Többször írtunk már Ausztráliáról, ezt azonban sajnos jobbára csak borok kapcsán tettük, helyi tapasztalatunk nem volt. Egészen eddig. Egy múltkori poszt kapcsán kialakult párbeszédben sikerült rávennünk egy törzsolvasónkat, európait, hogy ossza meg velünk élményeit arról, milyen cipőben is vannak a magyar borok és gasztronómia ott alant.
Fater elsőként jutott fel a Várba, a 20. Borfesztiválra, ahonnan élőben közvetített Facebook oldalán. Kalandozásából érdekes kis itinert gyárthat magának bárki, akinek nincs tervezett útvonala, de az is, akinek csak pár tipp kell, hogy mit kóstoljon meg. Vár, első nap, fehérborok, fotók, összefoglaló.
A nyúlnak megint sikerült kisebb borcsokrot tojni, idén nyolc bor van benne. Vörösök, fehérek, magyarok és egy olasz, olcsók, drágábbak, magyar és világfajták, sonkához, tojáshoz, bárányhoz, meg a nehezebb húsvéti tálakhoz. Mindenkinek, aki keresi, mit bontson az ünnepi asztalhoz. Húsvéti borajánlat.
Aki (refor)mer, az nyer. Már munkájának kezdetekor is, mert valamiben úttörő lehet. Egyelőre a legtöbb bortudor szeme tágra nyílik, ha meghallja, hogy valaki sangioveséből présel bort a Szent György-hegyen. A 2HA pincészet fiatal és motivált borásza, Török Csaba a boraival oszlatja el a kétségeket, mely borok sűrű, koncentrált, egyedi karakterű élményborok. Az ember úgy érzi, [...]
Tök jó bor. (11.80 GBP-ért adnak egy palackkal Danielék. Én tuti felteszem a borlapomra, vinni fogják, mint a cukrot.)
Mi az hogy mély illat?? Mindig nagyvonalúan használom ezt a szót, ami mögé könnyű bújni, amire sok mindent rá lehet húzni, de igazából még magamnak sem definiáltam soha.
Hmm. Itt a Bussay-vörösbor! Vad-málna. De csak ha két jellemzőt használhatnék rá. A kendőzetlen málnaillat mögött-alatt egy jó adag földesség.
Rengeteg érmet hoztak el a nagy versenyekről magyar borok. A borok olimpiájának is nevezett bordeaux-i Challenge International du Vin-en taroltak a pincék, akik közül a legsikeresebb az egri Demeter pince lett, de a szekszárdiak sem maradtak alul. Közben Dúzsiék a cannes-i roséversenyen nyerték szét magukat.
Számomra a Viognier-k Viognier-je. Tudom, hogy néha hajlamos vagyok túlzásokba esni, de most nem, higgyétek el.
Az Európai Bizottság törölte az eredetvédett borok közösségi nyilvántartásából azt a szlovák bejegyzést, amely a Tokaj jelzőt az oltalom alatt álló földrajzi jelzések között regisztrálta Szlovákia javára. Továbbra is szerepel azonban a nyilvántartásban a szlovák igény az oltalmazott eredet megjelölés kategóriájában, amely szintén jogellenes állapotot tükröz.
Legutóbbi hozzászólások