Amire a világ lélegzetvisszafojtva figyel ilyentájt, az Bordeaux. A világ borkedvelő fele. A világ borkedvelő fele, mérhetetlen vásárlóerővel. A világ borkedvelő fele mérhetetlen vásárlóerővel, és némi profitéhséggel. Történelmi hagyomány, amely vastüdő nélkül is él és virul. Milyen az, amikor egy pár tucat mezőgazdasági termelő szívatja a világot? Stevie Kraft a Bordeaux En Primeur-ön járt.
Bemén az ember az autószalonba, ahol megmutatnak egy számítógéppel animált modellt, és a kezébe adnak egy kormányt, meg beleülhet az anyósülésbe, mert az már készen van. Most kéne fizetni, a kocsit két év múlva szállítjuk, meglásd, nagyon elnök lesz! Ki az az őrült aki belemegy egy ilyen bizniszbe? A bordeaux-rajongó, az. Önként és dalolva.
Mielőtt belecsapnánk a lecsóba a borokkal, annak volna érdemes utána járni, hogyan is lett ekkora a bordeaux-i chateau-k arca. Nem, nem az 1855-ös klasszifikáció az ok, az már csak a következménye volt egy kialakult helyzetnek.
A modern értelemben vett Bordeaux-i a claret debütálását napra pontosan tudjuk. Illetve nagyjából belőhető az időpont: 1663 április 10-n Samuel Pepy azt írja a naplójába, hogy megkóstolt Londonban, a Royall Oak kocsmában egy Ho Bryan névre hallgató bort, amelyhez foghatót addig nem ismert. Hát persze, hogy a Chateau Haut Brionról van szó!
Franciaországban a XVII. század második felére márigen komoly nemesi pozíciókat szerzett magának az egyre vagyonosodó polgárság, hogy tovább egyengesse karrierjét az ancienne regime hierarchiájában. A talár nemessége minden eszközzel hasonulni igyekezett a hagyományos, középkori értelemben vett arisztokráciához. Lehet, hogy apu még egyszerű városi szatócs volt, de az új, és általában meglehetősen tehetős nemesek már nem akartak a pénzzel bajmolódni, hiszen „Noblesse Oblige”, vagyis a nemesség kötelez.
Az új nemesség tagjai közül pedig igen sokan fektettek be Bordeaux környékén, hogy igazi, oldschool nemes módjára, birtokaik jövedelméből éljenek. Pontosan tudták, hogy nagy pénz van a borban, de új nemesként a kereskedelem mindenkinek büdös volt. Hogy a bor mégis alhagyhassa a chateau-k pincéit, lassan kialakult egy rendszer, amiben mindenki jól járt (talán a fogyasztó kivételével) a Place de la Bourse, a tőzsde, mint fizikai hely, de sokkal inkább, mint gazdasági rendszer.
A nemeseknek tehát büdös a pénz, és alantasnak érzik érintkezni azzal, aki foglalkozik vele. Ellenben kell nekik a gempa, hát hogyne kéne, hiszen a kalpagokat, meg térdnacikat nem ingyen adják! A dolog tehát számukra egyértelműen cash-flow probléma. A kereskedőknek, akiket arrafelé negocian-nak hívnak, az az érdeke, hogy minél biztosabb borforrást találjanak. Csak ugye, senki sem akar velük szóba állni.
Itt jön a képbe a birtokos és a kereskedő bizalmát élvező courtier, a közvetítő, aki általában kevsbé szerencsés nemesi család sarja, de mindenesetre bejárása van a chateau-ba, és nem a cselédlépcsőn keresztül. Standard 4% jutalék fejében általában ő hozza össze az üzletet a nagyarcú chateau-tulaj, és a lenézett, de pénzes kereskedő között.
