Sikerült a nyitónapon feltérképezni a Borfesztivál kínálatát, hagyományosan a szerda koradélután a legjobb erre, mikor még nincs tömeg, viszont süt a nap, mindenki készülődik és friss, még senki sincs leharcolva. Ennél jobban sikerült azonban egy találkozó, amit nagy kár lett volna kihagyni.
Ha a kóstolásban a leggyakrabban használt szisztéma, a 100 pontos bírálati rendszer szerint akarnám minősíteni az első este fellépőit, akkor a Prímástalálkozó nálam 90 körül van, a Ghymest olyan 27 pontra adnám. A megízlelt borok közül kitűnt a furmint: majd’ mindenhol az ő képében jelent meg leggazdagabban a hegy, ő adta a legnagyobb borokat.
Két olyan esemény is jön, melyek némi változatosságot kínálnak ebben a nagy fesztivál forgatagban. Akinek nincsenek ínyére az ismert nagy zenei fesztek, mégsem akar otthon ülni, elnézhet a hétvégi francia kirakodóvásárra hétvégén, Pesten, vagy Somlóra jövő hétvégén, ahol megszólal a hegy. Borok, pezsgők, sajtok, kulináris és zenei élvezetek, hajrá!
Elképesztő siker volt a csütörtökön tartott Somló évjárat kóstoló, sőt. Mármint, hogy akkora siker volt, amit a helyszín el sem bírt, minek eredményeként Dr Nemtudomka egy sarokban, Kántorbandi pedig egy másikban próbálta felfedezni, mit is jelentett Somlónak 2008. Nyaltuk a bazaltot, többnyire, és több értelemben is. A Festetics palota szép. Jó helyen van, könnyű odatalálni, [...]
Magyarországon forgat a Travel Channel, ki tudja mikor, de főleg miért jártak itt utoljára. Most azért jöttek, hogy két epizódot szánjanak miránk, méghozzá a magyar borról. Most jön a 40 millió forintos kérdés: na, kit kértek fel, hogy vezesse őket körbe? Bizony. Stevie Kraft szép napra ébredt, csörgő telefonra, s midőn belészólt, hogy „bunkó, én [...]
Stevie Kraft is elment a Tour de Kadarkára, meg csellengett egy picit Szekszárd felé, de megnézte Somlót és Tokajt is, és gazdagodott szépen. Közben meg átadták a fesztivál bora díjakat. Második, befejező rész, a magyar változat munkatársaival. A belövőbor 2006-os Oremus Mandolás volt. Bacsó András váltig állítja, hogy ez volt élete legnagyszerűbb szürete, mi pedig [...]
Eme fórumon is szeretnénk felhívni a mi kis közönségünk, ladies and gentlemen, az egyemisták és mindenki figyelmét, hogy ezen a hétvégén Somlón végre borfesztivál kerekedik, helyes kis bukolikus project, nagyon súlyos borokkal. Tessenek odamenni, wazze. Miért? Azért, mert egyrészt a sokféleképpen szép somlói borok kivonulnak a Nagyrétre, márpedig! Márpedig Somló legjelesebb borai koncentráltak, mélyek, titokzatosak, [...]
Somló kóstolón vett részt a Borravaló harmada. Tornaiék és barátaik mutattak be ezt-azt, 2006-ból és 2007-ből. Hölgyeim és uraim, a fejlődés minden Somlói kortynál érzékelhető. Kövessék Stevie Kraftot az elvarázsolt hegyre, ahova sohasem nyikorgott föl traktor, bazalt az alap, és az északi oldal is művelhető. Somló-hegy a legkisebb magyar borvidék, tudja ezt minden önjelölt urbán-sommelier. [...]
Izgalmas, szép borokba ütköztünk az héten, kiemelnénk pár tételt közülük közszolgálatilag. Forgalmi, vagy hamaroson hozzáférhető tételekről van szó, némelyikük a borélmény felsőfokát jelenti, becsszó, jó szívvel ajánljuk őket a kíváncsi borszeretők figyelmébe. Első helyen azokat a (forgalmi) olasz tételeket említenénk, melyek némelyike ritkán tapasztalható mélységet mutat. Nem megyünk végig a 21 tételes vakteszten (ld. Borigo [...]
Gondoltuk, összedobunk vagy tucatnyi furmintot, tokajit és somlait egy laza kis hétköznapi tesztre, tanulni, milyen is ez a sokat ígérő hungarikum. Eltaktikáztuk magunkat. Mindenki túlteljesített. Dr Nemtudomka a Bortársaság támogatásával maga összeszedett vagy tucatnyi vázát, mindenki hozott ezt-azt, végül több, mint kétszer ennyi palack súlyos, érlelhető fehér bor várt a sorára Dr Nemtudomkáék jókora konyhájában, [...]
Legutóbbi hozzászólások