Ahogy a busz elhagyja a „Villányi Borvidék” hordódongákra emlékeztető útjelzőjét, a fejemben gomolygó gondolatok a Villányt kritizálóktól elhalkulnak és átadom magam az élménynek. Gyönyörű, nyárvégi nap, korai indulás: húsz éves a Vylyan, ünnepelni és szüretelni várták a pincénél a népet.
Ez a húsz év egy korszakot ölel fel, pontosan azt a legújabb kori magyar boros érát, amit mi borisszák leginkább ismerünk. 1992-ben telepítették az első ültetvényeket, 1997-ben léptek piacra. 1998-ban készült el az új feldolgozó, 2000-ben már önálló stand Londonban. 2001 és 2003 között bő hetven hektár került betelepítésre. Aztán törése: 2004-ben váratlanul elhunyt a birtok alapítója, megálmodója, Debreczeni Pál, kinek helyét felesége, Debreczeni Mónika vette át és tartja azóta is kezében a kormányrudat, mert a befektetett munka nem veszhet kárba.
Nem veszett: 2005-ben Bordeaux-ban aranyérmes a 2003-as cabfranc és zweigelt, 2006-ban pedig Decanter regionális nagydíj a 2004-es pinot-nak. Mára hatalmas területek, a pince miatt emblematikus dűlők (Pillangó, Mandolás, Dobogó, Gombás), modern technológia, közel ezer barrique hordó, finomodó stílus, ugyanakkor a birtok és környéke évről-évre művészeti, társadalmi, boros események sorának ad otthont. Megkerülhetetlen, szerencsére.
Befut a busz, tíz perc séta át a Pillangó-dűlőn a Mandolásba. Munka helyett elsőre jéghideg rizlingfröccs, friss pogácsa és a Momentán Társulat kedvcsináló bohóckodása. Jól csinálják, mosolyogva indulunk a metszőollókért. Persze nem komoly a munka sem, szűk órán keresztül rójuk a sorokat (és közben arra gondolunk, milyen kemény lehet ezt napszámban csinálni hetekig).
Közben a szőlész, Balogh Kornél lankadatlan jókedvvel kurjongat (hol a fröccsöt kínálja, hol a munka tempóját igyekszik gyorsítani), mindenki pakolja a szőlőt, az igazgató Debreczeni Mónika és a főborász Ipacs Szabó István is. Aztán vissza a buszhoz, egy kör a feldolgozóban és az érlelőpincében (tizenöt morózus Stockinger hordó figyel az egyik oldalon, darabja ~60 hektós, saját anyagból, ide lettek tervezve, méretezve és építve).
A főborász tapossa a 2012-es pinót, a toronymagas koracélban féltünk, hogy esetleg elsüllyed (de persze túléli és kóstolunk), mégpedig 2011-es kékfrankost, ami persze csikó még, de jó anyag lesz. Az ebéd vörösborban párolt marhapofa szilvával, aszalt áfonyával és szalvétagombóccal (de a „B menü” se kutya: sertésszűz szalonnában sütve, pirított káposztával, vargányás-fehérboros pecsenyelével, tepsis krumplival). Főleg a marhapofa ütött szíven: tökéletes.
Előtte rozé és portugieser, mellé pedig a 2009-es Ördög, amire a röpke kóstolás alatt is négy és fél csillagos, best buy-t közelítő plecsnit aggattam magamban. Vér az agyból a gyomorba, a csapat meg le a fák alá, ahol a Momentán Társulatnak már nincs nehéz dolga K.O.-zni az élvezetektől elpunnyadt csapatot. A koronát persze a hatalmas Sacher-torta teszi fel a napra, amit Mónika vág fel, hozzá semmi nem passzolhatott volna jobban, mint a 2006-os Duennium, amit megsüvegeltem már párszor borvacsorán és vaksorban, versenyen is. Ginko biloba van a címkéjén, az örökkévalóság szimbóluma.
Legyen így: boldog születésnapot Vylyan!
