„Nincs mód arra, hogy tényleg mindent tudjunk, ezt is tudta, sőt azt is, hogy még azt se tudhatjuk, valóban nincs-e mód arra, hogy tényleg mindent tudjunk”. Joseph Heller: A 22-es csapdája.
Nem mindenki Master of Wine és így bő tízezer kóstolással a hátam mögött ha rátérünk a témára ? „mindent tudni a borokról” ? csak borúsan szoktam megjegyezni, vajon Magyarországot ismerjük-e eléggé? Ha nekiül a kedves olvasó és félhangosan elkezdi maga elé dünnyögni a huszonkét magyar borvidéket, vajon meddig jut? Tudhat-e mindent, vagy legalább megpróbálhatja-e megtudni?
Nem is tudom pontosan, hogyan keveredtem el tavaly decemberben az első „Huszonkettes csapdája” kóstolóra, de a meghirdetett és végül érdeklődés hiányában elmaradt világvége (2012. december 21.) estéjén került megtartásra.
Aztán persze rájöttem, hogy egy csomó szálon kötődök a bulihoz, aminek a lényege, hogy minden magyar borvidék képviselteti magát, korlátlan kóstolás van (ennek ugye rossz vége szokott lenni) és változatos a színpad: voltunk már rendezvényközpontban (Falk1), hajón (A38) és konferenciateremben is (Paulay Terem). Riszpekt a szervezőknek (Segesdi Gábor és dr. Pink Marianna), hogy rendre össze tudnak vadászni minden borvidékről egy-egy pincét, ha ezek sokszor csak B és C kategóriásak is, jelentsen ez bármit (méret, ismertség, stb.). Persze nem gond, ha vannak biztos pontok, komoly nevek is (és vannak, bőven).
Szerintem mindenki megtalálja a számítását vörösben és fehérben (rozéban és aszúban), közben egy csomó sztori eszembe jut: az A38 hajón itt kóstoltam Szarka Dénes olaszrlizlingjét. Ő egyébként a Ghymes frontembere és a zenéje jobb, mint a bora. Ott ismerkedtem meg Rácz Kingával az Egri Korona Borháztól és kaptam egy palack pinót Benedek Petitől, ami annyira jó volt, hogy Slukkot kellett írni róla. Spiegelberg Stefán is feltűnt kiállítóként, majd inkognitóban, pohárral a kézben is. A szinte sehol sem kóstolható, Aldinak is gyártó betéti társaság (Danubiana), a Pannon TOP25-ön és máshol többször is meglepetést okozó, korrekt borai is felvonultak. Kint volt a Szent Donát Csopakról, zongorázott Liszkay úr, Eri Yamamoto és volt sajt, sonka, csoki meg Jaques Liszt.
Bakonyi Peti Villányból csavargott fel, de a Vinum Veress hozott pintest (ami szerintem másnak csak elvétve, ha egyáltalán.. és egyébként ez egy fajta!), Ottóék Sopronból pedig dornfeldert. Nem kifelejtendő, hogy a bogácsi Csáter Apó is tiszteletét tette, aki a „kurvák vére” cuvée-vel lett hírhedt (nem kóstoltam egyik borát sem, nekem a híre bőven elég volt – inkább a friss apuka, Sándor Zsolt kezdődő próbálkozásai tetszettek, ha már Bükk).
Pozitívumok: sosincs tömeg, különleges fajtákkal és ismeretlen pincékkel találkozni, jó helyszínválasztás
Negatívumok: kisebb pincéknél előfordulnak bizonytalan borok Összességében szívesen megyek a bulira, ami remélem hamarosan negyedszer is megrendezésre kerül.
(Ja igen, most vettem észre, hogy mindhármon voltam).