Egyszerű mint a karikacsapás: az újnemes pénzhez jut, a kereskedő borhoz, és a courtier sem hal éhen. Innen már csak egy lépés az en primeur. Általában a birtokosok érdeke volt, hogy előre, akár még szőlő formájában lekössék az éves termést. Ezzel a rosszabb években is biztos bevételhez jutottak, de a jó évben nem tudtak kiemelkedő árat elérni. Az en primeur a dolgok évenkénti újratárgyalása, gyakorlatilag a kölcsönös egymásnak tett szívességek halmaza fölötti smúzolás, és kőkemény üzlet egyszerre.
A rendszer mostanra a következőképpen finomodott le: a chateauk a legfrissebb termést a szüretet követő tavasszal már megmutatják a jónépnek. Bordeaux-ba özönlik ekkor mindenki, aki számít a borvilágban. van pénze szállásra és bírja a tolongást. A megkóstolt borok áráról még senki sem tud semmit. Az ember ezt követően megkeres egy a chateau-val kapcsolatban álló negociant, és azt mondja, hogy kell neki teszem azt 6 láda (6X12 palack) Chateau Branaire-Ducru.
A chateau ezt követően kibocsát mondjuk 50 láda bort és mond egy árat. Tesztelik a piacot. Ha a bor gyorsan elmegy a következő ár nagyságrendekkel durvább lesz. Ha nem, akkor sem alacsonyabb. A kereskedő tehát megveszi nekünk a bort, ráteszi a jutalékát, és erről küld egy számlát. Amint azt kifizeti a jóember, kap egy igazolást arról, hogy igen, van 6 láda Branaire-je. A ládákat ugyanis csak két év múlva simizheti meg. Hiszen – és most jön a lényeg – a bor még le sincs palackozva, az még két évig a chateau pincéjében pihen, érik! A chateau viszont két évvel a tényleges szolgáltatás előtt már pénzénél van. Nos ez az En Primeur.
De mi a virágos rétért akarna bárki ennyit szívni egy pár palack cabernet-ért és merlotért (ne legyünk igazságtalanok kerülhet bele malbec vagy petit verdot is, meg ott vannak a fehérek)? Egyrészt ezek a borok irtózatosan hosszú életűek, tessék megnézni a Slukk!-ban, milyen egy 1970-es Cos d’Estournel!
Másrészt a bor a legfrankóbb alternatív befektetési lehetőségek egyike. Egy jobban pontozott Medoc-i láda 10 év alatt simán tud 25-30%os éves hozamot termelni. Húsz- harminc év alatt pedig, nos határ a csillagos ég. A hozam exponenciálisan nő, ugyanis az adott javból (bor) egyre kevesebb van. Ugyanis Huang, a tiencsini szórakoztató-elektronika-mágnás csak azt tudja, hogy ezt kell inni, de azt nem, hogy milyen öregen. Így a bor jó része az első öt évben elfogy, pedig a bordeaux-i csak akkor fordul rá a felszállópályára. Ami megmarad, nos azon elég jól lehet keresni, ha megfelelően volt tárolva, folyamatosan nő az értéke. Ha meg bebukott a piac, akkor is van az embernek 12-24-36 stb láda kiváló bora.
Az En Primeur természetesen Bordeaux-ban van, minden április elején-közepén. Be lehet jelentkezni az egyes chateau-khoz (kérdés, hogy fogadják-e az embert) és kóstolni az éves termést. Aztán van egy nagy közös lökdösődős köpködős rendezvény is a plebs részére, az egyenlőknél egyenlőbbek ilyenkor már rég a Garrone partján osztrigáznak a baráti chateau-k vezetőivel, tulajaival. A szerencse az, hogy a Bibendum nevű boróriás Londonban is rendezett egy szakmai/nyilvános en primeurt, erre ment el Stevie Kraft, és Reddingi Irgalmatlan Szt. Klára, utóbbi komoly bordeaux-szakértő.
Mire is figyel az ember akkor, amikor félkész borokat – tulajdonképp hordómintákat – kóstol szakmányba, hogy aztán eldöntse, melyik, hogy néz majd ki a bor 2-5-10-20-100 év múlva? A jegyzetek ilyenkor nagyon szűkösek. Két dolog érdekes. Az egyik az, hogy a borban van-e elegendő „anyag” hogy kibírja az érlelést.
