E sorok ívójának kedvenc idei vöröseit Máté Ferenc komponálta. Sokszor hallani hablatyolni arról, hogyan változik, nyílik ki egy bor a pohárban, tárulnak fel rétegei, illatának komplexitása. Well, a montalcinói Máté pince, azaz a magyar származású író-borász-életművész Máté Ferenc zenei gazdagságot mutató borai télleg ilyenek. Poharadat forgatva új és új illatok-ízek hullámzanak elő intenzíven és plasztikusan. A feketébe hajló Mantus Merlot IGT, amit magam 94 pt-ra adtam (a Wine Spectator 91-re), őrületes illattal köszön, melyben némi hűvösség, aszalt gyümölcs, vanília és dohány keveredik eleganciával és szépséggel. Intenzív konyakmeggyes íz, érintésnyi édesség, jó alkohol-sav-tannin egyensúly, mely jó balansz Máté mindegyik tételére jellemző, ahogy a sangiovese által a toszkán tájból gyűjtött friss, sosem éles, de finom savak tengelye is ott forog minden tételben. Banditone nevű 2005-ös IGT syrah-ja is elképesztően gazdag illatnyalábbal köszön: virágillat kering fel poharunkból, majd aszalt gyümölcsök emléke dereng fel, melyet határozott, színtiszta, elegáns dohányillat követ. Ezek aztán halkan, egyenletesen búgnak tovább a háttérben, előttük-fölöttük némi animalitás, érintésnyi édesség, az üde savak, telt test, magas, 14 százalékos alkohol.
Második helyre a kedves Vylyan Villányi Syrah 2006-át tenném, mely rubinból gránátvörösbe hajló színű, nem-fekete magú, elegáns, intenzív és komplex illatú bor virággal (szinte rózsa és levendula-olaj), alkohollal, érintésnyi mentával tán? Üde és gyümölcsös ízkép, kerek, könnyed mozgású test, könnyed, nem könnyű. Magas, csípős szesz lángol benne és feltűnő a lendületes sav, fincsi a fanyar gyümölcsösség a halovány kávés effektel díszített hosszú utóízben. Minden dimenziójában egységes: színben-illatban-ízben, fő karaktervonása neki is az egyensúly, sőt, a harmónia, a szép bor a harmóniáról, nem a vastagságról szól.
A bronzot Malatinszky 2004-es Cabernet franc-jának adnám. Elegáns, földes és gyümölcsös illattal köszönő, összességében színes, bolondos, extravagáns, e sorok írójának különösen szimpi tétel. A mély színű borban barnába hajló színképvonalak, haloványan konyakos impresszió, szájban széles ízskála, karcsú struktúra, de telt, lágy faktúra, meggyes ízjegyek édes érintéssel, szép, egyenletesen szétterülő tanninok, melyek jelzik, hogy a bor még nincs a csúcson, nagy bor.
Fehérben Takács Lajos, azaz a Hollóvár Pincészet Somlai Hárslevelű 2006-osát tenném a szerencsére egyre hosszabb sor élére. Mármint olyan értelemben, hogy az utóbbi max fél évtizedben gyönyörű fejlődésnek indult az érlelhető fehérborok új paradigmája, egyre hosszabb a feledhetetlen és egyedi fehérborok sora, melyekkel újra a világ élvonalába kerülhetünk. Mellesleg ha az egész 2008-as évet nézem, azt látom, hogy pörög, vígan pezseg a magyar borvilág, ahogy az elmúlt másfél évtizedben pezsgett és meggyőződésem, hogy a következő tíz évben is így fog erjedni. A borágazat e rettenetes, lassan, de biztosan süllyedő Murciországnak a kevés számú sikeres innovációja közé tartozik. Takács bora közepes aranysárga, szép érett borszínű bor, melyből nagyon intenzív illatnyaláb kereng fel fehér és savankás gyümölcsökkel (fehér ribizli, egres). Telt, koncentrált, komplex és szép zamatú bor, a sav belesimul a lágy, édes érintésű, hársméz-illattal díszített faktúrába, a magas szesz erejét az illatban és az aftertaste-ben érezni, az ásványosság jó kesernyéje mellett. Tökéletesen harmonikus, elegáns, fineszes bor hosszú-hosszú lecsengéssel, élmény, ilyenkor örülök, hogy ez az úgynevezett munkám.
Orsolyáék Ostorosi Leányka 2006-ját tenném a második helyre. Orsolyáék leánykái átírják a leánykáról eddig alkotott fogalmainkat. Akit eddig a borvilág csalitosában karcsún szökdécselő, cserfes, illatos, karcsú, agyatlan kis izének ismertünk. De ez a leányka roppantul telt és kerek bor, ez már nem is leányka, inkább asszonyos, mint a Milói Vénusz vagy a Vegye-vigye az Amarcordból, az ember elvész benne, mint tű a szénakazalban. A tőketerhelés fél és egy kiló közötti (egy tőke négy deci?), Orsolyáék ars poeticája szerint egy kiló fölött lehet ugyan jó bort készíteni, de olyan nagy bort, mely bemutatja a fajta és a termőhely értékeit, nem lehet. A világos aranysárga bor illatában alkohol, egzotikus gyümölcsös jegyek, kis méhviasz, kóstolva fejbekólintó ízek és meghökkentő textúra. Ásvány dereng-moccan a nyelv két oldalán és fanyar savakból itt is fehér húsú gyümölcs nő ki persze, a közepesen hosszú utóízben kis minerális kesernye. Illatban-ízben rendkívül kiegyensúlyozott és nagyon koncentrált, érzéki fehérbor ez is.
A bronzot itt Töltl Szepi Pinot blanc-jainak adnám. A Pinot blanc (fehér burgundi) nálunk valahogy nemigen. Napnyugaton népszerűbb, de nálunk azt a funkciót, amire képes (széles skálájú fehérbor) betölti az olaszrizling illetve a chardonnay. Ugye pinot blanc is a pinot-család tagja, s mint ilyen, a hűsebb bortájakon vígan van, a magyar önológiai tér abszolúte kedvező neki, elzászi, osztrák, német, észak-olasz tájakon nagyon szép formákat ölt, asztali bortól a pezsgő-alapboron át az olyan kiválóságokig terjedhet a skálája, mint Töltlék pinója. A 2007-es zárt illatú, intenzív, acélos karakterű, nagyon jó ivású, gyümölcsös bor magas extrakttal, 13 %-os alkohollal, 7,2 g/literes jó kis soproni savakkal és érintésnyi édességgel (2,4 g/l). A 2007-esben mintha több ásvány csillogna, a koncentrált hatosat pedig hordó is szépíti. E borok is bizonyítják egyébként, hogy nagyobb súlyt kéne Sopronban helyezni a fehérekre.
Ami még idén nagyon tetszett: a Királyudvar stílusváltását követő alacsonyabb szeszű, mindig némi (tudatos-piacos) édességet őrző borainak konceptje és egységessége, a Chateau Vincent Extra Brut 2000 magnum érett és ásványos világa, kedvenc borászatom és borászaim a soproni Pfneiszlék, ami nem tetszik, a biodinamika térhódítása és az édes vörösök és készítőik?
Korábban:
