A Tokaj Nyitány célja már évek óta az, hogy kissé közelebb hozza Tokajt a borkedvelő, ám nem feltétlenül szakmai közönséghez is. Az Ybl Palota, a felújított Ferenciek tere mellett – nem utolsó sorban gimnáziumi éveim színtere – adott otthont a mostani rendezvénynek. Idén a tokaji buborékokra koncentráltam.
Kristályosodás
Mit kell tenni, ha talál egy kavicsot, amit ha aztán elkezdünk csiszolgatni gyémánt válik belőle? Természetesen elújságolni mindenkinek!
Borigo jubileum
10 éves fennállását ünnepelte nemrég a Borigo magazin. A Bálna Budapestben megtartott jubileumi kóstolóra ennek a tíz évnek a negyven legjobb pincészetét hívták meg, hogy egy sétáló kóstoló keretében bemutassák a boraikat.
Bizonyít a hárslevelű
Van már néhány szőlőfajtának egész hónapja, most pedig egy kisebb egységre ugrottunk, éjszakát kapott a hárslevelű. Nagyon helyesen, mert megérdemli, hogy kidugja a fejét a furmint mögül, és önállóan is megmutassa magát. A Hárslevelűk Éjszakája rendhagyó esemény, érdemes lenne kiterjeszteni.
Tesch Blaufrankisch Reserve 2011
Március 11-én eszmét cserélt néhány osztrák és magyar borász, kékfrankos témakörben. A Josef Christian Tesch főborász vezette Tesch pincétől kaptam egy kékfrankost, behatóbb vizsgálatra.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- …
- 168
- Következő oldal »