Egyre több cikk jelenik meg arról, hogy bizonyos borfélék milyen pozitív egészségügyi hatással bírnak. Most a University of Reading két reimsi intézettel karöltve jelentetett meg egy tanulmányt a pezsgők vérnyomásra gyakorolt jótékony hatásáról.
Tényleg borélmény volt
A hétvégén Budapesten jártak a világ legjobb borai. Legalábbis azok, amelyek a szakma, a sajtó, meg a legendárium szerint a legjobbak. A Borélmény 2009 tényleg élmény volt, minden tekintetben. A meghívott szakértők is egyetértettek abban, hogy ilyen borsorral ritkán találkozni. Az eseményről több részben számolunk be.
Most bárki lehet francia borász
Szeptember közepén a gamer szájtokon már átviharzott a hír, akkor nem fordítottunk rá elég figyelmet, de most, hogy a Decanter.com-on is megjelent, hát megnéztük, miről is van nagyba szó. A Wine Tycoon első ránézésre profi, jól átgondolt móka, és több is annál: építkezős/menedzselős/gazdálkodj okosan játék, melyből még tanulni is lehet a szakmát.
Újdonságok és régi finomságok – várnapló 3.
Idén is sikerült az, ami eddig minden évben a Borfesztiválon. Terveztünk, eldöntöttük, mit, merre kóstolunk, és hogyan. Átolvastuk majd az összes tervet, itinert és tanácsot, amit találtunk a weben és printben. Mindezt teljesen feleslegesen. Több év után empirikus alapon kimondhatjuk: a várban az egyetlen út, ha sodródik az ember, és a szerencsére bízza magát. Nekünk […]
Champagne ? a luxus buborékai
Ugyan létezése véletlennek köszönhető, mégis kevés olyan jól eltalált dolog van a világon, mint a pezsgő. A siker persze hamar a csúcsra repítette Champagne-t, és ma ott tartunk, hogy egy valamirevaló palackért legalább 10 ezer forintot kell fizetni. Rendhagyó champagne-kóstolót tartott a WSET Nemzetközi Borakadémia, ahol eldurrant vagy 230 ezer forint, és kiderült: a legdrágább […]