Takács Lajost nem láttam a Furmint Februáron (vagy túl korán jöttem el, vagy ő rejtőzött megfelelően), ezért másnap este megérdemeltnek éreztem tőle is bontani valamit
Nem is akármit,a pozitív visszhangokat keltő 2008-as furmintját. Halvány arany bor néha citromos csillanásokkal, vastag és lassú lábakat rajzol. Ez a „megáll-benne-a-kanál” feeling orrban is átüt: petrolosság, tengeri só, vegeta, zöldfűszerek, szinte animalitásba hajló pikáns sajtos-füstösség (észak rhone-i biodinamikus syrah-k jóleső büdössége), erdei gomba. Nyoma sincs a szőlőnek. Szájba véve folytatódik a Somló-attack (vagy Lajos-attack?): só-só-só, pörkölt mandula, kenyérhéj valamint a pincére oly jellemző gyógyszeres mineralitás dögivel, végig az a gyógyvíz jellegű kesernyés sósság.
Olajos-nagy test és brutális koncentráció, tömör struktúra. „Puha szikárság” – írtam fel – mivel a nagy mennyiségű sav nem dörzsöl, viszont a bor szinte zsírosan kikeni az ember száját. A tizennégyes alkohol nem rúg labdába semmilyen szinten (balansz). Ugyanakkor ritkán érzem azt, hogy „ebből nehéz lenne meginni egy palackkal”, ez a bor mégis ilyen. Nehéz, fejtenivaló. A vad orgia egyébként másnapra szárított gyümölcsökké és bazaltos virágokká szelídül, illetve azokkal egészül ki, a szokatlan jegyek eltávoztak, ugyanakkor kicsit veszített a vibrálásból is.
Négy és fél csillag, de ehhez engedtessék meg itt egy rövid elméleti fejtegetés. Ez a stílus csak a „vájt torkúaknak” lehet elsőre szeretni való, a „laikusnak” szoknia kell. De nem leszek ennyire diszkriminatív (a laikus-nem laikus egy fals felosztás): egy ilyen szokatlan bor akkor is megosztó, ha szerintem magasabb szinten megvalósuló egyensúlyt mutat. Tehát csak ezért nem öt, és reméljük Takács úr a Hegyen marad.
