Két igen agg palackot sikerült felfedeznem az ünnepek alatt, összeeresztettem hát őket. Cabernet sauvignonok, felfogások és kontinensek kiegyenlítetlen harca volt ez. A 97-es Gallót az első körben kiütéssel lealázta a 98-as Bock. Nem volt egyenlő a küzdelem.
Már, ha objektíven nézzük. A világ azonban korántsem objektív, jóapám borpolca pedig még a legnagyobb jóindulattal sem. Ott egy lécen heverhet egymás mellett gyakorlatilag bármi. Ennek három alapvető oka van: az egyik, hogy általában rám hagyatkozik borilag, akkor kóstolgatunk együtt, amikor találkozunk és viszek pár figyelemreméltó palackkal. Ez azért van, (és ez a másik ok) mert jóapámnak megvan az a rendes magyar emberhez méltó szokása, hogy jó előre megveszi a mindennapi fogyasztásra szánt borát. Ez általában valami könnyedebb szekszárdi vörös. Aztán, harmadikként, és az első kettő hatására, a paraszolvált vagy ajándékba kapott palackok úgy kerülnek a polcra, ahogy éppen elférnek.
Ezért aztán, amikor néha átkutatom, izgalmas dolgok kerekednek elő. Így történt ez most is, amikor a portfoliótisztogatás során rábukkantam egy Ernest & Julio Gallo Cabernet Sauvignon 1997-esre és egy Bock Royal Cuvée Barrique 1998-asra. Gyorsan ki is nyitottuk őket. Nyilván nem lehettünk biztosak abban, hogy a két bor az elmúlt években tökéletes tárolást kapott, sőt, valószínű, hogy nem. Erről azonban az esetek többségében aligha lehetünk biztosak. Feltételeztük azt, hogy eleget szenvedtek mindketten, és az eredményre koncentráltunk.
A dugóhúzásnál már lehetett érezni, hogy a kaliforniai versenyző már túl van ereje teljén. Ezt abból lehetett megállapítani, hogy a dugó olyan könnyedén és hangtalanul csusszant ki belőle, mint vénemberből a fing. A dugón rögtön látszott, hogy tönkrement, kiszáradt, összetöppedt, nem tudta ellátni funkcióját.
A kiöntés előtt az is látszott, hogy irgalmatlan mennyiségű feltapadt anyag van a Gallo nyakán, elsőre nem borkőnek nézett ki. A színén már lehetett látni a teljes szétbomlás jeleit: azon kívül, hogy egészségtelen barnás állaga lett, már rég nem csillogott tükrösen, inkább egy poros, homogén matt folyadék lett.
Az illatát (?) tanítani lehetne, azoknak, akik keresik a szétesett bor szagát. Az oxidáció itt már átcsap ecetességbe, büdös, dohos, mosogatólészerű szagokat áraszt, hol vannak már a feketebogyós gyümölcsök, ó, mondd. Megkóstolni csak a korrektség kedvéért kóstoltuk, valójában nem is aggastyán volt ő, hanem bomlófélben lévő zombi. Megadtuk neki a kegyelemkiöntést a csapba.
A villányi versenyzőnél nem észleltünk hordalékot, a dugó tökéletes állapotban leledzett. Megszagolva is minden ok volt vele. Ami érdekes: kiöntésnél sem találkoztunk szárazanyaggal, borkővel, a palack egészen tiszta maradt utána.
Tiszta, tükrös csillogású, árnyalatában egészen mély még a bor, barnás éllel. Nem tiszta CabSav ő, Pinor noirral házasították anno. Illatra már sok nyoma nem volt az anno fontos és divatos Barrique kifejezésnek, elsőre inkább komoly palackbukét és némi oxidációt vettünk észre. Ez lassan kiszellőzött, és hátrahagyta azt, ami a borból maradt.
Nem voltak már friss gyümölcsök itt sem, lekváros jegyeket és animalitást éreztünk, meg némi fűszert a háttérben. Sajnos ez sem volt már tökéletes állapotban, ha lenne még pár palackkal, azt mondanám, hogy azonnal fogyasztandó, de ezt is óvatosan. Ott mozgott ugyanis már annak a görbén a leívelő szakaszánál, amely az életútját jelenti.
Ennek ellenére el lehetet szopogatni, szájban még némi izgalmat is adtak a még mindig jó savak és érezhető tanninok. Ráncos már tehát, de korántsem zombi.
Nyilván nem feleltek meg tökéletesen a körülmények egy átfogó, objektív teszthez. Nyilván az egyik bor egy évjáratot rávert a másikra. Nyilván nem lehet tudni mi volt a borokkal mielőtt jóapám polcára kerültek. De hát ilyen feltételek voltak, ezek között magasan a Bock nyert.
(Azért a címre visszatérnék itt a végén, zárójelesen. Korántsem kellene csak az évjárat miatt aggastyánnak nevezni e borokat, simán lehetnének még szép milf korban, akár. Sajnos általában az a tapasztalat, hogy a rohanó világnak készített borok is gyorsabb fogyasztásra vannak szánva, és tízéves korukra már elöregszenek.)