Magyarul, hogy tanninnal, savval, hogy állunk, illetve a gyümölcs érett volt-e mikor leszedték? Tehát, lehet, hogy tele van a bor tanninnal, de mi van akkor, ha a magas tannin rossz helyen (elöl, a metszőfogaknál) támad, és úgy szárít mint a rosseb? Nos akkor tudható, hogy a szőlő éretlen volt, így próbálták megóvni a savakat. Az új bordeaux-i tehát szükségképpen magas tanninnal és magas savval kell bírjon, hogy túlélje az évtizedeket. Ez sokat kerekedik egy-két év alatt, aztán lassan ketyeg tovább a palackban.
Ízek tekintetében keressük a gyümölcsöt. Sok chateau egyszerűen bedug mindent a vanília meg az édes fűszerek mögé. Ez viszont nem sokat árul el arról, hogy mit tud majd a bor mondjuk 10 év múlva, amikor a hordó-aromák már odavannak, és semmi sincs ami előbújjon mögöttük. Minél többféle gyümölcs és egyéb aroma van ott az elején, annál biztosabb, hogy marad belőlük mutatóba későbbre is. Az aromák viszont alakulnak az évek alatt. A legjobb példa az, ahogy a zöldpaprikás (de nem éretlenségből fakadó) fűszeresség egy idő után nagyon kellemes vegetalitássá alakul. Vagy ahogy a friss szilva illata sűrűsödik aszaltszilvává, vagy akár lekvárrá.
Ez nem a finomelemzés világa, különösen akkor nem, ha jó 60-70 minta vár az emberre. A jegyzetek egysorosak, itt leginkább a jövendő bort kóstolja mindenki. A színnel nem vacakulunk, az mindegyiknél rikító, fekete magú rubin. A kóstolójegyzeteket Kraft egy-az egyben közli, csak magyarra fordítja őket (praktikus okokból íródtak angolul, nem nagyzolásból!)
Chateau Cantemerle 2009 (Haut Medoc)
Rengeteg cseresznye & édes fűszer/hordó! cserkesznye, virágosság, és édes gyümölcs ízben is, magas tanninnal, magas alkohollal
Chateau Sociando Mallet 2009 (Haut Medoc)
Orrban zöldpaprikás, és vörös gyümölcs, ribizli. Közepes + tannin, Cserkó, bogyók majd kaliforniai paprika és bors a szájban.
Chateau Smith Haut Lafitte 2009 (Pessac Leognan)
Orrban érett meggy, cseresznye és cédrusfa-illat (fűrészáru, nem élő növény). Magas, elég markolós tannin, jó struktúra, sok gyümölcs, kis keserűség a végén.
Chateau de Fieuzal 2009 (Pessac Leognan)
Kissé illós. Cseresznyeillat és egy kevés tölgy. A tannin közepes + de nagyon üt. Magas alkohol, cseresznye és ribizliíz.
Chateau Dufort Vivens 2009 (Margaux)
Egészen parfümös virágos csereszyne, alatta animális, földes illat. Érett, közepes + tannin, sok friss gyümölcs (=>Cseresznye & Co.) Nagyon komplex.
Chateau Brane Cantenac 2009 (Margaux)
Könnyű virágos illat de aztán sok a borsosság! Irtózatos tannin, és csak könnyű test, kevés gyümölcs.
Chateau Branaire Ducru 2009 (St Julien)
Mentás illat emellett eléggé zárt az orrban. A tannin magas, de nagyon érett, bársonyos. Magas sav. sok friss gyümölcs az ízben: ribizli, és szeder. Amúgy az egyik kedvenc chateau, ha az illatban kinyílik, akkor ütős lesz.
Chateau Gruaud Larose 2009 (St Julien)
Édes fűszerek és zöld paprika kombinációja. Érett, sok tannin. Tölgyes bors, meg valami vörösbogyós gyümölcs. Ebből lehet akármi is, ideális esetben a vegetalitás és a gyümölcsök tökéletes kombinációja.
