• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Riesling.hu feltámadás

2013-02-26 ● borravalo.hu

Peter Klingler barátom visszament Németországba, ezzel egy kis űr keletkezett a magyar rizlingfronton. Ezt az űrt lehet, hogy nem sokan érzékelték – én nagyon is, mert Peter nehéz fába vágta a fejszéjét: a borwerk.de oldalon németül próbált magyar borokat népszerűsíteni a németeknek, a magyar szájakat pedig a riesling.hu oldalon működtetett webshopjával próbálta meg – a magyar pénztárcához mérten magasabb árkategóriájú – német rizlingekkel tömni.

Peterrel többször ültünk össze nálam kóstolgatni, igazoltunk és megdöntöttünk bizonyos dogmákat, jól éreztük magunkat. Precizitása, lényeglátása tetszik és amikor egyik találkozónk alkalmával bejelentette, hogy mennie kell, rosszul érintett.

Azóta persze beállt a rend, néha hazajár (első lendületből így írtam le, már nem javítom, hazajár ide Magyarországra) és a riesling.hu üzemeltetését rövid csend után egy volt törzsvásárló vette át. Dr. Tar Ferenc viszont nem „csupán” korábbi törzsvásárló, hanem csendes, de szakértő tagja a pesti „wine crowd”-nak. Olyannyira, hogy jelenleg a WSET diplomakurzus hallgatója Rust-on, szóval tudja, mibe vág bele, amikor ezt a szekeret próbálja továbbhúzni nekünk.

Ezért hálásak lehetünk, mert nyitási lendületben van és remélem, hogy ez nem csupán kezdeti lendület. Hamarosan a vörösekkel is megpróbálkozik (talán még nehezebb vállalkozás), én ezért elkezdem figyelni a finewines.hu oldalt is.

A borok, melyeket forgalmaz, megérnek egy misét: az a hihetetlen technológiai tisztaság, amit annyira sulykolok, minden egyes boron átüt, olyan előnyt adva a fajtársakkal szemben, mintha egy autóversenyen repülőrajttal húzna el valaki a piros lámpánál dekkoló mezőny mellett. A borissza közönséget részben a méznyaló bloggereken keresztül lehet megszólítani, nem hagytam ki az alkalmat, amikor egy szűkített, de jó keresztmetszetet adó, tíz boros kóstolóra kaptam meghívást Ferenctől.

A helyszín a NU Bistro volt, egy bisztró-borbár, a nyugatinál a meki és a posta között, alul. Nagy, szellős terek, hangulatos szeparék és kiváló borkínálat jellemzi. Nem volt időm megfigyelni, hogy „trendy” vagy „fancy”-e már a hely (nem bírom ezt a típusú közönséget, az én hibám), de ajánlani első benyomás alapján már jó szívvel tudom. Szóval a borok. Szomjas Gödény, Weér Yvó, Rosso és rszabi borírókkal ültük körbe az asztalt.

Prager Steinriegel 2012 Wachau – Illatában zöldfűszerek, virágok, elegancia és extrém tisztaság. A kortyot citrikus savak vezérlik (valódi, érett citrom, nem a művi citrompótlós érzet), kicsit azért előtérben vannak, de szép gerincet adnak a fűszerességhez és a példásan hosszú lecsengés. És mindez csavarzárral. Ez lenne a gyors fogyasztás bora? Ilyen savszerkezettel szerintem még bőven van ideje, de már fogyasztható. 5200 Ft, de annyit vastagon megér. 88-90 pont

Zottl Smaragd 2011 Wachau, Achleiten-dűlő – Sok zöld aroma az illatban, finom parfümösséggel. Szájban kissé lomha, kétdimenziós (gyümölcsök és mineralitás), vastagabb test és krémes textúra. Tisztaság itt is. 6800 Ft és 85-87 pont

