Folytatódik Kraft toszkán kalandja. Föl a hegyekbe vezetett az út, mentünk Rufinába. (ejtsd rúúfina, és semmi esetre sem ruffffííína), amely egy helyi nagy borászcég neve. A borászatlátogatás kimaradt és egyből a királyi palotát céloztuk meg, ahol a Consorzio tagjai várták a csapatot, nem limonádéval.
A Villa Poggio Reale egy ciprusfasorral szegélyezett földút végén áll, a dombtetőn. Nem nagy épület, de komoly méltósága van. Meg bájos is. (Mit szoktak még ilyenkor írni a provanszos-toszkánás szerzők?) Ez a Consorzio Chianti Rufina székhelye, és bár borászkodni sohasem borászkodtak benne, tele van bottikkal (szlavón nagy tölgyhordó), meg mindenféle régi romantikus szőlészeti-borászati eszközzel. Mint például a kapa.
A Consorzio rendszer remek (természetesen, mint minden Olaszországban ez is elég rapszodikusan működik, de ha jó, akkor nagyon). Ez, a borászok által választott helyi testület, amely egyrészt helyi szinten felügyeli a minőséget, másrészt tolja a marketinget, a rendezvényeket, mindent, amivel a régió több bort tud eladni. Ismerős? Igen, ez volna egy hegyközség feladatköre. Szigorral és kreativitással.
Tíz borászat fogadta a csapatot, egyszerű kóstoló volt, maximum három borral termelőnként. Egy alapbor, egy hosszabb érlelést kapott Riserva, és esetleg egy Vin Santo, nem kell ezt bonyolítani. Az első sztori rögvest a legelső kóstolt vörösborral villant be.
A Villa Travignoli 2009-es Chianti Rufinája egyszerűségében volt tökéletes. Tiszta, parfümös cseresznyeillat, középmagas sav és tannin tökéletes egyensúlyban, a borból ömlött a friss gyümölcs, semmi geilség. 1.0-ás meggy, semmi más. Friss, savas, jó ivású. Nagyon egyszerű, de nagyon jó bor volt, magasra tette a lécet, közvetlenül az elején.
Az I Veroni 2007-es Chianti Rufinájában nekem egy kicsit sok volt a fa, de hála az égnek nem a vaníliás kandírozott polipcsáp-pörkölésű hordókat használják, így a bor mindössze szegfűszeggel és fahéjjal volt megbolondítva a meggy és cseresznye fölött. Nem volt rossz, de ennyi maradt meg belőle.
És akkor jött a gyorsvonat, az öttonnás kamaz, meg az apokalipszis gördeszkásai. Fattoria di Grignano, Chianti Rufina Riserva Poggio Gualtieri 2003. Huh. Roger, huh. A Poggio Gualtieri kéthektáros dűlő, 350 méter magasan. 95% Sangiovese, a maradék meg Merlot és Cabernet Sauvignon. Két évet töltött barikkban, ennek negyede új, a többi 2-3-4 éves. Illatra először szárított cigánymeggy és aszalt szilva ugrik be, majd jön a friss gyümölcs, meg egy kis fűszeresség. Komplex érett, mély illat. Aztán az íz, és szerkezet. Közepesre érlelt tanninok, szépen lekerekítve, mellette közepesnél magasabb sav, amely friss gyümölcsös ízérzetet ad. Az alkohol 14 százalék, de egyáltalán nem tűnik magasnak. A bor mindezzel együtt feszes tud maradni. Sok meggy, cseresznye, és izgalmas fűszerek keveredne az ízben. Nagy bor, de se nem zsíros, se nem túlzó. Jó, ahogy van.
Frescobaldiéknak nagy területei vannak a környéken, de sem a Nipozzano sem a Montesodi nem gyakorolt túl mély hatást. Szép borok, de nagy márka mindenhol forgalmazott boraiként nem az eredetiségükkel tüntetnek. Sok volt a tölgy, mely ápol s eltakar. Az amerikai piacon ez valószínűleg még mindig sikeres irány, de nőjünk már fel. Róluk ennyit, nem tenném fel a borlapra, pláne, ha jobbról is, balról is izgalmasabb borok veszik körül.
A Fattoria Lavacchio Cedro Riservájába az ültetvény legöregebb tőkéiről szednek gyümölcsöt. Illatra kicsit zárt, főleg szilvás, mint meggyes, de a szerkezet odaver rendesen. Van benne tannin és sav rendesen, de tökéletesen érett gyümölccsel dolgoznak, ergo előbbi nem agresszív, utóbbi pedig könnyíti a nagyobb testet. Az ízben főleg a lágyabb szilva dominált, meg mindenféle fűszerek. Nagyon eredeti bor. A házasításba Ciliegolo nevű lokálmatadort is kevernek, nem tudom, ennek mit kellene hozzáadnia, de egy minta megkóstolása után azt mondanám, lágyít.
Bónusznak pedig itt egy kis maradék cukor: Grignano Vin Santo di Chianti Rufina DOC, Riserva 1994. 70% Trebbiano, 25% Mavasia, 5% Sangiovese. A borász saját bevallása szerint is őrültséget művelt, hogy ennyi ideig érlelte a bort, de lelke rajta, csodát tett. Illatra tea, friss dió, mandula és vanília keveredik. Az állag híg mézszerű, érzéki, hú-ha. Van benne vagy 12 gramm cukor, de ott a sav is, hogy támassza. Száradó naspolya, méz és mandula meg friss dió keveredik komoly oxidatív jelleg nélkül. Na, ez mindent vitt.
A borsor egységes tudott maradni, a többiek vagy nem voltak kiemelkedőek, vagy csak nem tetszettek akkor, engedtessék meg, hogy ne az egész Consorziót írjam le. A Chianti Rufina a tengerszint feletti magasságnak, és a folyamatos széljárásnak köszönheti azt, hogy a savak megmaradnak, és szikárságukban is gyönyörű borokat tudnak készíteni. Mivel az 1,3 millió hektónyi éves chianti termés mellett a 30 000 hektó Rufina egészen eltörpül, mondhatjuk, hogy emberi léptékű, feldolgozható borvidékről van szó.
