• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Itt az alkalom, mi szóltunk!

2010-05-27 ● Kántor Endre

Úgy tűnik, aki hosszabb távra nagyon jó befektetést keres, az megtalálja az idei Bordeaux en primeurben: a jelek arra utalnak, hogy száguldani fog az árfolyam, és a 2005-ös évjáratot is felülmúlja majd, elsősorban a kínai keresletnek köszönhetően. Spekulánsok már rágerjedtek a témára, mi most szólunk: itt az alkalom.

Azt tudjuk, hogy a bor jó befektetés, számtalanszor írtunk róla. Azt is tudjuk, Stevie Kraft beszámolójából, aki az En primeur bemutatón járt, hogy a 2009-es évjárat nagyon jó lesz. Persze, nem csak onnan, megszülettek a nagy nemzetközi pontok is (illetve itt). A Decanter arról számolt be , hogy a 2009-es évjáratból a piacra került tételek közül sokan már a sokat emlegetett 2005-ös szint fölé drágultak.

chinabordeaux3

A Duhart Milon (en primeur kibocsátási ára ára 22 font palackonként) pl. már 72%-al a 2008-as ára, és 46%-al a 2005-ös ára fölött jár, a pomeroli Chateau Gazin (ez 45 fontért jött ki) 58%-al a 2008-as, és 41%-al 2005-ös ára fölött van. A sauternes-iek között is nagy az áremelkedés, a Suduiraut pl. 45 fontért került a piacra, a 2008-as 30 fonthoz. ill. a 2005-ös 35 fonthoz képest. További árak itt.

Áremelkedés tehát van, de ez nem jelenti azt, hogy a vevők elmaradoznának, sőt, mondta Simon Quinn, a Bordeaux Wine Investments-től. Egyelőre a kisebb és közepes méretű chateau-kat veszik, leginkább persze azokat, akiknek a pontszámai 90 körül alakultak. Nem véletlenül nem írtunk nagyobb chateau-kről eddig, hiszen a jelenleg is tartó és ma záró Hong Kong-i Vinexpo végén dől majd el, mit gondol az ázsiai piac, amely úgy tűnik, leginkább befolyásolja idén az árakat.

chinabordeaux1

Hogy az ázsiai piac mennyire fontos, azt mutatja az a röpke felmérés, amit a decanter.com végzett. Felvásárlókat, kereskedőket és vendéglátósokat kérdeztek meg arról Hong Kong-ban és más kínai nagyvárosba, hogy mit gondolnak a 2009-es bordeaux-i árakról.

Simon Zsao, a sanghaji Ruby Red Fine Wines tulajdonosa szerint spekulánsok hajtják majd fel az évjárat értékét, maguk a fogyasztók nem vásárolnak majd sokat egyelőre.

A szintén sanghaji Marcus Ford (Wine Way Shanghai) véleménye ugyanez volt, és hozzátette azt: a spekulánsok leginkább a vörösborok iránt megnövekedett kínai keresletre apellálnak, a 2009-es évjáratra pedig ki van élezve a kínai piac.

Michael Ma felvásárló és borbefektető azonban nem ért ezzel teljesen egyet: szerinte nem lesz olyan erős kereslet a kínai piacon, ha az árak túlzottan elszaladnak. Szerinte az ilyen jellegű spekulációs árfelverés veszélyes, és a kínai vevők sem hülyék.

A pekingi Les Millesimes Wine Club tulajdonosa, Helen Ku szerint ugyan ár-érzékenyek a kínai vevők is, de általánosan elfogadott már az, hogy a 2009-es évjárat legalább olyan jó, mint a 2005-ös, 2000-es, vagy 1982-es, így aztán sokan lesznek, akik magas árat hajlandók adni érte.

Robert Parker szerepéről is kérdezték a kínaiakat, hogy mennyire elfogadott az ítélete. A kép vegyes volt, egyesek szerint nagy nemzetközi szakértőnek tartják és odafigyelnek rá, mások szerint Kínában nincs különösebb reputációja, inkább a régen jelenlévő nagy brit házak szakértőire hallgatnak.

chinabordeaux2

És, hogy mit vesznek majd leginkább? A 1er cru-ket mindenképpen, különösen a Lafite-ot, a top kategórián kívül pedig kb. 15 pincét, a többit nem kíséri majd nagy figyelem. Hogy mi lesz az a 15, azt senki nem tudja még ? nyilván a Vinexpo Hong Kong is alakít rajta. Pár tipp a kínai szakiktól: Carruades de Lafite, Le Petit Mouton, Léoville-Las-Cases, Léoville-Barton, Léoville-Poyferré, Cos d’Estournel, Palmer, Pontet-Canet, Montrose, Lynch-Bages, Calon-Ségur és La Mission Haut Brion.

Címkék: 1er cru, 2009, ázsia, befektetés, Bordeaux, en primeur, Hong Kong, Kína, lafite, Mouton-Rothschild, piac, vinexpo

← Hendikeppel indulunk Meghalt a Cserszegi atyja →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!
Loading
00:00 / 43:16
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!