• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Ősi pezsgőket kóstoltak

2010-11-18 ● Kántor Endre

Nemrég egy csapat búvár a finn partok közelében több rekesz sértetlen palack pezsgőt talált egy 18. századi hajóroncsban. Most, a világ egyik vezető pezsgőszakértőjének irányítása alatt megkóstolták a két házból származó italokat.

A finn Aalandban gyűlt össze egy gyűjtőkből és újságírókból álló vegyes százfős csapat, hogy tanúi és részesei legyenek egy igazán különleges élménynek: 2 palackot kibontottak abból a pezsgőből, amit finn búvárok találtak korábban sértetlenül.

A champagne-ok két háztól, a ma is létező prémium brand Veuve-Clicquot-tól és a már nem létező Juglartól származnak, és a szakértők (a VC irattárai és történészek bevonásával) egészen pontosan be tudták mérni, hogy mikori italokról van szó: 1782-1788 közötti champagne-okról van szó.

Egy palackot ugyan már kinyitottak a búvárok, akkor az egyikük, Christian Ekstrom azt mondta, nagyon édes, áthatja a fa és erős dohány aromája van. Az nem meglepő, hogy nagyon édes, régebben más volt a pezsgő trend. Míg ma a csontszáraz a legek legje, addig a 18-19. században az édes pezsgő volt a divat. Ma az átlag champagne-ban kb. 9 gramm / liter cukor van, mondta a VC egyik szóvivője, Stephanie Gerschel az eseményen. És még ez sem volt elég édes egyes helyeken: a cári udvarban az volt a sikk, hogy a pezsgőt egy kanál cukorra öntve szolgálták fel.

A jelenlévők azt is érezhették, hogy a 200-éves italoknak sokkal erősebb, áthatóbb illata van, mint a modern pezsgőknek. Richard Julin, a világ egyik vezető szakértője szerint a tenger mélyén nyugvó palackok sokkal jobb helyen voltak, mintha pincében lettek volna. Az általa vezetett kóstolón a következőket mondta a pezsgőkről: a Juglarban erőteljes vegetális, gombás jegyek dominálnak, naranccsal és körtével a háttérben, míg a VC leginkább a chardonnay-hoz fogható, hársvirág és citromhéj illatú. Mindkét pezsgőnél erőteljes, mézes-élesztős aromavilág bontakozik ki a szájban.

Az AFP-nek nyilatkozó VC-képviselő, Francois Hautekeur szerint akár maga Madamme Clicquot (Barbe-Nicole Clicquot Ponsardin) is pont ugyanebből a tételből ihatott. Ami egyrészt nem bizonyítható, másrészt elég fiatalon kellett, hogy igya, viszont kétségtelenül óriási reklám a cégnek.

És nem csak neki: a jobbára ismeretlen Aaland autonóm terület is felkerült a világtérképre a hírverés kapcsán. Britt Lundberg a helyi önkormányzat vezetője elmondta: a mostanra felhozott mintegy 168 palack egy részét elárverezik. Richard Julin szerint egy palack kb. 100 ezer euró körül kel majd el. A maradékkal is vannak tervek: hozzákeverik majd mai pezsgőkhöz, újrapalackozzák és eladják őket, annak ellenére, hogy a finn nemzeti régiségi hivatal azt remélte, múzeumi darabok lesznek belőlük.

Korábban a legidősebb pezsgő, amit egy maroknyi szakértő előtt nyitottak ki 2009-ben, egy palack 1825-ös Perrier-Jouet volt.

Címkék: 1782, 1788, aukció, Champagne, finn, juglar, legöregebb, legrégebbi, pezsgő, történelem, veuve clicquot

← Új világrekord született Poseidon érlelte pezsgők →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Karnevál, Velence, Napóleon
Loading
00:00 / 00:37:51
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

  • Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Jan 28, 2026 • 00:35:42

    Kilencedik alkalommal várja vendégeit az Indoor Sörfesztivál, amely tulajdonképpen majdnem véletlenül jött létre, miközben a szervezők azon munkálkodtak korábban is, hogy méltó helyére kerüljön itthon a sörkultúra.

  • Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Jan 21, 2026 • 00:39:50

    Szigeti Péter újságíró médiaszakember imád főzni. Foodie családból jön, ahol mindig is fontos volt az étel: na nem csak azért, mert anyukája élelmiszervegyész, de azért is, mert mindig az ebédlőasztalnál gyűlt össze a család, itt voltak, vannak a legjobb beszélgetések. Még úgy is szívesen készít mindent, hogy ő maga peszkateriánus,…

  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!