Támogatott alapfokú tanfolyamokat indít a WSET Nemzetközi Borakadémia Kft. A tanfolyamok célközönsége azokból a borok iránt érdeklődőkből kerül ki, akik szeretnének kicsit jobban belelátni a borok világába, vásárlási döntéseiket jobban megalapozni vagy csak egyszerűen többet akarnak tudni a borokról. Ősztől 250 fő számára van lehetőség arra, hogy töredék áron ? 10 ezer forintért – vegyenek […]
Válság és bor 5. ? a portói köszöni, remekül van
Úgy tűnik, a portói lerázza magáról a válság hatásait. Legalábbis erről tanúskodnak az adatok, melyeket a Decanter a legnagyobb házaktól szedett össze. Nagy Britanniában, a portói elsőszámú piacán, a válság ellenére még hiány is keletkezett.
Játszótér borból
Először mintegy másfél éve találkoztunk egy igen rendhagyó nevű borral, ez volt Bolykiék Nem lát, nem hall, nem beszél 2005-ös kékfrankosa. Amikor megkérdeztük, miért ez a neve, érdekes történetet hallottunk?
A bor jó befektetés
Befektetésről beszélni a gazdvilvál közepén (elején, végén, alján?) mindenképpen fura dolog, tekintve, hogy szépen párolognak el a magánvagyonok, csődölnek be alapok, mennek tönkre vállalkozások. Mégis, az ember próbálja menteni a menthetőt, és ha akad valamije, arról gondoskodni próbál. A bor, mint befektetés nem rossz üzlet, erről tanúskodik a Liv-Ex londoni bortőzsde is.
Új-zélandi sikersztori
Elképesztő módon fogy a világon az Oyster Bay. A gazdvilvál természetesen hatással van a borpiacra, a fogyasztók a drágább boroktól az olcsóbbak felé mozdulnak el. Ez sokszor azt jelenti, hogy a hagyományosan drágább borvidékekhez képest alternatívát keresnek. Ha azonban van alternatív és olcsóbb választás ugyanonnan, miért ne?
- « Előző oldal
- 1
- …
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- …
- 114
- Következő oldal »