Vidám, friss, szomjoltó rosé ez, melyből nem elég egy palackkal beszerezni.
Drágul a Champagne
Annak ellenére, hogy az olyan kulcspiacokon, mint Nagy Britannia, nagy árharc megy a hiperek között a Champagne-oknál, mely hihetetlen alacsony árakban manifesztálódik, úgy tűnik a jövőben arra kell számítani, hogy drágul a pezsgők ára.
Teával szoktatnák borra a kínaiakat
Ahogy korábban beszámoltunk róla, nem könnyű bevenni a kínai piacot. Fontos, hogy meg tudják szólítani a fogyasztókat, és a borivás kultúrájára hívják fel a figyelmet.
Nem könnyű bevenni a kínai piacot
Ahogy a hazai piacok egyre zsugorodnak a tradicionális borkészítő országok egyre inkább vetik szemüket a kínai piacra. Ez a piac ugyan eléggé ígéretesnek néz ki, de korántsem olyan könnyű pénz, mint azt egyesek gondolják.
Szekszárdi túlsúly
Megvan az idei öt jelölt az idei Év Borásza díjra, adta hírül a Magyar Bor Akadémia. Bár nagy meglepetés nincs, 2011-ben is nehéz a döntés, az öt legtöbb jelölést kapott borász közül négy tavaly is ott volt a listán, ötödiknek pedig Heimann Zoltán került a listára, ezzel szekszárdi túlsúly lett.