Bodorborok

Új arc a villányi albumban Bodor Bence, aki 2009-ben először palackozott saját neve alatt bort és ezeket most be is mutatta (egyelőre a szakmai közönségnek). Skimming-jelleggel estem be a kóstolóra, nagyjából harminc percem adatott és nem bántam meg, hogy a kíváncsiság győzött a hétfő délutáni rohanás felett.

Új arcokat megismerni mindig jó (mondjuk, varietas delectat, vagy egyszerűen a kíváncsiság okán). Az, ami először megfogalmazódik bennem kérdésként ilyenkor, hogy egy adott fajtát a hely és a közönség elvárásai okozta hendikep mellett milyen felfogásban fog elkészíteni az „új fiú”. Nevesint tudjuk, hogy mit várunk el egy nem „sztárdűlőből” és „sztárborász” által, de „sztárborvidékről” készült italtól – főleg ha az árkategóriát is ismerjük –, meg képben vagyunk, hogy ki mit csinál a pl. a franc-al és véleményünk szerint ki hol szúrja el.

Tehát vannak elvárásaink és nyilván reménykedik az ember, hogy valami izgalmassal találkozik. Aztán gyakran megelégszik azzal, ha nem talál nagyobb hibát, vagy moroghat, ha valaki túl magas árszinten kezd, esetleg éretlen, rossz anyagra erőlteti rá, hogy ez egy stílus, de számtalan aspektusból el lehet szúrni egy entrée-t (gagyi címke, béna kommunikáció, piaci szegmens rossz megválasztása, stb.).

Bodor Bence pont az ellenkező benyomást tette rám: birtokát jó tíz éve alakítja Diósviszló környékén, saját telepítésű területeiről (ami eddig tizenhárom és fél hektár) 2009-ig csak saját és barátai örömére készített bort, a többi eladásra került szőlő formájában. Ezen a gyakorlaton változtatott és egy profi arculattal, átgondolt fajtaválasztékkal lép most a kritikus közönség elé. Gondolhatnánk, hogy nehéz időpontban, de szerintem a 2009-es évjárat borai jelenlegi állapotukban ezeket a nehézségeket jól ellensúlyozzák.

A 2010-es rozé közepes lazacszínű, tiszta és gyümölcsös illatú bor, lendületes, de nem bántó savakkal, még elemében van. Jó ivású, CS-alapú itóka. A többi – mind vörös és mind 2009-es –, lássuk sorban: a kékfrankos jó vétel, meleg karakterű, édesfűszeres illattal, okos hordóhasználattal (használt francia tölgyhordók). Teste közepesnél nagyobb, édes fele hajló textúrával, de túlzások nélkül, rengeteg gyümölccsel, szegfűszeggel, szinte újvilágias villanásokkal. Populáris és higgadtan árazott. A merlot-t némi paprikás-zöld vonal miatt vak sorban akár cabernet sauvignon-nak is nézhetném illat alapján, aztán a korty hozza a kötelező gyakorlatot a sok érett, piros gyümölccsel, de a lecsengést kissé eluraló tanninokkal. Nem bonyolult, ugyanakkor tiszta munka. A cabernet sauvignon tejeskávés, krémes gyümölcsillattal nyit, szájban borsos-meggyes, harsány, jó és határozott savakkal (kell is, mert a tannin rengeteg, és bár érett, a lecsengést némileg asztringenssé teszi), a hordó puha tónusokat tesz alá. „Oké”, írtam fel. A többszörös díjnyertes cabernet franc volt igazán izgalmas: elegáns eukaliptusz, csoki és áfonya az illatban, a korty pedig balanszált (itt is rengeteg a tannin, de gyönyörűen integrált, ugyanakkor bársonyos érzetű), minden billenés nélkül, nagyon hosszan gyümölcsös lecsengéssel.

Jól esne egy zászlóshajó, esetleg egy bordói jellegű házasítás, akár eltérő design-al is jelezve, de mivel még bőven az útkeresési fázisban vagyunk, előbb ismerkedjünk a névvel és kóstoljuk meg, ami jelenleg adatik, mert érdemes. Az árakról szándékosan nem ejtettem szót, amiről én tudok, azt reálisnak tartom, akit érdekel, úgyis utánajár. Tudomásom szerint a budapesti kontaktszemély Koncsik Zoltán, őt (is) lehet keresni a beszerzést illetően, de a pince holnapja a palackokhoz hasonlóan dekoratív és informatív és a borász is nyitott, szóval csak bátran a felfedezéssel.

Minden vélemény számít!