Még meg kell szoknunk az új nevet, de a volt Budavári Borfesztivál ezen kívül nem változik. Szeptember 8-11 között a Budai Várban pincészetekkel, gasztronómiai kiállítókkal, kísérőprogramokkal és koncertekkel várja a látogatókat a már megszokott helyszínen.
Borfesztivál a Várban, Kreinbachernél jártam…
…és persze egy csomó helyen. Még három stand amit nem érdemes kihagyni: Balassa/Gizella, IFDT, Kisbécs. Rajtol a 24. Budavári Borfesztivál.
XXI. Borfesztivál ? első kör
Ne szegje senkinek kedvét a mai eső, a hétvégére kellemes idő ígérkezik, ami legalább részben már vörösbor-kompatibilis, így nem szorulunk a Borfesztiválon a fehérborok élvezetére. Írom ezt azért, mert megint lepörgött egy év, rettentő gyorsan és ez a 2012 megint szélsőséges volt bizonyos tekintetben.
Borfeszt záróakkordok
Bezárta kapuit a 20. Budavári Borfesztivál, ill. végleg bezárta, mert bezárni többször is be kellett, így például szombat este fél kilenc magasságában is, úgy ezer ember előtt, akik nem fértek már be. Nagy volt az érdeklődés, mi kint voltunk többször, emitt az utolsó eresztés.
Vár, borfeszt, első nap
Fater elsőként jutott fel a Várba, a 20. Borfesztiválra, ahonnan élőben közvetített Facebook oldalán. Kalandozásából érdekes kis itinert gyárthat magának bárki, akinek nincs tervezett útvonala, de az is, akinek csak pár tipp kell, hogy mit kóstoljon meg. Vár, első nap, fehérborok, fotók, összefoglaló.