Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel kezdjem: sopánkodjak, vagy áradozzak. Sopánkodjak azon, hogy nálunk nem működik a marketing fele ennyire sem, vagy azon, hogy minőségben és árban versenyképes termékek szűkítik tovább a magyar bor piacát? Áradozzak arról, hogy milyen viszonylagos lazasággal „összedobtak” egy harminc napos programsorozatot a szervezők, ami mögé szintén viszonylagos lazasággal odaáll Chile igazán szimpatikus magyarországi nagykövete, Rodrigo Nieto Maturana?
Egyiket sem teszem, megpróbálok inkább objektív maradni. Tehát van egy Chile Wein Import nevű társaság, akik – nem találnátok ki! ? borokat importálnak Chiléből. A helyi, amúgy sem gyenge marketingerőkkel és a nagykövetséggel megtámogatva mutatják be nekünk Chile értékeit.
Nem csupán a borét, mert a programsorozatban lesznek filmvetítések, kiállítások, szombat esti bulik is. A nagykövet úr és az ügyvezető (José Francisco Lattes Zubicueta, aki olyan jól beszél magyarul, hívhatnák Lantos Józsefnek is) köszöntőjéből a lényeg az, hogy szeretnének a kultúrájukból adni egy darabot, ami ezen az íven sikerülni is fog.
A beszédek után falatkák és a szortiment egy részének kóstolása következett.
Pár szóban a borokról. Az újvilágiakat általában fenntartással kezelem (általánosítás, hiba, tudom), de sokszor tapasztalom az egyszerűen azonosítható (csinált) jegyeket és az élelmiszeripari hozzáállást.
Ez csak kis részben volt igaz (talán a cabsav-syrah rozé volt egyedül kissé idegen, plasztik, ugyanakkor nagyon fogyasztóbarát, gyümölcsös és kirobbanó, ha nem vájttorkúskodunk). Egyébként sem koncentrálnak a nagyokra, kis „családi” pincéket hoztak el (a pár tízezer palack és néhány száz hektár jelenti a családi volument).
Izgalmas volt a Villard Estate sauvignon blanc-ja, talán a sorban a legizgalmasabb: nem volt semmi harsogó, fajélesztős csalánkoktél, visszafogott illat és jó szerkezet, izgalmas, érett gyümölcsös lecsengéssel.
A Vina Tarapaca Chardonnay az én ízlésemnek kissé túlságosan sokat találkozott tölggyel, ez a pörkölt, toastos, krémes karakter viszont nagyon piacossá teszi és ételekhez is könnyen párosítható. Talán a KNW chardonnay hasonítható hozzá, azt nagyon lelkesen fogadta a közönség.
A Vina Tres Palacios 2009-es carmenére kissé fiatal még, nem is túl bonyolult darab, még feküdnie kell, a Laura Hartwig Carmenére viszont hozza a szofisztikáltabb újvilágiak gyümölcsösségét, koncentrációját. Kifejezetten szép bor, aránytévesztéstől mentesen.
A falatkák közül a halas-hagymás (még a hagymával együtt sem borgyilkos), valamint az empanadas (tésztába csomagolt húsos batyu) ízlett a legjobban, amit a nagykövet úr felesége maga készített a társaságnak.
Volt egy piscóból (gyakorlatilag quebranta törköly) készült koktél is, amiről lemaradtam (vezettem, köpnöm kellett, koktélt meg nem köpködünk ki). Az illata izgalmas volt, úgyhogy valamelyik pisco-partyn biztosan feltűnök majd.
Kiknek javaslom részt venni valamelyik rendezvényen? Kísérletezőknek, a bor mellett más „művészeti” ágak iránt is érdeklődőknek, vagy simán a partyra vágyóknak (a Pisco night-ok állandó helyszíne szombatonként tudtommal a Boutique Bar). A dogmatikusok persze elutasítóak lesznek és bár fél lábbal én is közéjük tartozom, most fél lábbal Chiléhez is.
