• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Húsz éveseké a Villány

2012-09-03 ● borravalo.hu

Ahogy a busz elhagyja a „Villányi Borvidék” hordódongákra emlékeztető útjelzőjét, a fejemben gomolygó gondolatok a Villányt kritizálóktól elhalkulnak és átadom magam az élménynek. Gyönyörű, nyárvégi nap, korai indulás: húsz éves a Vylyan, ünnepelni és szüretelni várták a pincénél a népet.

Ez a húsz év egy korszakot ölel fel, pontosan azt a legújabb kori magyar boros érát, amit mi borisszák leginkább ismerünk. 1992-ben telepítették az első ültetvényeket, 1997-ben léptek piacra. 1998-ban készült el az új feldolgozó, 2000-ben már önálló stand Londonban. 2001 és 2003 között bő hetven hektár került betelepítésre. Aztán törése: 2004-ben váratlanul elhunyt a birtok alapítója, megálmodója, Debreczeni Pál, kinek helyét felesége, Debreczeni Mónika vette át és tartja azóta is kezében a kormányrudat, mert a befektetett munka nem veszhet kárba.

Nem veszett: 2005-ben Bordeaux-ban aranyérmes a 2003-as cabfranc és zweigelt, 2006-ban pedig Decanter regionális nagydíj a 2004-es pinot-nak. Mára hatalmas területek, a pince miatt emblematikus dűlők (Pillangó, Mandolás, Dobogó, Gombás), modern technológia, közel ezer barrique hordó, finomodó stílus, ugyanakkor a birtok és környéke évről-évre művészeti, társadalmi, boros események sorának ad otthont. Megkerülhetetlen, szerencsére.

Befut a busz, tíz perc séta át a Pillangó-dűlőn a Mandolásba. Munka helyett elsőre jéghideg rizlingfröccs, friss pogácsa és a Momentán Társulat kedvcsináló bohóckodása. Jól csinálják, mosolyogva indulunk a metszőollókért. Persze nem komoly a munka sem, szűk órán keresztül rójuk a sorokat (és közben arra gondolunk, milyen kemény lehet ezt napszámban csinálni hetekig).

Közben a szőlész, Balogh Kornél lankadatlan jókedvvel kurjongat (hol a fröccsöt kínálja, hol a munka tempóját igyekszik gyorsítani), mindenki pakolja a szőlőt, az igazgató Debreczeni Mónika és a főborász Ipacs Szabó István is. Aztán vissza a buszhoz, egy kör a feldolgozóban és az érlelőpincében (tizenöt morózus Stockinger hordó figyel az egyik oldalon, darabja ~60 hektós, saját anyagból, ide lettek tervezve, méretezve és építve).

A főborász tapossa a 2012-es pinót, a toronymagas koracélban féltünk, hogy esetleg elsüllyed (de persze túléli és kóstolunk), mégpedig 2011-es kékfrankost, ami persze csikó még, de jó anyag lesz. Az ebéd vörösborban párolt marhapofa szilvával, aszalt áfonyával és szalvétagombóccal (de a „B menü” se kutya: sertésszűz szalonnában sütve, pirított káposztával, vargányás-fehérboros pecsenyelével, tepsis krumplival). Főleg a marhapofa ütött szíven: tökéletes.

Előtte rozé és portugieser, mellé pedig a 2009-es Ördög, amire a röpke kóstolás alatt is négy és fél csillagos, best buy-t közelítő plecsnit aggattam magamban. Vér az agyból a gyomorba, a csapat meg le a fák alá, ahol a Momentán Társulatnak már nincs nehéz dolga K.O.-zni az élvezetektől elpunnyadt csapatot. A koronát persze a hatalmas Sacher-torta teszi fel a napra, amit Mónika vág fel, hozzá semmi nem passzolhatott volna jobban, mint a 2006-os Duennium, amit megsüvegeltem már párszor borvacsorán és vaksorban, versenyen is. Ginko biloba van a címkéjén, az örökkévalóság szimbóluma.

Legyen így: boldog születésnapot Vylyan!

Címkék: 20, Debreczeni Mónika, Dobogó, duennium, Gombás, Mandolás, pillangó, születésnap, Villány, Vylyan

← Vivamus Tokaji aszú 5 puttonyos 2005 Schieber Cuvée 2009 →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége
Loading
00:00 / 42:02
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!