucatnyi ázsiai fiatalra, akik 18-25 évesen nyomultak a konferencián. Később leesett, hogy ők mind a Burgundy School of Business diákjai, akik Damian Wilsonnal érkeztek. A suli bormarketing tanszéke messze földön híres, ahogy elnézem, brutál kínai jelenlét van: nem csoda, Kína nemrég a világ 8. legnagyobb borfogyasztója lett, Damian szerint pillanatokon belül az első helyre kerülnek. Minden szinten viszik a know how-t, marketingben miért lenne máshogy.
A panelekről részletesen tudósítottam a Facebook oldalunkon, így arra nem szánnék itt több szót, ott utána lehet nézni. Amit azonban külön kiemelnék még: egy sziporkázó fiatal francia hölgy, aki igazi ?It Girl?-ként mindehol egyszerre volt ott, ha valaki egy kamerát elővett, már bent volt a képben, egyszerre pötyögve az állandóan kezében lévő iPhone-ba, iPadbe és MacBook-ba. Anne-Victoire Monrozier a Miss Vicky Wine community managere, és mint ilyen, kötelezően zsizseg, láthatóan élvezettel lubickolva a közösségi médiában, és a konferencia forgatagában. A jelenség lehet, hogy egyesek számára túl harsány, de abban biztos vagyok, hogy a 18-24 éves frankofónoknak állati nagy vonzerőt jelent, ami ugye a borászatnak sem mindegy.
Egyébiránt, az eseményen finnektől írekig, ausztráloktól amerikaiakig ott volt majd mindenki, aki él és mozog a boros blogokon, és hát persze sokan, akik az iparág valamely részéből (dugósok, marketingesek, salesesek) fontosnak érezte a jelenlétet. Egy ilyen eseményen ugyanis az előadások teszik ki a lényegi rész felét, a másik felét a kávészünetekben és vacsorákon való ismerkedés adja. A teljesség igénye nélkül jót csevegtem például Helmut O. Knallal, aki a WineTimes.at szerzője, és akkor írt már blogot, amikor a szó még ismeretlen volt. Borokban és párlatokban lévő tapasztalata szó szerint az arcára volt írva, kedélyes, nagy ismeretekkel bíró ember. Nemkülönben jót beszélgettem az olasz gyökerekkel bíró, de brazil születésű és New Jersey-ben elő Luiz. A. G. Albertóval, a The WineHub egyik alapítójával, egyébiránt a CEWI szakmai bizottságának tagjával. Majd később a horvát Agrokor Vina képvoslőjével, Ivana Pandzával cseréltünk eszmét a Grasevina/Olaszrizling fajta horvát és magyar értelmezéséről. Ezek csak kiragadott példák, a két nap alatt rengeteg mindenkivel volt szerencsém megismerkedni.
Többek között a chilei kóstolót is vezető, nemrég a legmagasabb chilei kitüntetést is kiérdemlő Michael Coxszal, a Wines of Chile UK vezetőjével, aki nagy szaktekintély és, mint a záróesemény buliján kiderült, kiváló táncos és fáradhatatlan sármőr. Ahogy kiváló táncos és énekes az osztrák bormarketing vezetője, Willi Klinger is, aki fiatalabb kiadásban Woody Allent játszotta Bécs mindent jelentő deszkáin, manapság pedig nagy sikerrel adja el és elő az osztrákok borait (4 perctől).
Az osztrák bormarketing nagyon ? sőt, ahogy írtam kissé túlzottan is ? kitett magáért. Első esti vacsoránkat a Heurige Mayer am Pfarrplatzban rendezték meg, amely hely a hagyományos osztrák koszt mellett arról is híres, hogy Beethoven itt komponálta a 9. szimfóniát. Nos, erre a mellékelt ábra szerint egész mellbedobással rá is játszanak, tekintve, hogy miniatűr Beethoven-büszttől violin-kulcsba hajlított ceruzán át minden kapható. Viszont a koszt tényleg remek, és a pince is kiváló. Ezt a derék osztrák borászoknak sikerült is bizonyítaniuk, quod errad demonstrandum épphogy megúsztam egy kellemes tarkón hányást az egyik ír (és az osztrák borok iránt rendkívül érdeklődő) bloggertől a buszon vissza a hotelbe, úgy éjjel egy körül.