Chateau Talbot 2009 (St Julien)
Zöld erősen vegetális és borsos. Nagyon sok a tannin, herbális, földes ízek fedik a gyümölcsöt, ami szintén ott van, csak kell neki pár év. Vagy évtized. Olyan mint a Talbot általában inkább a vállak, mint az ívek, sok idő kell neki
Chateau Pichon Longueville Baron 2009 (Pauillac)
Zárt, vörösbogyós gyümölcsök az illatban. Közepes sav, hatalmas ütős tannin (brütális) és némi gyümölcs (reménye, érezni igazán nem lehet, csak sejteni)
Chateau Pontet Canet 2009 (Pauillac)
Meggy és feketeszeder, aztán menta és föld az illatban. Rengeteg gyümölcs, föld, kis eukaliptusz az ízben. A tannin magas, de nagyon érett. Irtózatosan komplex bor. Ha lenne fölösleges 6-700 fontom, biztos beugrana egy láda.
Chateau Montrose 2009 (St Estephe)
Tiszta meggy, nem érezhető semmiféle vegetalitás vagy földes jegy. Jó struktúra. Sok gyümölcs. Megjegyzendő, súlyosan alulértékelt chateau.
Chateau Pojeaux 2009 (Moulis-Medoc)
Halvány virágos-cseresznyés illat, igen jó struktúra, minden a helyén, a tannin magas, de nem lóg ki. Rengeteg friss gyümölcs, főleg cseresznyés-meggyes oldalról. Érdemes odafigyelni rá, ár-érték arányban nagyon erős, igaz, ez egy Cru Brourgeois, nem 1855-ös.
Chateau Figeac 2009 (St Emilion)
Zöld, herbás illat. A struktúra jó, közepes + tannin, a sav talán kissé alacsonyabb, mint kellene. A gyümölcsök egyelőre nem látszanak nagyon a fűtől. De a Figeac mindig is trükkös jobbparti volt, mert több CabSav-ot használ, mint Merlot-t.
Chateau Angelus 2009 (St Emilion)
Feketemeggy, meg szilva, kevés zöld illat közepette. A struktúra nagyon jó, a tanninok erősek, de nem durvák, sok szilva és feketegyümölcs, nagyon gazdag.
Ez tizenöt jegyzet a sok közül, leginkább azért érdekesek, mert itt látszik, hogy mit is kell látni a rengeteg tannin mögött. A kóstoló egy idő után súlyosan tömegesbe fordult, beengedték a fizető vendégeket is, onnantól azért már meg kell küzdeni minden egyes mintáért. A sommelier-ek tehát kisomfordáltak, a környező pubok pedig megteltek fura, kékfogú, feketére festett ajkú emberekkel.
Kraft Kívásnáglistája:
- Chateau Pontet Canet (mert tényleg a legkomplexebb, ütős, verhetetlen)
- Chateau Pojeaux (mert izgalmas, és nagyon elegáns, igen jó áron)
- Chateau Branaire Ducru (mert tudjuk, mi lehet belőle)
- Chateau Talbot (Hogy az onokáknak is legyen mit inni)
- Chateau Montrose (mert izgalmas, nagyon tiszta bor)
Nem tudunk még semmit a 2009-es árakról, a chateau-k lassan kezdik a kibocsátást. Ha van valami infó természetesen jelentkezünk, lesz itt még excel csartok és tortagrafikon! A 2009-es évről mindenesetre mindenki ódákat zeng, ezért félő hogy az árak még a rekord 2005-ösöket is túlszárnyalják majd. Akkor pedig lesz sírás és az fogaknak tsikorgatása a világpiacon, de ne feledjük, mindig lesz valaki, aki hajlandó letenni az árat, pláne csúcsévben. Aztán pár év múlva majd azon megy a sírás, hogy többet kellett volna venni…