Weinrieder „Riesling Reserve” 2009 Weinviertel – Ebben a kontextusban nekem kissé tompának hatott. Határozottan félszáraz, sok maradékcukorral. Vibrál, fehér gyümölcsöket mutat rendesen, de a savaktól nincs meg a megfelelő ellentartás. Viszont nagyon el tudnám képzelni valamilyen étel mellé. 5200 Ft és 84-86 pont

Weinhof Herrenberg Lochriesling 2011 – A műanyag csavarzár újítás és jelzi egyben, hogy ez is egy belépő szintű rizling. Sok barack és csonthéjasok az illatban, behízelgő, már első szippantásra kerek. Moderált savak a kortyban, grapefruit és vilmoskörte. Puha textúra, közepes hossz. Jó vétel 3500 Ft-ért, de a nagy rizlingek komplexitását ne keressük benne. 85-87 pont

Weingut von Racknitz Schieferboden 2011 – Pala, ásványok, tiszta, áttetsző, légies illat. Fehérbors, florál, alma és barack. Rajongok. A kortyban a közepes test mellé közepesnél hosszabb lecsengés, minden összetevője szépen csiszolt, integrált. Kiváló bor, 4200 helyett most akcióban 3800 Ft és ha tetszik, ha nem, ebben az árkategóriában is van best buy. 89-91 pont

Leitz „Magic Mountain” 2011 – Varázshegy, vagyis Zauberberg. Illatában elsőre gyógyvíz jelenik meg, majd porózus fűszeresség. A kortyban izgalmas, rétegzett gyümölcsösséget mutat. A finis kissé adsztringens, emellett is nagy bor. 4800 Ft és 87-89 pont

Weingut Hermann Dönnhoff Roxheimer Höllenpfad 2011 – Kis széndioxid-gyöngyök is vannak a borban. Érett körtés, már-már petrolos illatok mutatják magukat az ásványosság mellett. A lecsengés hosszú, a test közepesnél nagyobb, az ízvilág az illattal harmonizál, komplex. A bor hűvös karakterű, enyhén cseres: vagy fektessük még pár évig, vagy szellőztessük sokat, de már most 88-90 pont (7600 Ft)

Weingut Knebel Röttgen 2011 – Kiöntés után közvetlenül elgyújtott gyufa, szikár és köves illat, igen fiatal még. A bor remek iskolázású, a maradékcukortól húsos és lédús gyümölcsösséget mutat, a már majdnem élénknek mondható savak grapefruitos tartást adnak a kortynak. Cukros suli at it’s best. Fektessük. 6400 Ft és 89-91 pont

J.J. Prüm Graacher Himmelreich Kabinett 2011 – Igen fiatal rizlingillat sok kövességgel (tűzkő). Magas szintű egyensúlyban, talán a Knebel-nél kissé lustábbak a savak, de a gyümölcsössége sokkal izgalmasabb. Az illat még sokat fog fejlődni, de szájban már most kirobbanóan gyümölcsös. Kandírozott és érett is a frissen szedett gyümölcs mellett. 7200 Ft és 89-91 pont

A pontok kissé szűk skálán mozogtak (visszanézve 84 és 91 közé szórtam), de valóban magas minőségű tételekkel találkoztunk az est folyamán.

Aki elsőre nem szánna ennyit egy jobb fajta rizlingért, annak örömhír, hogy a riesling.hu szervezésében gyakran lesznek vezetett kóstolók, ahol nagyjából egy jobb üveg áráért áttekintve a palettát bele lehet majd szerelmesedni ezekbe a borokba.

Címkék: 2009, 2011, 2012, Ausztria, Hermann Dönnhoff, Herrenberg, J.J.Prüm, Kabinett, Knebel, Leitz, mosel, németország, Prager, Rajnai Rizling, riesling, Smaragd, wachau, Weingut von Racknitz, Weinrieder, Weinviertel, Zottl

← Tüske Pince Baranya-völgyi Kékfrankos válogatás 2008 Attila Pince Portugieser 2008 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!
Loading
00:00 / 43:16
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!