Van egy finom kis műsor a Bartókon, mely erősen hasonlít a borkóstolásra. Minden szombaton háromtól két roppant képzett moderátor, Papp Márta és Fazekas Gergely beszélget valamely zenemű többféle előadásáról-értelmezéséről. Ugyannak a darabnak számtalan megszólaltatását elemzik hosszan, az árnyalatokról beszélnek, ahogy a borról beszélgetők is az árnyalatokat keresik a pohárban.
Leszögeznénk persze, hogy a bor nem műalkotás, hanem egy csodálatos alkoholos ital, mely árnyalatokban végtelenül gazdag lehet és gazdag a kulturális kontextusa, de érzéki fenomén, domesztikált drog, melynek nincs olyan harmadik dimenziója, jelentésgazdagsága, mint a műalkotásnak.
A Jesu, meine Freude a legnagyobb motetta, egy korálra épül, gyászszertartásra, azaz megrendelésre készült, dilettáns ihletből, profi rendelésre, e gyászmotetták biztosítottak némi pluszbevételt a mesternek. Már az egyszerű, szinte Jézushoz intézett szerelmes versre emlékeztető nyitó korál három előadása három világ, döbbenetes különbségekkel.
Először egy 1959-es felvétel, Kurt Thomas vezényli a Gewandhaust a Tamás templomban, ahol ugye maga a mester is itt küzdött karnagyként vagy negyed századon át. ? Távolságtartó előadás? mondja Papp, nekem sem ízlenek a későbbi tételek, pl. az ötödik tétel néha nyers, zöld, vegetális, rurális felhangjai. A stuttgarti verzió (Stuttgarti Kamarakórus és Barokk Zenekar, Frieder Bernius ? 89-es felvétele), érzékeny, csöndes, szavanként tagolt értelmezés, elképesztő különbség, mint egy Margaux és egy Sena között, lásd minapi feljegyzésünket, ehhez a zenéhez amúgy is csak bordói, toszkán vagy chilei bor volna való, nem ez az amúgy remek, a Guinness-re hajazó Cerny Staropramen, amit nyeldeklek a rádió mellett itten.
René Jacobs, ez ? 95-ös változat a Berlini Régi Zene Akadémiájával: lassúbb, méltóságteljes, színesebb, sodróbb, ez egy bordói. Andrew Parrott (Taverner Choir, Consort and Players), drámai, ami a historikus előadások sajátja amúgy, aztán Harnoncourt: himnikus, teltebb, lágyabb színek a Concentus Musicus-tól, kicsit olyan harnoncourt-osan modoros is (finomkodó egy-egy sor, lassítások, színes dinamika), ez egy Tignanello.
A historikus megközelítés közelebb hozza az emberhez a művet, hangsúlyozza Fazekas, nincs az az ötvenes évek Bach-recepciójára jellemző távolságtartás, ami a Kurt Thomas-féle évjáratot olyan pedánssá és hűvössé teszi és abból fakadt, hogy Bachra istenként néztek, aki messze van, ez egy Rajnai Rizling, mondjuk.
A két szakértől végigelemzi az értelmezés-változatokat, majd kiválasztják a leginkább tetszőt, amit teljes egészében meghallgathatunk. Papp Márta és Fazekas Gergely elképesztően felkészültek, a zene Master of Wine-jai, igazi profik és érzékeny médiumok, nem afféle, a molnárpoloskára hajazó, mindig a felszínen futkározó napilapos firkászok-rádiósok, igazi gourmandoknak való finomság az Egy zenemű, több előadás, és ha valamiért épp? nincs kéznél egy palack Margaux-nk, egy Hollóvár Hárs, Berg Roseneck Trockenbeerenauslese 2005, egy Lőrincz Gyuri Merengő, egy Patricius 2002/ 5 pt is megteszi.