Na heló evribadi, follow me: disz iz lengvidzs sztádi. Vulevú ávek moá, vámosz álá vinotéken kursz. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje némi támpontot adni a nyájas fogyasztóknak, ha már úgyis kiderült, hogy sokan veszik a borukat hiperben, szuperben. Abban biztosak vagyunk, hogy a Borravaló olvasói között soha nem fordul elő olyan, amiről most írni fogunk, gondoltuk azonban, hogy szépen tovább lehet küldeni a linket kevésbé pallérozott rokonoknak-barátoknak, esetleg ki lehet printelni és fellógatni a Gödörbe, a Villányi út-Móricz Zsigmond körtér sarkon a buszmegállónál.
Miért van az, hogy ha valamit nem az eredeti nyelven mondunk, és nem is a magyar megfelelőjén, akkor kitalálunk helyette valamit, ami majdnem olyan, mint az eredeti, csak valahol félremegy? Példa: David Duchovny ikszaktás mulderügynök, akit vagy három évig úgy mutattak be a tévében, hogy „dácsovni” pedig „djukovni” a szerencsétlen. Aztán persze itt van a „herlinek” hívott Harley Davidson és „merlinek”ejtett Bob Marley ? nyilván hárli és márli a helyes. A dzsibszon gitárt talán ne is említsük.
Na most, bár durvák a maguk nemében, ezek nem szántják fel annyira a borissza fülét, mint az elkövetkező gyöngyszemek, melyek fesztivál és médiagyűjtésünk koszorúját képezik. Persze nem mindenki az anyatejjel szívja magába a borneveket, de egy idő után azért valamennyi csak ráragad az emberre. A probléma leginkább abban állhat, hogy drága honfitársaink, szeretett magyar testvéreink ilyen-olyan okokból botrányos arányban nem beszélnek idegen nyelvül. Vagy, kéremszépen, marad a régi állításunk, hogy bizony sok a surmó.
A semmi nyelvtudás pedig alapból hozza magával a kiejtési töketlenkedést. A leggyakrabban előforduló talán a merlot, így, t-vel. Hijajj, annyi sokszor hallottuk már, hogy ?hoztam egy üveg merlotot?, ráadásul nem viccből, nem kedélyeskedve. Másik alap kedvencünk a kabernet. Nem valami avítt bútordarab az kérem. Tessék kabernéként tisztelni, ahogy neki dukál. Ha ezt sikerült már begyakorolni, kéretik nem túlflancolni a dolgot, ha esetleg egy palack cabernet franc jön szembe valami étteremben.
A fonetikai állatkertben kedvencünk az Öböl Tv Jó bort ígér a korai szüret című opusza, ahol a nagyon parvenü riporterhölgy kaberné franszról beszél. De az ámokfutásnak ezzel nincs vége, pár másodperccel később megtudjuk azt is, hogy korán szüretelik még a szevinyon blant is? Szegény Schweiger Rezső balatonkenesei borász meg otthon ült a tévé előtt és jól tökönszúrta magát.
Mi meg könnyeket törölgetünk, de tényleg, és alapvetően a nevetéstől, pedig a sírástól kéne. Ha már a sauvignon blanc-nál tartunk (ejcsd: szovinyon blan) az szántott rendesen, amit a szekszárdi szüreti fesztiválon (vagy a Várban?) hallottunk: szavinyon blans. Ennek létezik blankra végződő surmóverziója is, meg hát ugye a savinyon, de ezzel azt hiszem kimerítettük a lehetőségeket. Lehet ám még hozzátenni kommentben, több száj többet iszik, több fül többet hall.
A végére tartogattuk a koronaékszert, ezt a már-már városi legendáriumba tartozó briliánst, amely komplexitásával és paradoxonjaival egész pontosan ábrázolja a rögvalóságot. Fesztivál, pult, hölgy kér: „Félédes piros kardonájt szeretnék”. Nem szabad komolyan gondolkodni rajta, mert az személyi sérülésekkel jár. És nehogy azt higgye bárki is, hogy az ilyesmi szakmai rendezvényekről hiányzik. Legutóbb Légli Ottó vonta fel szemöldökét, amikor a Borakadémiai Vajdahunyadvár-béli gálaestjén odalépett hozzá egy Armani-keretes szemüveges úr, és azt mondta: „Valami fehéret lesz szabad?”
