Ünnepi alkalomra az ember beletúr a borhűtőbe, és előás valamit, amit szebb napokra tett félre. Így esett ezzel a palackkal is, amikor a kezembe akadt, azonnal befészkelte magát a gondolat, hogy ezt kell kinyitni.
Évjáratok, fajták, tervek
Egy jó beszélgetést nem lehet csak úgy abbahagyni, főleg, ha jó borokat kóstol közben az ember. Ha pedig a borkóstolónak vége, ugyan miért ne lehetne folytatni a beszélgetést egy kézműves sör mellett? Téma volt bőven.
Alkoholcsökkentő élesztőt találtak
A bornak sok jó egészségügyi hatása van, erről többször beszámoltunk mi is. Az egyetlen bibi, hogy ott az a fránya alkohol, mellyel a nagy egészségügyi lendület közben kárt tudunk tenni magunkban, mégpedig nem is kicsit.
Az úri közönség kóstol
Mégpedig nem is akármit. Nyilván táncol is majd, hiszen másképp nem is lehetne megrendezni a Magyar Borok Bálját, idén 9. alkalommal.
Elkelt a világ legdrágább whiskyje
Elkelt a világ eddigi legdrágább üveg whiskyje, a Sotheby’s aukcióján, hol másutt, mint Hong Kong-ban. A 6 literes Macallan Imperiale M-et Lalique kristály dekanterben kínálják, 631 ezer dollárt (140 millió forintot) ért meg valakinek.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- …
- 194
- Következő oldal »





