• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Milyen pezsgőt igyunk?

2009-12-30 ● borravalo.hu

Az ünnepi szezonban fogy el a pezsgők fele a kiskereskedelemben. lyenkor boldog-boldogtalan betódul a hiperekbe, és veszi az édeset. Ez van. De mit tegyen az, aki unja a szokásost? Van bőven választék, ötlet, és nem is mind drága. Segítünk!

Az évben többször is volt alkalmunk pezsgőket kóstolni, de fontosnak érezzük elmondani, hogy nem csak champagne-t és pezsgőt lehet ilyenkor inni. Főleg buliban jól esik (és persze jól is csúszik) egy spumante vagy frizzante is.

6 milliárdért iszunk édes pezsgőt Szilveszterkor

A karácsony és Szilveszter körüli időszakra jut a pezsgő éves kiskereskedelmi forgalmának mintegy fele. Tavaly ilyenkor közel 6 milliárd forintért adtak el pezsgőt a boltokban, ez 6 százalékkal több, mint az előző évben.

Értékben ugyan többet, de mennyiségben 3 százalékkal kevesebb pezsgőt adtak el az ünnepi szezonban tavaly. Ez azt jelenti, hogy mintegy 6,6 millió literre csökkent a bolti eladás. Mindez annak ellenére, hogy a Nielsen piackutató szerint az ünnep környékén az átlagárak jelentősen csökkennek. Tavaly október-novemberben egy liter pezsgő mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára 966 forint. Utána viszont, a december-januári periódusban 9 százalékkal alacsonyabb, 882 forintot regisztráltak.

Az átlagárak csökkenéséhez jelentősen hozzájárultak a hipermarketek. A pezsgőt ugyanis a legnagyobb eladóterű üzletek legutóbb december-januárban átlagosan 12 százalékkal olcsóbban adták, mint előtte október-novemberben.

Még mindig az édes

Cukortartalom szerint a szezonban is legkedveltebb az édes pezsgő: mind mennyiségben, mind értékben 70 százalék körüli rész jutott rá 2008. október-2009. januárban. Ugyanakkor a félszáraz részaránya értékben 15 százalék. A száraz pezsgő mutatója, szintén forintban 13, a félédesé pedig 2 százalék, a bolti eladásból.

Ezt isszuk mi

Legalább a félédest kezdjük elfelejteni, mint teljesen felesleges kategóriát. Végül is, ha az ember cukrot akar, igyon édeset, nem? Vagyis, ha mondhatnók valamit, talán tessék megpróbálni azt a szárazat, rá tetszenek majd jönni, hogy nem is olyan száraz az, sőt. Hadd ajánljunk most mi is pár figyelemre méltó palackot (no hadd.) Van köztük olcsó, drága egy azonban biztos: mind rettentő finom.

Dr. Nemtudomka és a Halál a Májra Polgári Kör kalandjai a Törley pezsgőpincészetnél: kiváló ár-érték arány, egyre jobb minőség. Elérhető borok, melyeket el is kell érni. Olvasd el itt!

Kántorbandi másik nagy champagne élménye, a WSET Nemzetközi Borakadémia kóstolóján, ahol megtalálta nagy kedvencét, a ?97-es La Grande Anné Bollingert. De itt volt Snoop Doggy Dog kedvence is. Azoknak, akik komolyan veszik a pezsgőzést. Olvasd el itt!

Nyáron Dr.Nemtudomka válogatott össze egy sor habzőbort, ezek tökéletesek ilyenkor is, változatosságot jelentenek ízben, zamatban, és persze árban is. Tessék körülnézni, és elolvasni itt!

Címkék: Champagne, édes, frizzante, habzóbor, pezsgő, spumante, száraz, szilveszter, ünnep

← Az évtized legjobb befektetése Bormarketing: új céggel →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra
Loading
00:00 / 31:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!