?A nyugati medence ördögei voltunk? ? idézi fel Bujdosó Ferenc, aki talán még lelkesebben mesél, ha a vitorlázásról esik szó, mint ha a borokról.
A Bujdosó család életében a Balaton és a vitorlázás kiemelt szerepet játszik, nem véletlenek az olyan bornevek, mint a Horgony, Sextáns, Sirály vagy Tramontana, és a palackok címkéje is összetéveszthetetlen. Minden ízében családi vállalkozás az övék, a ma már 85 hektárt id. Bujdosó Ferenc, Feripapa vásárolta össze, aki még ma is túl lelkesen venné meg az új szőlőterületeket, ha nem vigyázna a család. Mert hogy bővíteni most már nem akarnak. Megosztják a szőlőmunkát, a borkészítést, az értékesítést, a kóstoltatást. Szeretnek így, kötetlenül dolgozni.
A családi pincészet mellett Bujdosó Ferenc kiveszi a részét a boréletből és a közösségépítésből is, legyen szó borról vagy vitorlázásról. A Balatonboglári Hegyközség elnöke 2013-tól, és a Magyar Borakadémia is a tagjai közé választotta. A hagyományteremtő céllal létrehozott Borregattát már sikerült megnyerniük 2011-ben, de részt vesznek adriai és számos más vitorlásversenyen is, ahol bor persze mindig akad a hajón, mert ?bármi baj lehet, de bor az mindig legyen nálunk?. Idén novemberben pedig a cabernet franc és cabernet sauvignon házasítású 2011-es évjáratú Katamarán boruk lett a Ferencvárosi Torna Club hivatalos vörösbora. Szóval zajlik az élet.
A Balaton déli partján, a somogyi dombság dűlőin található szőlőterületeik kétharmada fehérszőlő. Tramini, királyleányka, szürkebarát, olaszrizling a legtöbb, de van chardonnay, irsai olivér, sauvignon blanc is. Kékszőlőik a merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc és a pinot noir. Kisebb területeken olyan fajtákat termesztenek, mint a chasselas (régies elnevezéssel gyöngyszőlő), a muscat lunel, a müller thurgau, amit sokáig rizlingszilvániként ismertünk, valamint a zöldveltelini.
Az egy napos kirándulást a balatonlellei borászati üzemnél kezdtük, ahol a karácsonyi hajrá előtt a nagy vörösöket címkézték, míg a tartályoknál éppen az új rosékat fejtették át. Az élet télen sem áll meg, a sok raklapnyi palack az udvaron várta, hogy a boltokba kerüljön, de jövőre jut belőle például Lengyelországba is. Kissé szűkösen vannak most, a tervezett új épület a mostani biokert helyére kerül, a paradicsomot, paprikát, cukkinit majd átültetik jövőre a napos oldalra. Az üzem melletti vinotéka egész évben nyitva van, lehet vásárolni palackos – és folyóborokat is. A dugókból készült adventi koszorú ünnepi hangulatot varázsolt a kis boltba, még ha el is maradt az általam várva várt havazás. (Amit azóta is csak várok?)
Balatonszemesen a Hunyadi-család egykori birtokán, egy barokk kori pincéből alakítottak ki egy borozót, ahol nagyobb társaságokat tudnak kóstoltatni és vendégül látni. A műemlék pincében ott vannak a hordók, bennük az érlelődő borok és megnézhetjük a Bujdosó család 150 éves eszközgyűjteményét is. Mi pedig közben az újborokat, a mintákat és a forgalmi tételeket kóstoltuk, a közben felszolgált omlós libamell természetesen borral készült, ahogy a mellé tálalt párolt körte is. A zserbó és a mézes krémes is házi volt persze.
A 2015-ös irsai olivér és sauvignon blanc már újborként kapható, a chardonnay szűztermés, tartályos és hordós érlelésű is van belőle, ezeket házasítják majd össze. A Nemere 2013 fehér birtok cuvée chardonnay-ból és szürkebarát-ból, ami novemberben lett letöltve. Kicsit kusza még, a fehérhúsú gyümölcsök, citrus és hársfatea mellett a vanília és kis füst dominál. A 2013-as Matacs szürkebarátnak ez a második évjárata, kifejezetten édes, lágy bor, hordós jegyekkel és érett gyümölcsökkel. A rosé tartálymintákból kóstoltunk pinot noir-t, merlot-t, kékfrankost és egy cabernet sauvignon-cabernet franc házasítást is. A legjobban a pinot tetszett, élénk savaival és málnás-grapefruitos-vérnarancsos ízével.
A 2015-ös kékfrankos még almasavbomlás alatt van, egyelőre az élénk, friss meggyesség és a fűszeresség bizakodásra ad okot, aztán majd nyáron, mikor palackozzák, meglátjuk. A 2015-ös merlot a Kokas dűlőből 2018-ban lesz palackozva, most még három évig hordóban érlelik. Izgalmas a fűszeressége, a friss gyümölcsök szépek, természetesen nagyon nyers, egyelőre az intenzív kávés aroma dominál benne. A 2009 Kokashegy merlot most a forgalmi tétel, szilva, meggy, pirosbogyós gyümölcsök, szikár és fűszeres, érett aromákkal. Lehetne egy kicsit könnyedebb, az alkohol is melegíti, de a kerek savaival és tanninjaival együtt, összességében tetszik. A 2009-es Sirocco cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot házasítása, lágy, édesfűszeres, érett gyümölcsös, behízelgő bor. Vanília, csokoládé, feketebors, mind-mind az édes érzetet erősítik, kerek és koncentrált bor, emelkedett alkohollal (14,5%). A bordeaux-i Les Citadelles du Vin borversenyen 2014-ben ezüstérmet kapott. A Farkastanya 2009 cabernet franc 24 hónapot töltött hordóban, amit jól jelez a füstös, kókuszos illat és íz, mellette feketebogyós gyümölcsök, meggykompót, némi likőrösség, édesfűszerek, babér. Közepes sav, érett tannin, az alkohol itt is érződik (14,5%), de bőven elbírja a test. Komoly bor, ami szépen egyben van már most.
Ebéd előtt játszottunk egy kis játékot, az egyik feladat az volt, hogy írjunk le pár szót, ami eszünkbe jut a borászat kapcsán. Nyár, Balaton, vitorlás, Rosecco… ezek voltak az én papíromon. Jól hangzik, nem?