Bocs, hogy csak most referálunk a Terrior Club november 19-i, negyedik szülinapjáról, rút restségünk mellett a zúgó életben való ratfingolászásunk, szerencsére durva sok teendőnk is oka fertelmes henyeségünknek. Szimpi rendezvény volt, ahogy szimpi az egész törekvés: Európa Természethű Borainak terítése ezen az árra inkább, mint értékekre érzékeny honi piacon.
Mert nem könnyű kenyér a szofisztikált, egyedi, a tájat-fajtát-borászt-kultúrát tükröző-közvetítő fehérek-vörösök eladása itten mostan. Nyilván van egy szűk piac, értők, borszeretők, kíváncsiak vagy borsznobok halmaza Pesten és a vidéki városokban, akik igénylik ezeket a borokat és meg is tudják fizetni, de ez a termékpiramis csúcsa.
Egy olyan országban, amit nem hat át a borkultúra, ahol a fogyasztási kultúra és a zéró tolerancia nehezen engedi meg a napközbeni, akár egy pohárnyi borivást, ahol a többség nem nyitott az új ízek megismerésére és nehezen változtat megszokásain, ahol az egyik legelterjedtebb fajta az édes vörös és 800 Ft/palack az ideális ár, ahol a felnőtt népesség fele fogyaszt csak bort, heti szinten ötöde, ott valóságos misszió terroirborokkal foglalkozni.
Itt a borfogyasztó 50 százalék 18%-a ínyenc, ők az elsődleges célcsoport-szegmense az egyedi csúcsboroknak (GfK Hungária, 2008). De egyszer azt találtam mondani a rádióban, hogy ez egy ízléstelen ország, mire fajgyalázásért vagy miért kiszerkesztett az egyik kritponyilas villanyos gennylap, úgyhogy csitt.
Na de emlékezzünk csak a szépre, pár önkényesen kiragadott idézet, távirati stílusban. Somló, ásványok és kőzetek világa, Györgykováccsal kezdünk: virágos-mandulás-sós furmint 08, mézes hárs, egyensúly, nem extrém koncentráltság, szép és karcsú szerkezetek.
Irtó jól néznek ki a Ság-hegyi Dénes Tibor palackjai, végre modern és jó ízlésű etikett, a könnyű, kőszagú Premier küvé 08-on csavarzár, sokkal több csavarzáras bort szeretnék, sok könnyed borra nem merik rátekerni a borászok, mert a fent vázolt befogadói kultúrában lelassítja a bor mozgását, de csitt. A Furmint 09 gyümölcsös-almás-fügés-mézes-naspolyás, kicsit lágyabb karakter, mint a többi somlai, mintha az összes Dénes-bor kicsit lágyabb lenne.
Laposáék borainak zöme rém maszkulin, szép savtérképűek, minerálisak és gyümölcsösek, nem keresik a popularitást, a mézes-ánizsos-mazsolás-sós-medicinális Olaszrizling 08 csakúgy, mint a zárt, csontszáraz kőbor Juhfrakk 08, az olasz nekem jobban bejön. Ezt meg is jegyzem, mire kapok egy nyolcas hársat, ami pont nem maszkulin, hanem lekváros-hecsedlis-birsalmás felhangjaival afféle jin a többi Laposa-bor jang-ja mellett, azaz femininebb kiegészítés, 89 pont.
És persze Takács Lajos, főleg a kilences hárs, kő, vulkánpetrol, földimogyoró és ama férfiszíveknek oly kedves, a finomseprőn-tartásból fakadó tejsavas impresszió, gyengébbek kedvéért a parahidroxi-benzoésav-metilészter, ugyebár. (92 pt).
Elképesztően szép illatok integetnek a Bott-borokból, szép a mézes-fűszeres-fahéjas 09-es határi Furmint, de a 08-as Csontos tán még szebb gyantás-medicinális illatával, komplexitásával és szép szerkezetével, nálam olyan 93 pont.
Erről, Demeter Zoltán meseillatú Főborától, a Pósták vöröseitől és a Karner Gábor kékfrankosaitól hidalt le e sorok írója a Zichy-palota parkettjén, ahol amúgy Nemes Ricsiék tündéri, sebes mászással közlekedő kislánya kavart órák hosszat fáradhatatlanul. Nagyon szép és fontos kékfrankos-kép körvonalait láthatni a Karnerekben. Mostanában volt szerencsénk mindenféle honi kékfrankosokat csócsálni, sok egysíkú és savankás, dísztelen és középszar tételt szerte az országból, melyek közül kiemelkednek a szekszárdiak meleg, telt, tüzes, színesebb karakterükkel, járjanak bár a karcsúbb és gyümölcsösebb, vagy a vastagabb-fásabb úton.
Mármost ez a mérvadó mátrai kékfrankos-kép egy harmadik út, nem olyan meleg, de telt, gyümölcsös, elegáns, fémesen csendül, a Vitézföldi 09 meggyes-csokis-lekváros, nagyon intenzív illatú, ásványos, finom tanninú és főleg jó balanszú bor, 90 pont.
A PostaBorház már a tavaszi szekszárdi felvonuláson kitűnt, akkor fehér boruktól visongtunk a gyönyörűségtől, hogy kivezettek minket a Zichy-palotából, most tehát a kékfrankos és a dohányos-toszkános-levendulás, állandóan hullámzó, kinyíló illatú, vörösborédes, csípős cabfranc-tól kaptunk sírógörcsöt, hogy ismét kivezettettünk, 88 pont.
Vigyázó szemetek Szekszárdra vessétek, mink már évek óta károgjuk, hogy ottan történnek a dolgok, új ízek fakadnak a meszes-mesés löszből, a talentumból, tudásból és tösszefogásból, a mélyen tagolt tájból és mélyen tagolt kulturális tradícióból, satöbbi. Juszt se mondjuk, hogy Jóska, jó bort hozott a pósta, és hiába írjuk le, hosszú ó, csak ez az önálló életet élő számítógép mindig kijavítja, de mindjárt a baltával jól megbumzolom őtet, már ez is visszapofázik itten, nemcsak az autó riasztójával kell laookóni harcot vívnom minden reggel.