Az Olaszrizling szerintünk először szakmai programnak indult, aztán a közönségnek is nyitottak, a szakmaiság, a borászok jelenléte az eseményen azóta is megmaradt. Jásdi Attilával beszélgettünk.
Carpe diem, olaszrizling
Nemrég másodszor is abban a szerencsében volt részem, hogy végignyalhattam a főként balatoni, de messzebbről is érkezett, legfrissebb olaszrizlingeket. Immáron másodszor, mert a csopakiak rendezésében tavaly is részt vettem az eseményen.
Vitát és válaszokat várt
Szakmai vitát szeretett volna provokálni az elszalasztott esélyekről, a közös felelősségről Jásdi István. Kavicsot dobni az álló vízbe. Ez sikerült is neki, bár sokszor csak személyes visszajelzéseket kapott. Azt mondja, a dolog részben az ő szakmai munkájának csődje, neki mostantól saját háza, birtoka, szűkebb pátriája körül van dolga.
56 elgondolkodtató mondat
56 mondat a borról címmel írt publicisztikát Jásdi István. Röviden, velősen és elgondolkodtatóan vázolta a magyar bor jelenlegi helyzetét, hátteret is adva neki.
VinCE 2012 Összefoglaló
Három napos menet, kétszáz kóstolt bor és párlat, valamint három mesterkurzus után kissé megfáradva próbálom summázni a valóban nagyívű eseményt.