Az osztrák bormarketingtől különben nem csak zenés táncos bulikat lehetne tanulni. Ahogy Willi Klinger fogalmazott: abban nagyon jók, hogy eladják magukat. Példaként azt említette: az egész világgal sikerült elhitetniük, hogy Hitler német, Beethoven pedig osztrák. Most is volt egy mesteri marketing és PR-fogás: a Naked Wines-al megállapodtak, hogy a konferencián jelenlévő kóstolók által megszavazott borokat a brit kereskedők forgalmazni fogják. Mi ez, ha nem hatékonyság?
Másnap nem szórakoztak a szervezők, 9-kor kezdték az előadásokat, ami természetesen azt jelentette, hogy az elsőről lemaradtam. Viszont ott volt a nap teljes hátralevő része, és a gondos vendéglátók a katzenjammerre is kitaláltak valamit, az ebéd utáni szünetben megengedték, hogy az addigra már igencsak borokra vágyó publikum az odarántott vagy 40 pincészetet szemlézze a tünetek enyhítése gyanánt. Itt volt minden, a rosé portóitól a horvát Grasevinán át az Eszterházyak zöldvelteliniéig, de észnél kellett maradni, mert utána a chilei kóstoló volt betáblázva nyolc komolynak ígért cuccal.
Hogy ne feledjük, hol vagyunk (Bécsben! A buli és design fővárosa!) és kik (Borbloggerek!), a szervezők Európa egyik legizgalmasabb múzeumában, a MAK-ban tartották a búcsúestet. Azt leszámítva, hogy a tapasokat hozó pincéreket már a konyhaajtóban letámadta a savas gyomorral küszködők éhes hada, végül jól sült el minden, hála annak a cseppet sem elhanyagolható ténynek, hogy az eleddig megismert összes osztrák borász elhozta az összes borát, mire sokan ivással próbálták leküzdeni az éhséget. Ennek fergeteges buli lett a vége.
Hazafelé azért átvágtunk egy nem olyan designos negyeden, ahol sikerült a Decanter magazin főszerkesztő asszonyát bevezetni a valódi bécsi utcakonyha rejtelmeibe, melyek először egy eredeti wiener wurst mit senf, majd ennek currys, csípős és kitudja-milyen-arabfűszeres változatában manifesztálódtak. Utóbbit – amit Abdullahtól vásároltunk, aki annyira örült két turista érdeklődésének, hogy nem kopott le arcáról a vigyor, és adagban rendesen kitett magáért -, mint a rendes bécsi polgárok, éjjel kettő körül a metrón fogyasztottuk el. Kellett ez a Grüner Veltlinerek, St. Laurentek, Zweigeltek és Blaufrankischek által bélelt gyomornak. (Másnap reggel is bordós-lila árnyalatban játszó nyelvem emlékeztetett arra a nagy igazságra, hogy a borbloggerek egy vigyorról megismerik egymást bárhol a világon, olyan kék az ínyük és olyan szép lilában játszik a foguk.)
A European Wine Bloggers? Conference mindenképpen izgalmas és friss fóruma a borvilágnak, ahol érdemes ott lenni, véleményeket cserélni és nézeteket megosztani. Jövőre sem lesz túl messze a dolog, (bár kétségtelen, hogy Bécs a maga közelségével nekünk verhetetlen) mivel Lombardiában, Franciacortában rendezik meg. Akinek van hozzá kedve, írjon borblogot?
Az oszták és chilei borkóstoló jegyzeteit hamarosan közzéteszem.
